Könnyed győzelem Houstonban

Karácsony napján utolsó idei kiemelt mérkőzését játszotta a Steelers és az elmúlt évekből kiindulva szinte meglepetésszerűen simán verte a Houston Texans csapatát. A 34-6-os  végeredmény tökéletesen mutatja, hogy a mérkőzésen mekkora különbség volt a két csapat között. Az utóbbi időkben nem ahhoz voltunk szokva, hogy idegenben egy papíron lényegesen gyengébb csapat ellen kijöjjön a különbség, de ezúttal ez történt. A játék minden elemében jobbak voltunk a sok sebből vérző Texans ellen. Nem lehetett érezni Antonio Brown hiányát és ami extra szerencse, hogy nincs komolyabb sérülés sem. Viszont láthattunk több kiemelkedő teljesítményt a védelemben és az támadóknál is egyaránt.  Azonban a pozitívumok kiemelése előtt, egy ilyen mérkőzésen sem lehet elmenni a problémák mellett. A legnagyobb problémát pedig a futás elleni védekezés gyengélkedése okozta. Különösebb szakmai elemzés nélkül elmondható, hogy a védelem bizony nagy játékokat engedett a földön és ez nem megengedhető a PO-ban. Könnyedén kiforgatták a védőket és különösen a LB-ket éreztem gyengének a futások ellen. De lássuk a pozitívumokat: Mike Hilton az első DB Troy Polamalu és Carnell Lake óta, aki egy mérkőzésen 3 sacket is szereztek. Elég komoly névsor, úgyhogy reméljük Hiltontól is sokat várhatunk a következő években. Egyébként Troy után két hónappal volt utoljára olyan alkalom az NFL-ben, hogy egy DB 3 sacket szerezzen. (Adrian Wilson) 2003 óta az első alkalom, hogy egy RB-FB páros mindkét tagja TD-t fusson a Steelersben. Akkor Jerome Bettis és Dan Kreider párosa volt, most ugyebár Bell és Nix. Bell egyébként 21 érintésre van attól, hogy megdöntse Barry Foster rekordját a Steelersnél. 426 alkalommal kapott labdát Foster 1992-ben. A mérkőzésen egyébként minden úgy történt, ahogy elgondoltuk. Big Ben jól játszott, akárcsak az offensive line. De Bell is odatette magát és JuJu valamint Bryant hozták a kötelezőt. Amikor pedig az elkapók nem tudták tisztára játszani magukat, jött McDonald, aki sérülése után tért vissza és megbízható célpontot jelentett Roethlisbergernek. Tulajdonképpen már a félidőre eldőlt a mérkőzés, ekkor 20-0 volt az állás. Az offense hasított, defense oldalon pedig jöttek a sackek és a labdaszerzések. Mindössze egy-egy komolyabb fellángolása volt a hazaiaknak, az is főképp a futójáték vagy Hopkins révén. Ami érdekes volt, hogy az új RB Ridley többször is váltotta Bellt, így biztosítva kicsit több pihenőidőt a kiváló RB-nek. Úgy tűnik Ridley azonnal komolyabb szerepet kap az offenseben.  Jövő héten a Browns érkezik, egyelőre bizonytalan, hogy Antonio Brown mellett ki lesz az aki kihagyja az összecsapást. Ezzel a győzelemmel egyébként biztossá vált, hogy nem kell az első héten játszani a PO-ban, így Brown már visszatérhet a az első komoly összecsapásra.

Top