Így látja a szakértő!

A felkészülés utolsó napjaiban sikerült beszélnem egy szakértővel is, hogy Ő hogyan látja az esélyeket a XLV. Super Bowl-ban! Kovács Sanyi ezúttal is szívesen megosztotta velünk a gondolatait:

Hogy mit várok a meccstől; "vért, verejtéket és könnyeket". Nagyon régóta várom ezt az összecsapást, mert ez a két csapat jellemzi legjobban az NFL-t. A Steelers parádés védelmétől,míg a Packers a rettenetesen jól működő támadó alakulatától várja, hogy felè billenjen majd a mérleg nyelve február 6-án. Ami ebben a párosításban a legszerencsésebb, hogy a fent említett csapatrészek egyszerre lesznek a pályán, így nagyon érdekes csatákra lehet majd számítani. A Steelers támadóegysége nélkülözni kénytelen egyik legjobb falemberét Maurkice Pouncey-t a centert. A játékosnak nagy szerepe van abban, hogy ebben az évben mind az irányító megvédésében, mind a futásblokkolásban, nagyot lépett előre a tavaly kicsit lesajnált offensive line, de nélküle félő, hogy sem a futás, sem pedig a passz játékoknál a Big Ben megvédése némi kívánni valót hagy majd maga után. Hasonlóan fájdalmas hiányzó a Packers másodvédővonalából (secondary) Al Harris, de Charles Woodson és Tramon Williams fémjelezte secondary azért nem cseng olyan rosszul. Hogy mi dönthet a két csapat között? Őszintén; nem tudom. Beszélhetnénk arról, hogy a Packersnek nem lesz futójátéka, hogy Rodgers passazinak a 80%-a célba fog érni, hogy mindkét irányítót legalább 3x sack-elik majd, hogy a Steelers (kickoff coverage) kirúgó speciális csapategysége enged-e a majd visszahordott TD-t, vagy hogy Big Ben fog-e Charles Woodson felé passzolni, hány interception-t halász majd le Troy Polamalu, Aaron Rodgers lábon meg tudja-e majd verni LaMarr Woodley-t vagy James Harrison-t, hibáznak-e a rúgójátékosok, ha igen milyen állásnál és még sorolhatnám. Mégis egyetlen egy dolog fog dönteni, hogy ki akarja majd jobban a győzelemet. A két csapat felkészült a másik gyengéiből és hiszem, hogy az egyik legjobb Super Bowl-t látjuk majd. Az esélyek nagyon kiegyenlítettek, szerintem 3 pontnál nem lesz nagyobb különbség a két csapat között, de azt, hogy kinek a javára; megjósolhatatlan. Ha az eszemre hallgatok, akkor a Packers, ha a szìvemre a védelem miatt, akkor a Steelers lesz a befutó. Nem tudom, bizonytalan vagyok, vagy mégsem... ;o) Azt szoktam mondani, hogy ilyen háború megtekintésekor a gyerekeket és a hölgyeket vigyék biztos helyre, most mégis azt mondom, ezt mindenkinek látni kell, csak szereljünk biztonsági öveket a TV előtti kanapéra, mert ez nagyon kemény lesz. Győzzön az a csapat aki jobban akarja. Öveket becsatolni, kávét előre lefőzni, hétfőre szabit kivenni!

Top