XLV. Super Bowl Game Day

Eljött hát a nap, a XLV. Super Bowl napja. Egy évvel ezelőtt, amikor kikaptunk a négy leggyengébb csapattól a ligában, csak reménykedtünk benne, hogy majd idén összejöhet ez, de szerintem a reményeink jelentősen lecsökkentek, amikor idén áprilisban Big Ben vétséget követett el a liga szabályai ellen, majd pedig 6 mérkőzésre eltiltották. Szerencsére már tudjuk, hogy egyrészt a CSAPAT tudta pótolni az űrt, 1:10hián 4:0-s szezont produkáltunk volna, ami annak fényében, hogy nélküle az amerikai szakértők csak 2:2-re tippeltek minket jó esetben, nagyon szép eredmény. Aztán Ben hamar visszazökkent és egyre másra hoztuk a csoportmeccseket és ugyan a végére három vereség már Bennel is becsúszott, ez is belefért és az AFC második legjobb csapataként mehettünk neki a rájátszásnak. Ott pedig előbb a második, a Jets ellen pedig az első félidőben művelt szinte csodaszámba menő dolgokat a csapat!

És mindeközben ami számunkra nagyon fontos összejött a Hungarien Steelers Nation, ami nagy lépés mindannyiunk számára. Néhány hónappal ezelőtt, még csak próbáltam keresgélni a lehetőséget, hogy újraélesszük ezt az oldalt, mostanra pedig oda jutottunk, hogy azon kell sakkozni, hogy hogyan helyezzünk el minél kényelmesebben 70 embert a Chiliben. ÉS ahogyan az oldalt sikerült Katinkával, Andrissal és Zolival újraéleszteni, úgy ezt a létszámot is tudjuk kezelni. Már most el tudom mondani, hogy Ndee-nek is köszönhetően nagyszerű képünk és remek hang lesz a mérkőzésen. És külön köszönöm Vladimirnek az egész heti fordításokat. Nagyszerű volt!

Külön meg kell köszönnöm ezt az évet mindenkinek, aki hozzászólt ezen az oldalon, mert Ti tettétek lehetővé, hogy az oldal fennmaradjon és egyre nagyobb ismertséget hozzon, aminek már kézzel fogható illetve olvasható jelei vannak. Ennek a nagyszerű sportnak a legismertebb magyar személyei szólaltak meg a honlapon és tettek ígéretet ennek a szereplésnek a folytatására. A szakértők mielőtt a TV-ben szerepelnek, már elolvassák a cikkeinket, már számítanak ránk és rátok hozzászólókra. És mindezt sikerült néhány hónap alatt elérni és bár most egy kis pihenő jön, mi a szerkesztők nevében ígérhetem nektek, hogy érdemes lesz rendszeresen látogatni minket, mert nem fogunk zsebre dugott kézzel ülni, hanem igyekszünk majd gyártani a híreket folyamatosan a kedves Olvasó számára.

Mivel ez valójában egy Game Day cikk ezért lássuk az ilyenkor kötelezőt:

Az amerikaiak azt szokták mondani a Super Bowl nem hasonlítható össze semmivel így a statisztikákat is külön kezelik. Azért, hogy mégis valami képet kapjunk arról, hogy a két csapat mit tudott a ligában, lássunk kicsit a számok nyelvén:

Amíg az alapszakasz során a Steelersé volt a második legjobb védelem a mérkőzésenként engedett 276,8 yard/game (214,1dobott és 62,8!!! futott) a Packers az 5. lett 309,1yard/game(194,2/114,9).

A Steelers mindössze 14,5 pontot kapott meccsenként, de ezzel nem nagyon tudott ráverni a GB-re amely 15pontos átlagot hozott. Szintén a legminimálisabb a különbség a sackek számában nálunk 48, náluk pedig 47 volt.  A Packers 24, mi 21 labdát halásztunk a levegőből, de mindketten 3TD-t értünk el ebből. Viszont a kiharcolt labdaejtések száma nálunk 24, náluk viszont csak 15.

A rájátszásban már még jobban dominált a Steelers Defense átlagban 207,5!!!yardot engedve (155/52,5). A GB 282,3 (212,7/69,7) yardot engedett.

Ami a támadó egységeket illeti a Packers hozza az alapszakaszban megszokott formát 358,1-ről 369-re javulva meccsenként.  Mi viszont 345,3-ról 275-re estünk vissza, de mindkét mérkőzésünk ligaelit védelem ellen vívtuk, így ebben semmi meglepő nincsen. Ráadásul még 4 ponttal többet is szereztünk mérkőzésenként.

Egyenlőre mindkét csapat hozza azt amit az alapszakaszban is tudott, de most egy új mérkőzés kezdődik ahol minden egyes labdavesztés vagy szerzés, minden playnek jelentősége lesz és én úgy érzem nálunk több a playmaker játékos. A GB, ahogy azt egész héten hangsúlyozták csak Rodgersben bízik és mindenki arra számít, hogy ha őt megfogjuk akkor a mérkőzés a miénk lesz. Esélyt sem szabad adni arra, hogy a sajtfejűek futhassanak. Nincs igazán jó futójátékuk, de a Bears ellen is sikerült nekik jó pár first down futásból, ezt pedig most nem engedhetjük meg. A mérkőzés kulcsa ilyen szempontból az lesz, hogy a rövid és a screen passzokat mennyire tudjuk megállítani. Ha sikerülne Harrisonéknakk odaérni a QB-hoz, minden bizonnyal felejthetetlen élményt okoznának Rodgersnek, aki mint tudjuk, nagyon nem bírja az ütéseket, viszont remekül táncol ki a zsebből és erre mindig készülni kell majd. A már jól ismert sérülteken felül sajnos csak nálunk vannak újabbak, bár Aaron sajnos már megszokott, hogy nem játszik, Pouncey hiánya befolyásolhatja a mérkőzést, bár szakértők szerint a GB NTje Raji ellen Lego talán nagyobb eséllyel veszi fel a harcot, mint azt tette volna Pouncey. Nagyon kell figyelni az INT-re, remélem Ben már eléggé kidobta ezeket magából a Jets ellen. Ha igen és nem veszítünk labdát, akkor már csak a speciális egységnek kell, 30yard körül tartani a visszahordásokat és nem lehet baj!

Előre a 7. gyűrűért!


Go Steelers!

Top