A labdavesztések elvették a 7. Super Bowlunk!

Nem véletlenül adtam ezt a címet a XLV.Super Bowl elemzésének! Már néhány órája véget ért a mérkőzés és sikerült aludni is egyet utána. Jót tett. Hazafelé a kocsiban minden gondolatom a Super Bowl vereség körül forgott és féltem, hogy az alvással is baj lesz, de szerencsére azért néhány órát sikerült elvonatkozni a mérkőzéstől. Kicsit most körbenéztem és ez a cím a steelers.com oldalon volt és azt hiszem valóban találóra sikeredett. A mérkőzésen sajnos teljes egészében a hibák döntöttek, de abban, hogy ezen hibák ellenére mégis csak 6 pont különbség alakult ki, az annak köszönhető, hogy szerintem a liga legjobb csapata a miénk, a vereség ellenére is.

A hibák sora a tegnapi estét nem nálunk hanem Christina Aguilera által előadott himnusznál kezdődött és úgy látszik ez minket zavart meg jobban, mert a Packers már az elején úgy pörgött, ahogy azt egy Super Bowl-ban kell. A mérkőzés legérdekesebb pontja a statisztikáknál van. Néggyel több first down és 40-el több yard van a nevünk mellett, ráadásul még a 3. kísérleteink is jobban sikerültek. A GB azonban velünk ellentétben hibátlanul játszotta a támadójátékot és a mérkőzés megyeréséhez szükséges pluszt most sem a offense sem pedig a defense nem tudta hozni. Véleményem szerint mindkét vagy inkább mindhárom egységünk megtette a magáét és hozzátett volna a győzelemhez, ha nem három, hanem csak két labdát veszítünk. Ebben az esetben biztos lettem volna a győzelemben, de láthatjuk az egész playoff arról szól, hogy a hiba nem fér bele.

Talán annyit azért elértünk ezzel a vereséggel, hogy a csapat a következő évet is együtt tölti még elszántabban, még nagyobb akarattal. Idén minimum három újonc tette le a névjegyét, akik ha ilyen ütemben fejlődnek tovább, akkor a támadójátékunkkal még hosszú évekig nem lesz probléma. Reméljük, hogy egy sikeres draft előtt állunk és ha sikerül egy-két jó választást összehozni, akkor jövőre újra hosszú szezonunk lehet. Persze ehhez azért még sok minden kell, például nem ártana Big Ben nemesebbik szervét a nadrágjában tartani amikor csak lehetséges.

El kell ismerni a Green Bay teljesen megérdemelten nyerte a mérkőzést, mi pedig mint az AFC bajnokai nagyon szépen teljesítettünk ebben a nehézségekkel teli évben. Most jöhetnek a tárgyalások, hogy jövőre se maradjunk football nélkül.

Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban összejöttünk a Chiliben, remélem, hogy senki nem bánta meg, hogy eljött. Az idei évben sok új embert ismerünk meg mindannyian és nagyon nem szeretném ha ezek a kapcsolatok most hét hónapig szünetelnének.

A steelers.hu teljes szerkesztő stábja nevében köszönöm mindenkinek aki hozzátette a maga részét, a hozzászólóknak, az olvasóknak és külön azoknak is, akik az elmúlt két hétben segítettek nekünk, mert nélkülük biztosan nem sikerült volna ennyire jó a körítés és ez az egész este. Nagyon büszke voltam és vagyok arra, hogy a Hungarian Steelers National tagja lehetek, veletek együtt.

Mostantól ugyan nem lesz annyi új cikk, de készülünk majd újdonságokkal is számotokra és kérek mindenkit, hogy továbbra is legyen hűséges olvasónk!

Top