Az utolsó alapszakasz mérkőzés

Az év utolsó beharangozójat Németh Zsolt tollából olvashatjátok. Köszönjük neki és gratulálunk a remek írashoz. Utolsó vacsora vs. Cleveland Browns Talán véletlen, talán a sors akarta így, mindenesetre különleges módon zárhatjuk a 2017/2018-as NFL alapszakaszt. A playoff roham előtt ugyanis ismét azzal a Cleveland Browns-szal találkozunk, akikkel a szezon első hetében is egymásnak feszültünk, reméljük ezúttal magabiztosabban, nagyobb pontkülönbséggel és természetesen ismét győzelemmel távozhatunk a fieldről. A legutóbbi meccsen mint azt biztosan tudjátok, 21-18-ra győztünk az Ohio állam beli alakulat otthonában. Nézzük mire számíthatunk most a felektől! A karácsony esti, Houston elleni rangadón a csapat az AFC Észak bajnoki cím mellé bebiztosította a Wildcard kör alatti pihenőt is, s bár jelenleg még mindig az AFC második helyén állunk, matematikai esélyünk még így is van rá, hogy az első helyen végezzünk így megszerezve a playoffra a hazai pálya előnyét. Ennek előfeltétele, hogy a Jets két vállra tudja fektetni a Patriotst a Gilette Stadiumban, illetve, hogy mi is győzelemmel fejezzük be a 17/18-as alapszakaszt. Valljuk be , a Jets győzelmére minimális az esély, ámbár tudjuk, hogy az NFL-ben bármi megtörténhet! A fentiek ismeretében tehát a legfontosabb feladat elsősorban úgy gondolom, a kezdő játékosaink védelme, természetesen egy W kíséretében! A Browns 0 győzelemmel és 15 vereséggel érkezik a matchupba, a legkisebb jó indulattal sem mondható jónak a csapat, egy-egy egyéni megvillanáson kívül gyalázatos szezon áll mögöttük. Egyaránt gondok vannak a gárdával, ahogy az edzői de akár a tulajdonosi stábbal is. Több szoros meccsük is volt a szezonban, azonban egyik meccsen sem sikerült végrehajtani a legfontosabb feladatot; nyerni. A főedző, Hue Jackson a héten egy interjúban ki is fejtette nemtetszését, csalódott és dühös, hogy a tavalyi, 1-15-ös eredmény után ismét azért kell hajtaniuk, hogy a 100% negatív szezont el tudják valahogy kerülni. Ehhez elég nagy akadályt kellene legyőzniük és ez a frusztráltság nyilván a morális mérleget illetően is a malmunkra hajthatja a vizet. Defense oldalról tekintve, az idei szezonban visszatérő Josh Gordon okozhat nagyobb fejfájást nekünk, annak ellenére, hogy a rookie DeShone Kizer dobálja majd felé a labdákat. Habár Gordon (akár csak az egész Cleveland Offense) nem jeleskedett múlt héten, rendkívül sokoldalú és atletikus játékos így figyelnünk kell rá, sajnos a pittsburgh-i D hajlamos nagy playeket engedni, kellő odafigyeléssel és a visszatérő Hadennel valamint a múlt héten remekelő Mike Hiltonnal azonban biztosan féken tudjuk tartani a Clevelandiek 12-es számú elkapóját. Továbbá ott lesz a pályán a szeptemberben átigazolt, ex Steelers WR Sammie Coates is, ez tovább fűszerezi az amúgy is markáns AFC északi rivalizálást. Mindenképp meg kell említenem, hogy Hilton a Houston elleni teljesítményével elnyerte a héten az AFC Defense Playere díjat is. Ellenfelünk futás terén sem nyújt kiemelkedő teljesítményt. Első számú futójuk Isaiah Crowell a múlt héten összesen 44 yardot hozott össze, s bár a heti 3 edzésből kettőt sérülés miatt kihagyott, továbbra is ő lesz a kezdő RB vasárnap. Futás ellen viszont továbbra is nagyon hiányzik Shazier, illetve bár idén kevés szerephez jutott, ismét, talán már végleg is nélkülöznünk kell James Harrison karizmatikus jellemét és a tőle kapott mentális támogatást is. Habár..! Mint ismeretes, vasárnap este a csapat megvált a kétszeres SB győztes linebackertől, akit a keddi napon le is igazolt nagy riválisunk a New England Patriots. Továbbá azóta több játékosunk is nyilatkozta, hogy Harrison sem az öltözőben, sem az edzések/videózások során nem volt hajlandó közreműködni, hova tovább néhány megbeszélés alatt el is aludt! A döntés és a történtek ellenére remélem, hogy a klasszis LB a végén mégis a Steelerstől fog visszavonulni! Visszatérve a futásokra, a hétfői mérkőzésen többször is sikerült ellenünk tetemesebb yardokat összehozni a houston-i alakulatnak. Szerencsére a secondary remekül lezárta az ellenfél elkapóit így kis módosítással és egy remek gameplan-el biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk majd állítani a Browns running backjeit. Ismét számolhatunk majd erős blitz csomagokkal, hiszen a másik oldalon egy viszonylag tapasztalatlan játékos fog irányítani, kellő nyomással az őrületbe és fatális hibákba tudjuk hajszolni őt, jöjjön ez a nyomás akár Hiltontól vagy a kiváló újonc szezont produkáló ifjabbik Watt fiútól. Támadó egységünk tekintetében is érdemes figyelnünk a barnákra, a múlt heti, Bears elleni meccsükön ugyanis 5 sacket, valamit 12 negatív yardos szerelést hoztak össze. Ahogy az utóbbi szezonokban fő feladat, úgy vasárnap is, hogy védjük Roethlisbergert az esetleges zsákolásoktól. Sajnos Ben felett is eljárt az idő, így nem bírja már úgy az ütéseket mint régen, a playoffra pedig feltétlenül szükségünk van a vezetési képességeire, mégpedig a pályán! Elképzelhető, hogy amennyiben az eredmény is engedi, úgy az utolsó negyedben, vagy ennek második felében már Landry Jones veheti kezébe a karmesteri pálcát, továbbá lehetőséget kapnak a rosteren hátrébb lévő játékosaink is. Marcus Gilbert pénteki nyilatkozata alapján sem Ben, sem Le’Veon nem fog kezdeni, én azonban úgy gondolom, hogy a lendület miatt mindenképp játszatjuk őket, így formában tudnak maradni a Jaguars elleni playoff meccsig. Fontos lesz a kiegyensúlyozottság a passzok és a futások terén is. Egy jól megalapozott futójáték már a mérkőzés elején hasznos lehet, ez ugyanis megnyitja az utat a hosszabb, vagy play-action passzok felé is. Szükség lesz tehát a remek blokkokra és Bell türelmére, hogy ne engedjünk negatív yardos szereléseket. Természetesen mindenki legnagyobb bánatára továbbra sem játszhat Antonio Brown, aki a héten ismét elnyerte a csapaton belül az MVP címet, melyet a csapattársak szavazatai alapján osztanak ki minden évben. A díj vitathatatlanul a legjobb helyre került. Brown jelenleg is vezeti a ligát elkapott yardok tekintetében (egészen pontosan 1.533 egységgel) és amennyiben nem történik isteni csoda az utolsó hét mérkőzésein, meg is tarthatja első helyét a ranglistán. Valljuk be ez így, a Pats elleni sérülését követően, 2,5 meccset kihagyva brutális teljesítmény! A hiányával ismét JuJu Smith-Schusterre és Martavis Bryantre, valamint Bellre hárul a feladat, hogy termeljék az előre haladáshoz szükséges yardokat. Emellett hétfőn kiemelkedő formában lépett ismét pályára a tight end Vance Mcdonald is, rá is nagy szükség lesz a rövid yardos vagy redzone szituációkban. A hétfői mérkőzésen mindannyian remekeltek, a gyengélkedő cleveland-i védelem ellen is kötelező hozni a maximumot! Sérültek: A Steelers oldaláról Pouncey egy csípő sérülés miatt két edzésen sem szerepelt, így az ő státusza kérdéses lesz vasárnap, valamint AB sem fog már az alapszakaszban már pályára lépni.A Browns keretéből Danny Vitale fullback hagyta ki a csapat edzéseit, ő biztosan nem, továbbá 3 defensive back állapota is kérdéses a játékot illetően.   Összességében sima meccset várok, úgy érzem sikerült orvosolni az elmúlt évek nagy problémáját, mely szerint a negatív mérleggel álló csapatok ellen rendre megbotlunk. Folytatnunk kell a határozott erődemonstrációt és mindenek felett egészségesnek kell maradnunk, hogy a Wildcard kör után aztán a playoffban is lehengerlő teljesítményt nyújthassunk. Mindenkinek jó szurkolást és nagyon boldog új évet kívánok, a Steelers.hu szerkesztőinek pedig hálás köszönet a lehetőségért a beharangozó írását illetően!  

Top