A héten pénteken Troy Polamalu befejezte főiskolai tanulmányait. Ennek alkalmából egy közleményt adott ki amelyet alant idézek. Hey mindenki, Izgalommal jelentem be, hogy ezen a napsütéses, de hűvös pénteki reggelen felvettem a taláromat és a sapkámat és átsétáltam az USC csodálatos Alumni parkjában felállított színpadon és átvettem a diplomámat. Most már hivatalosan is USC diplomás vagyok! Bár izgatott és boldog vagyok, de nem ez az amit ebben az üzenetben ki szeretnék fejezni. Arról akarok beszélni, hogy mi az oka a döntésemnek, hogy visszamentem és befejeztem a tanulmányaimat. A főiskolán a legjobb játékosok lehetőséget kapnak, hogy felkészülhessenek az NFL-re és a Draftra, ezt a tanulásuk terhére teszik. Én igazán imádtam a focit és isten áldásával játszhatom, ez hatalmas kiváltság meg kellett ragadni a ritka alkalmat mint sportolónak, hogy a lehető legmagasabb szinten játsszak, de ez persze nem helyettesítheti az oktatást, tanulást. Ezért úgy döntöttem, hogy befejezem amit elkezdtem. Ezért mentem fel a színpadra is, nem csak azért mert személyesen nekem fontos volt, hanem mert így szeretném hangsúlyozni az oktatás fontosságát és hogy azt semmi sem válthatja ki. Szeretném, hogy ezt felismerve néhány kiemelkedő diáknak el tudnékküldeni egy aláírt mezt. Kérek mindenkit, hogy jelöljön egy diákot az általam alapított Student of the Year Díjra. Isten Áldása Legyen rajtunk, Troy Azt hiszem Polamalu szavai nagyon fontosak lehetnek a mai világban és ezzel a cselekedetével ismét megmutatta, hogy nem azért akkora játékos mert megcsinálja a fontos playeket, hanem azért mert képes ilyen cselekedetekre és mert ember tudott maradni a mai világban is. Isten Áldjon Troy!