A Heinz Field

A Stadion 2001-ben nyitott és az előző volt a 10. jubileumi idénye. Az elődjéről a The Three Rivers Stadiumról már olvashattatok az oldalon. Amikor a Pittsburghi Kalózok baseball csapata elhatározta, hogy egy új csak baseball mérkőzések megrendezésére alkalmas stadiont épít akkor a Steelers két út közt választhatott. Vagy felújítja az 1970-ben átadott és amerikai szemmel már erősen öregedő Three Riverst, vagy egy új stadiont építtet. A csapat az utóbbi mellett döntött. A döntés háttere erősen kusza volt, mivel ekkor még az is felmerül, hogy stadion híján szüneteltetnék a franchise jogokat. A végén azonban megeggyezés született, sőt mi több 57 milló $-t fizetett a HJ Heinz Company a stadion névhasználatáért. Ezen kontraktus 2021-ig szól. A csapat a várossal a felépítésben vállalt szerep miatt egy 2031-ig szóló szerződést írtak alá. Vagyis még 20 évig biztosan Pittsburgh szurkolók leszünk. Azután majd meglátjuk. A stadion teljes költségvetése  281.000.000 $ volt. Ezért a pénzért a csapat és a város kapott egy multifunkciós létesítményt amely javarészt a foci fellegvára, de rendeznek itt koncerteket, sőt még jégkorong mérkőzést is. Ugyebár mindenki emlékszik az idei Winters Classic meccsre. A stadion tulajdonjogát a Sports & Exhibition Authority of Pittsburgh és Allegheny Megye birtokolják. A felépítése eltelt időben a létesítmény sok mindent látott, látott hatalmas örömöt, mindenki emlékszik az AFC döntőre idén, és sok bánatot is. Azt gondolom, hogy egy Pittsburgh Steelers rajongónak a foci ezen szentélye egy olyan hely ahová legalább az életében egyszer szeretne elzarándokolni, és egyes eldugott részeire, ha csak kis időre is, de bejutni. Gondolom a legtöbben gondoltatok már rá, hogy egy fotó erejéig milyen jó lenne a kedvenc játékosotok öltözőszekrényéhez odaállni, ülni. Végigmenni a játékoskijárón át a zöld gyepre, keresztül azon a folyosón ahol megannyi babona tárgy van a falakon amelyet a játékosok meg-meg érintenek egy-egy találkozó előtt. Esetleg ezen a folyosón összefutni valakivel a csapatból aki örömmel áll össze veletek egy közös fotóra. A nem elzárt helyek közül mindenki szeretné élőben látna a 6 trófeát, ezt a világon máshol nem lehet látni. Sok csoport, ha összetenné az összes eddig megnyert SB trophyt sem tudna annyit összekaparni mint a Steelers egyedül. Méltán lehetünk tehát erre a létesítményre büszkék és még ha nem is oly modern mint az új New Yorki stadion, vagy nem fedett, nincs is szükségünk rá mert mi nem puhányok vagyunk, mi Steelers fanok minennél jobban szeretjük.   A „szentély” területén található számtalan étterem, a keleti oldalon van a „Coca-Cola Great Hall” nak nevezett 3700m² alapterületű hatalmas előcsarnok ahol a Steelers és a Panthers csapatok ereklyéi vannnak kiállítva. Az ülőhelyek száma 65.050 db, vagyis egyszerre ennyi néző tudja buzdítani kedvenceit. A mérkőzések a megnyitás óta telt házak előtt zajlanak, bár ez a közvetítésekből nem látszik, mert mint Laci is elmonda többször, nem is a mérközést nézni mennek ki, hanem igazából ez a társadalmi élet egyik színtere. A büfék előtt és talán még a toaletteken is mindenhol kivetítők és tévék vannak felakasztgatva. A stadionban több mint 400 képsugárzásra alkalmas eszköz van elhelyezve. Azt hiszem a Magyarországi „arénákat” ha összesítjük akkor sem jön ki ez a szám. A hatalmas eredményjelző pedig mindenkinek ismerős, a red zone-ba érve kifolyik a Heinz ketchup és az egész tábla vörösben pompázik. Nem is tudom mit írhatnék még erről a csodálatos építményről, gondolom az, hogy hány tonna vasat és betont használtak fel, hányszor ment wc-re a tervező és hányszor mosott fel az elmúlt szezonban Ilike a takarítónő nem olyan fontos adatok (pedig higgyétek le ha jól kerestek ezt mind megtalálhatjátok).

Lássunk még egy pár fotót amely ha nem is teljes egészében, de lagalább momentumaiban mindenkinek megmutat valamit  az épületből.

Top