A Cornereink javulása 2009-ről 2010-re.

Bárki bármit állít a CB teljesítmény ebben az idényben sokat javult az előző évhez képest. A szezon végén két játékos távozott az egységből Townsend és Burnett. Az utóbbi neve gondolom nem a legismertebb, de igen egy szezont lehúzott mint 3. számú. Őt a draft 5. körében húztuk a 153. helyen. Az év végén távozott a keretből B-Mac aki igazán rutinosnak mondható CB, de nem ő az NFL legkiválóbbja. Négy nálunk lehúzott év után Arizonában gondolta megtalálni a számítását, de hamar rá kellett jönnie, hogy acélból van a szíve ezért az idei szezon újra a keretben kezdte. Az ára barátinak mondható volt egy 5. és egy 6. körös választást adtunk érte.  Amikor majd lejebb a statisztikákat ismertetem kiderül minden fanyalgónak, hogy miért mondtam, hogy jól jártunk vele. A Drafton a 3. körben behúztuk még Keenan Lewist aki sajnos hamar az IR-en találta magát így az első évében nem igazán volt módja a bizonyításra. Összesen 1 tackle-t jegyzett a rövidke szezonja során. A '09-es szezonban ez az egység összesen 192 total tackle-t tudott bemutatni ebből a Gay és Ike 140-et. Azt hiszem ez a szám mutatja, hogy gyakorlatilag a pályán csak kettőjük volt valóban alkalmazható. A maradék 52 totalon négyen osztoztak. Gyakorlatilag nem volt olyan mutató amelyben a cserék csak közelítették volna a két húzó embert. Sajnos az INT-ek ebben az évben is elmaradtak és hiába repülnek ezen játékosok felé a passzok összesen az egész idényben a CB sorunk 2 db labdát tudott a levegőből lelopni (1-1 Ike és Townsend). A 2010-es drafton aztán jött Butler és egy, már fent említett üzlet keretében visszatért B-Mac. Távozott Townsend és Burnett. Alapvetően ez a két csere történt, de már ez is hatalmas minőségi javulást hozott. Persze azt nem mondom, hogy nem lehetett volna azért még jobb, de a tény az tény javult az egység és a pad mélysége valós mélység lett. Az eddig két játékosból álló CB egység most már négy fősre duzzadt. Az újonc Butler és a másod éves Lewis (aki első évében sérült volt) elkezdett felnőni és egyre jobb játékot mutatott a szezon vége felé. Ike és Gay most is húzók voltak, de B-Mac mindenkinél komolyabban vette a második lehetőséget. A tavalyi húzókettős 114 totált tudott bemutatni együtt, de B-Mac egymaga 81 ugyanilyen szerelést csinált. Azonban ami már az előző évben és idén is hibádzott az az, hogy az elkapók nagyon nagy biztonsággal el is kapják a cornereink mellett a feléjük szálló labdát. '09-ben 1 míg idén 5 forced fumble fűződik az egység nevéhez. Ez pedig ezen a szinten édeskevés. Mérkőzésenként kellene mondjuk ennyi ahhoz, hogy a QB-k reszkető kézzel indítsák meg feléjük a labdát. Az ellenfél feléjük szálló labdáiból is csak ötöt tudtak megszerezni, de összességében ez is csak 5 yardot hozott a csapatnak. Vagyis labdaszerzésenként 1 yard. Igen tudom egy 30-40 yardon belül lelopott labda sokat, sokszor nagyon sokat ér, de  illene azért ezeknek a gyors lábú srácoknak, főleg, hogy fiatal csikók az idei DPOY-hez képest,(Ike-ot kivéve) sokat szaladni azzal a megszerzett labdával.  Az egység sem tavaly sem idén nem tudott TD-t elérni. Ebben bizony nagy javulás kellene. Az azért jellemző adat, hogy Troy egymaga 7 INT-et tudott szerezni. Többet mint a CB-k együttvéve. Az új szerzeményekkel  Brownnal és Allennel kiegészülve biztosan egy jobb szezont tudhat majd maga mögött az egység. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Ike, Gay és Madison szerződése lejárt. Ugye még mindenki emlékszik, hogy Taylor és William volt az aki '09-ben vitte a vállán a csapategységet és McFadden mellett idén is a legmegbízhatóbbak voltak. Madison 2006-ban draftolatlan szabad ügynökként került a csapathoz, azóta járt már Clevelandban és Tampában is. Talán ő lesz az aki az újoncok érkezésével kieshet a keretből. Persze előbb szezon kellene és most már a szabad ügynök piac is egyre nehezebb lesz, mert hát, ha egy új játékos érkezik neki be kell tanulnia a játéksémákat és hát a mi védekező sémáink és bookunk híresen a legbonyolultabb a ligában. Vagyis a piac megnyitása után bármikor is történik az az idő rendkívül rövid lesz és ez napról napra rövidül. Én azt gondolom, hogy a folyamatosan keringő nevek közül nem kell senkit a csapathoz hozni, ezekből a srácokból kell kihozni mindent ami bennük van és a következő évben egy igazi piacon amikor valóban lesz idő akkor ráérünk az erősítésre, ha szükséges. Azonban én szinte biztosnak érzem, hogy az újoncok közül az egyik biztosan, de akár mindkettő bejátszhatja magát.

2010
Player Tot Solo Assist Sck F.F Int Yds Yds/Int Long TD
Ike Taylor 66 52 14 1,0 1 2 9 4,5 9 0
Bryant McFadden 81 74 7 2,0 2 2 -3 -1,5 -3 0
William Gay 48 40 8 2,0 1 0 0 0,0 0 0
Crezdon Butler 1 1 0 0,0 0 0 0 0,0 0 0
Anthony Madison 24 15 9 1,0 0 1 -1 -1,0 -1 0
Keenan Lewis 11 8 3 0,0 1 0 0 0,0 0 0
231 190 41 6 5 5 5 2 5 0
2009
Player Tot Solo Assist Sck F.F Int Yds Yds/Int Long TD
Ike Taylor 62 53 9 1,0 0 1 20 20,0 20 0
Deshea Townsend 27 24 3 0,0 0 1 -1 -1,0 -1 0
William Gay 78 70 8 1,0 1 0 0 0 0 0
Joe Burnett 17 12 5 0,0 0 0 0 0 0 0
Anthony Madison 7 6 1 0,0 0 0 0 0,0 0 0
Keenan Lewis 1 1 0 0,0 0 0 0 0 0 0
192 166 26 2 1 2 19 19 19 0

írta és szerkesztette: Fizel Zoltán

Top