"Dobre Shunka"

Minden idők egyik legjobb linebackere.

Jack Ham Linebacker - 6’1”, 225 font Egyetem: Penn State Draftolva: 1971, 2/34 Csapata: Pittsburgh Steelers 1971-1982 Mezszám: 59 Jack Raphael Ham, Jr. 1948. december 23-án, a Pennsylvania-i Johnstownban született. A Penn State egyetemen kezdő linebackerként eltöltött három éve alatt a Nittany Lions az első két idényében 11-0-s, harmadik szezonjában 7-3-as mutatóval zárt. Senior évében társ-csapatkapitány volt, 91 tackle-lel és 4 interceptionnel büszkélkedhetett, bekerült az All-American csapatba is. Egyetemi karrierje során összesen 251 szerelést jegyzett; 1968-ban három blokkolt punttal iskola-rekordot állított fel, ezt a teljesítményt pedig egészen 1989-ig senki sem tudta megismételni. 1990-ben beválasztották a College Football Hall of Fame-be. Jack Ham az 1971-es NFL Draft 34. választottjaként kelt el. Az edzőtáborban nyújtott szenzációs teljesítményének köszönhetően kiharcolta, hogy élete első alapszakasz-meccsén rögtön kezdőként léphessen pályára. Az előszezon utolsó mérkőzésén, a New York Giants ellen elért három interceptionje győzte meg végképp az edzői stábot. Ham újonc évében mind a 14 meccsen kezdett, és egészen 1982-es visszavonulásáig stabil kezdőnek számított. Első 10 NFL-szezonjában mindössze négy mérkőzésről hiányzott. Ham gyorsan elismerést szerzett magának mint nagy játékokra képes védő és az egyik legjobb külső linebacker. Gyorsasága, játékintelligenciája és kivételes mobilitása révén Hamnek megvolt a képessége, hogy olvassa a játékokat, és mindig a legjobb helyen legyen. Profi pályafutása során 25 sacket, 21 fumble recovery-t és 32 interceptiont mutathat fel. Egyike azon kevés játékosoknak (Defensive 20/20 Club), akik profi karrierjük alatt sackből és interceptionből egyaránt legalább 20-at jegyeztek. A Steelers Super Bowl-hadjáratának éveiben „Mean” Joe Greene-nel és L.C. Greenwooddal közösen félelmetes egységet alkottak a védelem bal oldalán. Jack játszott a csapat első három Super Bowljában, a negyediket azonban sérülés miatt ki kellett hagynia. Öt AFC-döntőben szerepelt, és az ő 19 yardos interception returnje készítette elő a Steelers történetének első főcsoport-győzelmét eredményező touchdownt. Ham elsőként 1973-ban lett All-AFC választott, ezt követően zsinórban hat szezonon át volt tagja az első számú All-Pro csapatnak. 1975-ben a Football News az év legjobb védőjének választotta. Sorozatban nyolcszor szavazták be a Pro Bowl keretbe. 1988 óta tagja a Hírességek Csarnokának. Jack Ham feleségével, Joanne-nel a Pennsylvania államban található Sewickley Heights-ben él. Jelenleg a Penn State Radio Networknél és a Westwood One-nál dolgozik szakértőként.

Statisztikái

Year          Team          Games      Int.            Yds.          Avg.          TD        Fum.Rec.    Yds. 1971              Pittsburgh      14                  2                    4                   2.0                0              1                     0 1972              Pittsburgh      14                  7                    83                 11.9              1              4                     0 1973              Pittsburgh      13                  2                    30                 15.0              0              1                     0 1974              Pittsburgh      14                  5                    13                 2.6                0              1                     2 1975              Pittsburgh      14                  1                    2                   2.0                0              1                     0 1976              Pittsburgh      14                  2                    13                 6.5                0              2                     17 1977              Pittsburgh      14                  4                    17                 4.3                0              1                     0 1978              Pittsburgh      14                  3                    7                   2.3                0              2                     0 1979              Pittsburgh      15                  2                    8                   4.0                0              1                     0 1980              Pittsburgh      16                  2                    16                 8.0                0              3                     0 1981              Pittsburgh      12                  1                    23                 23.0              0              3                     0 1982              Pittsburgh      8                    1                    2                   2.0                0              1                     0 Career Total                162            32             218           6.8            1          21              19 Additional Career Statistics: Sacks: 25; Fumble Recovery for TD: 1 Eredményei:
  • 8x Pro Bowl választott (1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980)
  • 6x First Team All-Pro választott (1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979)
  • 2x Second Team All-Pro választott (1973, 1980)
  • 4x Super Bowl-győztes (IX, X, XIII, XIV)
  • NFL 75th Anniversary All-Time Team
  • NFL 1970s All-Decade Team

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MOxjXvPrAig[/youtube]

Írta: Vass Ádám (vassadi)

Forrás: profootballhof.com

Top