Game Day: Steelers-Colts

A Peyton Manninget nélkülöző Colts ellen kötelező a győzelem. A Colts legutóbb 1998-ban, Peyton Manning újonc szezonjában kezdte 0-2-val az alapszakaszt. A mostani pocsék rajt (és hasonlónak ígérkező folytatás) okával mindenki tisztában van: az évek során a liga egyik, ha nem a legjobb irányítójává vált játékos sérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére. A gyakorlatban is megbizonyosodhattunk arról, amiről eddig mindenki csak beszélt, azaz hogy az Indianapolis gárdája Manning nélkül középcsapatnak is csak nagy jóindulattal nevezhető. Ezt próbáljuk kihasználni mi is a mai mérkőzésen. A csikók az első héten csoportriválisuk, a Texans otthonában szenvedtek 34-7-es vereséget, majd a Clevelandtől kaptak ki hazai pályán viszonylag simán, 27-19-re. Az elmúlt években ligaelitnek számító Colts-támadófal a szezon eddigi két mérkőzésén kimondottan gyengén szerepelt, az egyik legrosszabb statisztikai mutatóval „büszkélkedhetnek”: 22 QB pressure-t és 5 sacket engedtek, ráadásul mindezt két olyan csapat ellen, akik pass rush szempontjából az előző idényben a legrosszabbak között voltak. Az eddig csak szenvedő right tackle, Jeff Linkenbach (1 sack, 8 pressure) Woodley-val áll majd szemben; a fal túloldalán ugyan valamivel jobb a helyzet, az újonc Anthony Castonzo (LT) eddig bíztatóan teljesít, de ezúttal James Harrisont kellene megállítania. Kiváló matchup a Steelers front-7 számára, még úgy is, hogy Brett Keisel sérülés miatt biztosan kihagyja a meccset. Ugyanakkor a Pittsburgh-i OL-re sem vár annyira egyszerű feladat, mint legutóbb a Seahawks ellen. A Colts két klasszis defensive endje, Dwight Freeney és Robert Mathis közül utóbbi játéka jelentette a kevés pozitívum egyikét a Browns elleni meccsen, de Scott (eddig 3 sack, 1 hit, 6 pressure) oldalán Freeney-nek is minden esélye megvan arra, hogy az eddigi visszafogottabb teljesítmény után (múlt héten azért így is jegyzett egy sacket és egy forced fumble-t, ráadásul úgy, hogy Joe Thomas-szal állt szemben) most ismét kiemelkedőt nyújtson. Igaz mindketten sérüléssel bajlódnak, de ha a várakozásoknak megfelelően pályára léphetnek, megint komoly problémák elé nézhetünk pass protection terén. Jó hír, hogy az előző meccset kihagyó Chris Kemoeatu visszatér a kezdőbe, ami elsősorban a futójáték szempontjából jelenthet pluszt, bár Ramon Fosterre sem lehetett panasz. Egy másik fontos kérdés a mérkőzésen, hogy miként alakul a Colts passzjátékának és a Steelers secondary-jének párharca. A hírek szerint kisebb vállsérülés nehezíti a Peyton Manninget helyettesítő Kerry Collins dolgát, aki az eddigi két meccsen sem szerepelt túl fényesen: négy fumble-t és egy interceptiont jegyez, két touchdown passzát is garbage time-ban osztotta ki. A Colts első számú elkapóját, Reggie Wayne-t a kiváló formában játszó Ike Taylor (mindössze hétszer dobtak rá, és csak egy 7 yardos elkapást engedett) fogja őrizni, így a Bryant McFadden helyén ismét kezdőként pályára lépő William Gay-re vár nagy feladat. A Seahawks ellen jól teljesített, de a „noname” WR-ekhez képest most olyan célpontok állnak Collins rendelkezésére, mint Pierre Garcon, Austin Collie, vagy Dallas Clark. A Colts elkapói és a mi cornereink közti különbség miatt ezen a meccsen kiemelten fontos lesz, hogy állandó nyomás alatt tartsuk az ellenfél irányítóját, kikényszerítve ezzel azt, hogy hibázzon, illetve hogy egyre gyakrabban kelljen a futójátékhoz nyúlniuk (Manning hiányában amúgy is a megszokottnál nagyobb hangsúlyt kapnak Addai-ék), amivel a D-line-nak már boldogulnia kell. Hasonló a helyzet fordított esetben is: Wallace-nak minden esélye megvan arra, hogy a nem túl veretes Colts-secondary ellen sorozatban hatodik alapszakasz-meccsén is 100 elkapott yard fölé jusson, az eredményes passzjátékhoz azonban a támadófalnak vissza kell tartania az Indianapolis-i „ikrek” rohamait. A kezdő középső linebacker, Gary Brackett vállsérülése miatt valószínűleg a mai mérkőzést is kénytelen lesz kihagyni, ez pedig lehetőséget biztosít a középre irányuló passzok számára. Heath Millernek minden bizonnyal gyakran kell majd besegítenie a pass blockingnál, de Big Ben még így is olyan játékosokat kereshet a labdával a már említett Wallace-on kívül, mint Ward, Sanders, Brown, vagy a Steelers színeiben első alapszakasz-meccsére készülő Jerricho Cotchery, akiknek nem okozhat gondot a Colts gyenge formában lévő, sérülések által is sújtott másodvédővonala. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy Roethlisberger megfelelő védelmet kapjon. Három matchup, amire érdemes lesz odafigyelni: Colts offense line vs. Steelers front-7 (Castonzo vs. Harrison) Freeney és Mathis vs. Scott és Gilbert Colts WR-ek vs. Steelers CB-k (Garcon, Collie vs. Gay) Sérültek: Steelers: Brett Keisel (DE) - Out Jonathan Dwyer (RB) - Probable (Teljes értékű edzés) Maurkice Pouncey (C) - Probable (Teljes értékű edzés) Colts: Peyton Manning (QB) - Out Ernie Sims (LB) - Out Gary Brackett (LB) - Questionable (Nem edzett) Melvin Bullitt (S) - Questionable (Nem edzett) Dallas Clark (TE) - Questionable (Nem edzett) Ryan Diem (G) - Questionable (Nem edzett) Brody Eldridge (TE) - Questionable (Nem edzett) Fili Moala (DT) - Questionable (Nem edzett) Kerry Collins (QB) - Questionable (Teljes értékű edzés) Eric Foster (DT) - Questionable (Teljes értékű edzés) Robert Mathis (DE) - Questionable (Teljes értékű edzés) Jacob Tamme (TE) - Questionable (Teljes értékű edzés) Blair White (WR) - Questionable (Teljes értékű edzés) Dwight Freeney (DE) - Questionable (Limitált edzés)

Offense Steelers Colts
Összes yard / meccs 366.5 260.5
Passzolt yard / meccs 271.5 174.0
Futott yard / meccs 95.0 86.5
Pont / meccs 15.5 13.0
3rd down hatékonyság (%) 45.8 21.7
Defense Steelers Colts
Összes yard / meccs 274.5 343.5
Passzolt yard / meccs 174.0 207.0
Futott yard / meccs 100.5 136.5
Pont / meccs 17.5 30.5
3rd down hatékonyság (%) 32.1 48.1
Team leaders Steelers Colts
Passz Ben Roethlisberger 44/71, 578 yard, 2 TD, 3 INT Kerry Collins 35/69, 388 yard, 2 TD, 1 INT
Futás Rashard Mendenhall 31 kísérlet, 111 yard, 1 TD Joseph Addai 22 kísérlet, 103 yard, 0 TD
Elkapás Mike Wallace 16 elkapás, 233 yard, 1 TD Reggie Wayne 11 elkapás, 172 yard, 1 TD
Érdekességek: 1999 óta a Colts 193 mérkőzésen aratott 138 győzelmével a legeredményesebb csapat az alapszakaszban. Ebben a szezonban a Colts 23 3rd down kísérletéből mindössze 5 volt sikeres. Roethlisberger a Colts elleni két vesztes meccsén 58.9-es passer ratinget mondhat magáénak, emellett öt interceptiont is dobott. A Seahawks elleni meccsen Big Ben passer ratingje blitzeknél és QB pressure esetén is 100 feletti volt. Larry Foote idén 41 snapnél volt a pályán, ami 37-tel több, mint a játékos ugyanezen mutatója a tavalyi három playoff-meccsen összesen.

A Divisional Round meccs a 2005-ös szezonból: [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MFoT7FpEAcs[/youtube]

Írta: Vass Ádám

Top