Megpatkoltuk a zabolátlan csikókat (statokal frissítve)

A Steelers és a Colts fanokból húztak hasznot a szívgyógyszer gyártók Azt gondolom aki végignézte a találkozót az pontosan érti miről beszélek és át is érzi. Nekem egészséges vérnyomásom van több mint 20 szoros véradó vagyok, de ezt átélni… Minimum egy egyszerű infraktusom volt, de lehet, hogy más szövödmények is felléptek. Az egyetlen, na jó nem is az egyetlen, de a legszebb momentum a…. Úgysem találjátok ki, mindenki Polamalu féle pickre gondol, pedig nem. Rosszmájú leszek, de Scott lebicegése és kiskocsin való polcolós üldögélése tetszett a legjobban. Azért nézzük szárazon mi is történt a pályaudvar peronján. Az első negyedben egy acélos mozdony futott be az első vágányra, de sajnos csak 3 pontot tudott összeszerencsétlenkedni a támadó alakulat. Sebaj gondoltuk ekkor, ha ilyen könnyedén fogunk haladni lesz itt pontzuhatag. A végén mennyire hiányzott az a négy pontocska. Azután a negyedben végig domináltunk a végén egy gyönyörű 81 yardos Burnell TD-vel már kerek egy tizes volt a táblán. Ekkor minden O játékos bevette a megnyugszom és sima meccs lesz tablettát és az addig jól zakatoló gépezet berozsdásodott. Három eladott labda a második negyebden és máris 13-10 oda. A D-nek köszönhetjük, hogy csak 13 pontot kaptunk. Azt gondolom nincs az a sörmennyiség amit Bennek meg kell vennie a mai este után. A félidőben mi hangzott el azt nem szeretném hallani, mert az én érzékeny angolkisasszonyoknál nevelkedett fülem nem is bírná azt a nyomdafestéket nem tűrő monológot. A harmadok negyed szerencsére hiba nélkül ért véget, de semmi különleges nem történt itt pár drive ott pár drive. Mondjuk, hogy fárasztották egymást a gárdák. Az utolsó negyedre Colts vezetéssel fordultunk. Ezt, ha valaki mondja nekem a meccs előtt azt kiröhögöm. Valószínűleg valami jó tündér szállta meg a gárdát mert újra sikerült field goal távolságig kormányozni a szerelvényt és a pályaudvar kettes peronjáról az indulást jelző táblák közé lőtte a labdát Zsuzsám. Ezzel ismét egyenlő lett az állás. Mivel Nem igen érződött a Colts játékán a következő pontszerzés, viszonylag nyugodtan játszhattunk volna. Erre James Harrison megtámadja Paintert és kiveri a kezéből a labdát amivel a „véletlenül” arra oldalgó Troy nem átallott visszaszaladni, legalább idén már van egy szerzett labdánk, ja és persze ezzel már 20-13 lett az eredmény. Ezután jött a hidegzuhany. Beállta a Colts harmadik, igen jól olvassátok, harmadik számú irányítója aki az alakulatot egy 80 yardos drive-al végigvezette a pályán és Addai csak beszaladt a tojással. Na ekkor kaptam egy agyvérzéssel kombinált kamrai infraktust. Gondoltam semmi gond van 6 perc simán végiggyalogolunk és egy TD-vel le is zárjuk a meccset, nem most persze azonnal megállítottak és punt. Na nem húzom az időt a végén Ben karmester csak elirányította a szerelvényt a pályaudvar 25-ős yardjáig ahonnan azután Zsuzsám négy másodperccel a vége előtt nem hibázott. Lássuk a számokat:  

 Passing CP/AT  YDS TD I NT
B. Roethlisberger  37/25  364  1 1
K. Collins  29/13  93  0 0
C. Painter  5/11  60  0 0
  Azt gondolom ezekből mindenkinek látszik, hogy melyik O egység volt a hatékonyabb, ennek ellenére a vége rettentően szoros lett. Wallace szerencsére újra egy 100+-os meccsen van túl és a NE üdvöskéje után a második a ligában az elkapott yardok tekintetében. Szépen halad előre és a 2000 nagyon messze van, de egy egyéni karriercsúcs lehet ebből.  A futásunkról nincs mit beszélni, mert szinte nem is létezett. Ilyen fal mögött ez azért nem akkora csoda. Szegény Mendehallnak már hogy elege lehetett, hogy folyamatosan betonfalaknak ütközik,  jól kipárnázott, de azért sziklaszilárd falaknak. Jellemző adat, hogy a második legjobb futónk 15 yardot hozott, a nevéért  akár még egy használt csokit is adok. Igen Ben volt az.Szégyen és gyalázat. Moore, Redman??? Minek vannak akor a keretben. Igaz mint azt a meccs alatt is írtam ma a paszokkal kellett megalapozni a futást. És akkor a kedvenceim az O line, írjam le ismét, hogy mekkora rakás sz… az egész? Nem érdemes. Megvárom a statjukat, de szerintem Scott „barátom” 30% alatt teljesített. Szerencsénkre nem hátráltat, reméljük out és cut. Felmerült bennem, de ahogy néztem nem csak bennem, hogy lehet, hogy a Steelers mez alatt egy patkós dreszt visel, néha olyan érzésem volt mintha szándékosan ártott volna. A D szerzett egy labdát, de nem ragyogott a régi fényében, közel 100 yardot engedtek futni. Ez egy Steelers D-től átkozottul sok, nem lehet ilyet megengedni. Addai a másodikban mint kés a vajon. Ike még mindig nagyszerű formában játszik, talán egy komolyabb hibája volt, de abból a Coltsnak hála nem kaptunk yardokat. A secondary és a passz védekezés nem annyira gyenge mint tavaly, lehet, hogy az egyensúly keresése miatt romlott a rush D? A QB siettetés ma éjjel sem ment, ebben tavaly is a legjobbak közt voltunk, ezért rettegett minden irányító ellenünk játszani, erre szinte percekig nyugodtan állhatott a zsebben Collins, szerencsére Ő nem egy Brady mert akkor kb 1000 yardot is kaptunk volna. Mi lehet az oka az ilyen mértékű visszaesésnek? meg kell találni a gyógyszert mert a Houston idén bivalyerős, még ha a Saints, most el is kalapálta őket. A jövő hét senkinek se legyenek kétségei nehéz lesz és ezzel a labdabiztossággal és rush D vel ill, nyomással nem mi vagyunk a meccs esélyesei. Bár talán jobb is, mert eddig kétszer is (a seattle meccset nem számolom) esélyesként kezeltek minket és egy zacskó ill. egy pürroszi győzelem. A hét az építkezésé és a sebek nyalogatásáé. Hozzunk valahonnan egy kiszolgált veterán LT-t és végre a 0,2 sec-nél hoszabb időt adjunk Bennek. Akkor meglehet Burnell 2000 yardja, persze akkor sem, de jól hangzik. Közben olvasom, hogy Starks aláír a Vikingekhez. Az O line és a Cover stat az SD oldalról:

Top