Houston, we've had a problem!

Vasárnap este ismét egy számunkra új városba játszunk, ezért szeretném számotokra bemutatni a texasi Houston városát. Persze ki ne hallott volna már Texas állam legnagyobb városáról, amely a negyedik legnagyobb város is egyben az Egyesült Államokban. 2,1 millió lakosa 1500négyzetkilométeren él Harris megyében. 1836. augusztus 30-án alapították, hivatalosan 1837. június-én lett bejegyzett város, nevét Sam Houstonról az akkori Texasi Köztársaság elnökéről kapta. A város fejlődését a kikötő és a vasút mellet különösen segítette az 1901-ben felfedezett kőolajkészlet. Ami miatt viszont mindannyian hallottatok már a városról az a Lyndon B. Johnson Űrközpont, melynek köszöszönhetően a város az egész világon ismert lett. Ahogy a címben olvashatjátok, az Apollo 13 fedélzetéről érkező mondat ma is sokat jelent az űrkutatás szerelmeseinek. A város kikötője a legnagyobb területű illetve a második legnagyobb forgalmú az Egyesült Államokban. A város az amerikai polgárháború után indult nagy fejlődésnek, kihasználva a kikötő és a vasút nyújtotta lehetőségeket. Ezen lehetőségeknek köszönhetően szárnyalt a város egészen a II. világháború utáni időkig, amikor is már jóval kisebb szerepe volt a kikötőnek. Azonban a helyiek így is megtalálták a boldogulásukat, hiszen az olajipar felvirágzása magával húzta a várost. Az 1960-as években telepítette ide a NASA az új űrközpontját valamint hatalmas egészségügyi intézményt hoztak létre a városban. Az 1970-es évek nagy olajembargója is segítette a város gyarapodását. 1997-ben lett először fekete polgármestere a városnak, Lee P. Brown személyében. Több nagy hurrikán is sújtotta a várost, melyek közül az egyik, Rita elől 2005-ben 2,5millió embert kellett evakuálni Houstonból. A város repterét George Bush International Airport-nak nevezik. Ez a 6. legforgalmasabb légikikötő az országban és a 14. a világon. A város volt a központja a Continental Airlines-nak, amíg az fúzióra nem lépett a United-al. A város minden profi ligában képviselteti magát, kivétel az NHL. A város rendelkezett először visszahúzható tetejű stadionnal az NFL-ben. A Reliant Stadion 71.500 néző befogadására alkalmas és 352millió USD elköltésével épült fel. A teljes komplexum névadója a Reliant Energy 32 évre 300millió USD-t adott a névhasználatért cserébe. Itt rendezték 2004. február 1-én a XXXVIII. Super Bowlt.

Top