Sikerül-e jéghegynek vezetni a Titánok hajóját?

A hét végén újra Ketchupföldön, vagyis a Heinz Fielden játszunk. A két hetes túránk nem túl fényesen ,ellenben rettentően gyászosan ért véget. Sikerült pár kulcsjátékosnak hetekre kidőlni, valamint Ben sem nevezhető teljesen épnek.  Az álmoskönyvek ilyen előjelekre általában nem azt írják, hogy semmi baj minden rendben lesz. Ezért ma begyújtok és elégetem mindet. A Tennessee gárdája vizitál nálunk vasárnap, magyar idő szerint 19.00,este és azt gondolom nem lesz egy sétagalopp, remélem az ellenfélnek sem. A múlt héten mutatott, az előtte lévőről nem is beszélve, forma alapján mind a védelem mind a támadófal hatalmas javulást kell, hogy produkáljon. A védelemben a potenciál megvan őket nem féltem, nem hiszem, hogy az a tudás amely éveken keresztül a liga legjobbjai közt tartotta a csapatrészt mintegy varázsütésre elszállt. Most is tartom magam ahhoz, hogy a fejekben van valami nagy baj. Az OL, na ez már keményebb dió. Az egyetlen épkézláb és liga szinten is komolyan számba vehető falemberünk éppen a második éves visszaesést produkálja. Nem szokatlan ez az NFL-ben és tavaly az év végén kicsit féltem is tőle már előre, de nem esik túl jól nekünk. Igen Pouncyról a rookie évében PB-ba választott centerről beszélek. A többi mellette felsorakozó hústorony valójában csak éppenhogy megüti a liga szintjét és talán itt hibázott a FO, hogy ahelyett, hogy rájuk költött volna, hatalmas pénzeket adott a védőknek. Ezt Soldados (Gergelics József) már sokszor elmondta a Bowl.hu forumain és egyet tudok érteni vele. Hiányzik-e Flo vagy Starx? Igen, ha más nem a rutinjukkal és a sok év alatt megtanult fineszekkel segíteni tudnák a fal munkáját és Gilbert is még csak tanulgatna pár snappnél és nem azonnal élesben kellene bizonyítania, hogy nem ő volt a draft legjobb falembere. Azért nem írom le, adjunk neki időt, át kell állni és meg kell szokni. Látok bíztató jeleket, pl. ügyesen ül a padon, nem önti le magát a gat…de energia itallal és nem veszi fel fordítva a sisakot. Örüljünk a kis dolgoknak is. A héten sokan fognak limitáltan edzeni és a kezdők tényleg csak a meccs előt fognak eldölni, azonban az biztos, hogy az a hozzáállás, tisztelet a kivételnek, amit eddig láttunk nagyon kevés lesz. A szezon előtt elmondtam, hogy ebben az időszakban a 2-2 nem lesz rossz eredméyn, azoktól kaptunk ki akiket vártam is. A Ravens elleni vereség egy indiszponált, tökönrúgott csapat szenvedte el. A Texans azonban egy olyan találkozón győzött amikor az a kis tűz ami az acélt izzóvá folyékonnyá teszi , most nem volt meg. Talán ha a hét végére befűtünk, és amikor az LB-k az offense line-on szaladnak át akkor a legforróbak és folynak mint az olvadt acél azután hirtelen megfagynak és lecsapnak mint a soktűzben edzett acéltömb, akkor lesz esélyünk sack-re és labdaszerzésre is. Nem leszek népszerű, de én az első percekben nem küldeném pályára Woodley-t mert nem érdemli meg azt a pénzt amit az idén kifizettünk neki. Várjuk a hét végét lessük a híreket és reméynkedjünk, hogy Scott nem tud játszani vagy, hogy egy angyalka annyi helyet szabadított fel a cap alatt, hogy oda befér 2-3 komolyabb OL ember akik most még otthon „lógatják”. Sajnos Burnell sorozata a múlt héten megszakadt, de sebaj most kezdjen el egy újat. Nem tudom másnak is feltünt-e már, de az elmúlt meccseken az első negyedben vagy max a második elején kap labdákat azután mintha nem is lenne a pályán. Ez csak egy érzékcsalódás nálam?? Segítsetek. Goo Steelers! Week_5_Titans_vs_Steelers_Preview

Top