Bár a Jaguár védett állat azért mi mégis le kell, hogy vadásszuk

Vasárnap fel kell venni a szafari kalapot és az asszonynak foltos bundát hazavinni. Mindenki, a szakértőket is beleértve, egyértelmű Steelers győzelmet vár a hét végén. Ezért lesz roppant nehéz ez az összecsapás. Az ilyen sima meccsek mindig nehezen mennek.Összességében az alapszakaszban 20 alkalommal találkozott a két gárda. Jelenleg a Jacs áll jobban 11-9-re. Utoljára a 2008-as szezonban ütköztünk meg akkor Jacksonvilleben 26-21-re tudtunk diadalmaskodni. Ez a Jacksonville azóta nem lett jobb, sőt. A D-ből Smith és JH most sem játszik, nem játszottak a múlt héten sem, meglátszott? Igen szerencsére vannak olyan kiegészítők,hogy egy két öreg róka hiányát már elbírjuk. Timona a szélen ismét ragyoghat, fene tudja, de nekem jobban tetszik az új posztján. Woodleyból pedig remélem felszakadt a görcsös akarás és a remek játékát átmenti most már minden hétre. Ne feledjük Ő a legjobban fizetett LB a csapatnál, ezért tenni kell.  Azt gondolom BMac visszatér a héten. Múlt vasárnap pár playnél már pályán volt, bár Gay akárki akármennyire nem szereti, jól helyettesítette. A múlt fordulóban ismét azt a domináns Rush D-t láttuk akit tavaly mindenki csodált és irigyelt is egyben. A liga egyik legjobb képességű futóját tudták 51 yardon tartani. Nem rossz, ahhoz képest, hogy előtte minden meccsen 100 vagy több yardot nyeltek be. Totál D-ben másodikok, míg passz ellen elsők vagyunk a ligában.  A vendégek ugyanakkor, complettben 8, futás és passz ellen is tíz. Ezt biztosan lerontjuk a hét végén, míg a mienket felhozzuk. A támadó alakulat, ha nem is olyan arányban mint előtte, de hozta a yardokat. Wallace az elkapott labdáival yardokban liga harmadik. Ben a 10. helyen tanyázik a reptetett labdák úthosszát alapul véve. Az önbizalom is visszajön talán, már ha volt vele gond, mivel a hét végén karrier csúcsbeállítást jelentő öt TD passzt sikerült jegyezni. Csak így tovább fiú, dönts rekordokat. Végre a spec teamtól is láttunk több nagy játékot. Hosszú és középhosszú visszahordás. Trükkös punt és azért volt elhibázott punt is aminél szerencsénk volt. Ez az egység lassan legalább liga közepes , vagy egy kicsit jobb lesz és akkor azt a pici pluszt ami a PO-ban kellhet hozzá tudják majd tenni. Összességében egy nem körömrágós mérkőzést várok, győzelemmel. Természetesen a Chilliben, mert 19.00 a kezdés így mindenkit ott várunk szeretettel és tökéletes HD minőséggel.

Top