Game Day: Jaguars-Steelers

A jaguárok ellen is kötelező a győzelem. A nem túl acélos szezonkezdet után múlt héten végre olyan produkcióval állt elő a csapat, mellyel joggal lehet elégedett a Steeler Nation. Ma a nyitó forduló kivételével eddig minden mérkőzését elveszítő Jaguars látogat a Heinz Fieldre, a feladat pedig egyértelmű: kötelező begyűjteni az idei negyedik győzelmünket. A találkozó felvezetőjét most is a támadófallal kezdjük, akik ezúttal nem csalódást keltő teljesítményükkel kívánkoznak az első helyre, hanem mert náluk volt tapasztalható a legnagyobb fejlődés a korábbi állapotokhoz képest. Max Starks visszatérése óriási lökést adott az OL-nek, mely mindössze egy siettetést, egy ütést, és egy sacket engedve tartotta vissza a Tennessee eddig olajozottan működő defenzív frontját. Óva intek attól mindenkit, hogy a múlt héten látott kiváló pass blockingon felbuzdulva azt gondolja, hirtelen - kis túlzással - ligaelit szintre emelkedett az O-Line, ugyanakkor esélyes, hogy a - Gilbert kiválása miatt ismét új összeállításban pályára lépő (Scott lesz a kezdő jobb oldali tackle, továbbá Kemoeatu sem tudta vállalni a játékot) - fal a Jaguars nem túl veretes, a Titans-énél mindenképpen gyengébb front7-je ellen is minimum átlagos teljesítményt tud hozni. Azt pedig láthattuk, Big Ben mire képes, ha megfelelő védelmet kap. A futásblokkoláson ugyanakkor még mindig van mit javítani, de kezd itt is egyre biztatóbb lenni a helyzet: a Tennessee ellen 174 yardot tett meg a csapat a földön, ráadásul úgy, hogy Mendenhallnak pályára sem kellett lépnie, Moore pedig sérülés miatt eleve hiányzott. Mendy a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, így visszatér a kezdőcsapatba, ebben az esetben pedig arra is választ kaphatunk, hogy a korábban gyengélkedő futójátékért a támadófal vagy a kezdő RB tehető-e felelőssé elsősorban. Jóval több a nyitott kérdés a Steelers védő- és a Jaguars támadóegységének párharcával kapcsolatban. A Jacksonville total és pass offense kategóriában egyaránt utolsó, így a 476 futott yarddal ligaszinten negyedik helyen álló Maurice Jones-Drew megállítása lesz az elsődleges feladat. Múlt héten a rush defense már valódi önmagát idézte, sikerült 51 yardon tartani egy elit running backet; de Chris Johnsonnal ellentétben MoJo remek formában van, így jóval nehezebb dolga lesz a védelemnek, mint egy héttel ezelőtt. A Titans elleni összecsapást sérülés miatt kihagyó játékosok közül egyedül Cortez Allen jött rendbe, így a kezdőcsapat minden bizonnyal nem változik: a D-Line-t Brett Keisel, Chris Hoke, és a hétről hétre egyre jobban játszó Ziggy Hood (sokak szerint Aaron Smith visszatérése után is neki kellene adni a kezdő bal oldali defensive end posztot) alkotja majd, mögöttük pedig ismét a Timmons-Foote-Farrior-Woodley négyes áll fel. A pass rush összességében jól működött a Tennessee ellen, Timmons azonban gyenge teljesítményt nyújtott a linebackersor jobb oldalán: hiába támadta snapjei 75%-ában az ellenfél irányítóját, 40 játék alatt mindössze egy hitre futotta tőle. Mentségére szólhat, hogy a liga jelenlegi legjobb pass blocker támadófala állt vele szemben, és a Jaguars ellen már könnyebb dolga lehet, de a nagy játékokat ezúttal is a múlt héten végre szerződéséhez méltóan teljesítő Woodley-tól várhatjuk, akinek Eben Brittonon át vezet az útja a jaguárok újonc irányítójához. A Missouri egyetemről draftolt Blaine Gabbert passer ratingje blitzek során 42.9, mely a leggyengébb mutató a kezdő quarterbackek között - mondanom sem kell, ez a szám valószínűleg nem egy Steelers elleni mérkőzésen fog javulni. A Jaguars minőségi elkapókban sem bővelkedik, így ha Woodley-ék állandó nyomás alatt tudják tartani a rookie QB-t, kicsi a valószínűsége annak, hogy a hatodik fordulót követően a Jacksonville elmozdul az utolsó helyről a passzolt yardok, a Pittsburgh pedig az elsőről a passz elleni védekezés kategóriájában. A Jaguars offense működésének kulcsa tehát Maurice Jones-Drew eredményessége - ha őt sikerül kellően limitálni, nem jelenthet gondot a jaguárok legyőzése. Három kulcsfontosságú matchup: Maurice Jones-Drew vs. Steelers front7 Steelers front7 vs. Jaguars offense line (Woodley vs. Britton) Jaguars front7 vs. Steelers offense line Sérültek: Steelers: Casey Hampton (NT) - Out Aaron Smith (DE) - Out James Harrison (OLB) - Out Jason Worilds (OLB) - Out Marcus Gilbert (T) - Out Chris Kemoeatu (G) - Out Mewelde Moore (RB) - Out Cortez Allen (CB) - Probable (Teljes értékű edzés) Ryan Clark (FS) - Probable (Teljes értékű edzés) Jaguars: Montell Owens (RB) - Out Clint Session (LB) - Out Jason Spitz (G) - Out Derek Cox (CB) - Doubtful (Limitált edzés) Eugene Monroe (T) - Questionable (Limitált edzés) Kassim Osgood (WR) - Questionable (Limitált edzés) Aaron Kampman (DE) - Probable (Nem edzett) Tyson Alualu (DT) - Probable (Teljes értékű edzés) Drew Coleman (CB) - Probable (Teljes értékű edzés) Courtney Greene (S) - Probable (Teljes értékű edzés) Jason Hill (WR) - Probable (Teljes értékű edzés) Zach Miller (TE) - Probable (Teljes értékű edzés) Daryl Smith (LB) - Probable (Teljes értékű edzés) Guy Whimper (T) - Probable (Teljes értékű edzés)

Offense Steelers Jaguars
Összes yard / meccs 373.6 (12.) 270.6 (32.)
Passzolt yard / meccs 263.8 (12.) 150.0 (32.)
Futott yard / meccs 109.8 (17.) 120.6 (11.)
Pont / meccs 20.4 (23.) 11.8 (31.)
3rd down hatékonyság (%) 49.2 (5.) 33.3 (24.)
Defense Steelers Jaguars
Összes yard / meccs 282.8 (2.) 316.4 (8.)
Passzolt yard / meccs 174.0 (1.) 215.4 (10.)
Futott yard / meccs 108.8 (16.) 101.0 (10.)
Pont / meccs 17.8 (4.) 23.0 (12.)
3rd down hatékonyság (%) 40.8 (19.) 38.9 (17.)
Team leaders Steelers Jaguars
Passz Ben Roethlisberger 109/172, 1376 yard, 8 TD, 6 INT Blaine Gabbert 48/97, 608 yard, 3 TD, 2 INT
Futás Rashard Mendenhall 58 kísérlet, 173 yard, 2 TD Maurice Jones-Drew 96 kísérlet, 476 yard, 2 TD
Elkapás Mike Wallace 31 elkapás, 536 yard, 3 TD Mike Thomas 23 elkapás, 265 yard, 1 TD
Érdekességek:
  • A Jaguars az egyetlen olyan csapat, amely ugyanabban a szezonban alapszakasz- és playoff-meccsen is győzni tudott Pittsburgh-ben (2007).
  • Jack Del Rio csapata az első forduló óta összesen 7 pontot szerzett a mérkőzések második félidejében.
  • Roethlisberger a Titans elleni meccs után karrierje során hetedik alkalommal kapta meg a hét legjobb támadójátékosának járó elismerést az AFC-ben.
Riválisok: A Ravens és a Browns egyaránt kétesélyes mérkőzést játszik, előbbi hazai pályán a Texans ellen, utóbbi a Raiders otthonában. A Bengals-hoz a szezonban eddig minden meccsét elveszítő Colts látogat.

Írta: Vass Ádám

Top