Szinte tökéletesen zártuk az októbert

Igazából ez a hét vége egy kicsit többről is szólt számunkra (steelers.hu) mint a szezon eddigi legnagyobb találkozója. Igen az októberi mellrák ellenes akciónkra gondolok. Azt gondolom a siker teljes volt és az első alkalommal megszervezett ilyenfajta összefogás, jól mutatja, hogy a sport bármire képes, persze pozitív értelemben. Térjünk rá az este csúcspontjára. Ugyebár sokáig azt hittük, hogy a pintyek megkopasztják a hollókat, de a végén a papírforma érvényesült. Azt azért láthattuk, hogy a Ravens most már a második héten nyújt olyan teljesítményt amely a jövő hétre bizakodásra adhat okot. Az Offensük rengeteg hibával játszik és a D sem képes ezt olyan lendülettel segíteni már. Ez egy kicsi könnyebbség lehet és reméljük legalább olyan érett taktikával tudjuk abszolválni azt a találkozót is mint a tagnap esti és akkor bizonyos, hogy idén is hosszabb lesz a szezon. Azt gondolom a tavalyi vereség és annak tudatában, hogy Brady Mérlege ellenünk 6 gy 1 v volt eddig a találkozóig mindenkiben azt erősítette, hogy az este végén kicsit lógó orral fekszünk le aludni. A felvezetők itt az oldalon, Ádám és az Én tollamból is, enyhe pesszimizmust tükröztek. Ezennel nagy nyilvánosság előtt megkövetem magam amiért nem hittem a csapatban. Mea Culpa, Mea maxima Culpa. Lássuk hát, Az egész úgy kezdődött mint az álom, csak azért aggódtunk a Chilliben, hogy nehogy felébredjünk, persze a közönség fele akart tovább álmodni, mert a Hazafi mezbe bújt rész elkezdett aggódni. Biztosan nem erre számítottak. Azután folytatódott ez a szép álom. Brady az első negyedben mindössze 1play idejére volt pályán. A második negyed egy FG-al kezdődött számunkra és ezzel már 10-0 ra vezettünk. Azt azonban nem szabadna megengedni, hogy a RedZone-ban ennyire engedjük az ellenfél D-jét élni. Ezen biztosan javítani kell. Ekkor egy kicsit aggódni kezdtem, mert az a négy pont Brady ellen előfordulhatott volna, hogy hiányzott volna a végelszámolásnál. A második negyedben egy kis időt engedtünk az ellenfélnek, de a tegnap kiváló napot kifogó D csak területet engedett pontot nem. A labda újra a mi támadóinknál, erre megadja Ben azt Bradynek amire eddig csak vágyott. A saját térfelünk közepén egy érthetetlen INT-et dobott Bigi Boy. Ennek kivédekezésére esélye sem volt a D-nek. Bion Branch és TB simán lehozta a 6+1-et. Ezután is úgy alakult a találkozó ahogyan Tomlin mester a digitális táblájára az öltöző titkos zugában felvázolta. Az első félidőben a 30 percből talán 24-25 percig nálunk volt a labda. A recept egyik fele egészen biztos ez volt. Amikor az oldalvonal mellett üldögél és Ga..det (nálunk nincs reklám) szürcsöl akkor nem tud pontokat szerezni. Ez az egész első félidőt meghatározta, persze az is fontos volt, hogy a D-nk egy olyan napot fogott ki amikor igazán összeszedetten és hasznosan tudtak játszani. Ez újra azt a D-t idézte amit igazán szeretünk. Azután a második félidőben minden folytatódott, az is, hogy nem tudtunk élni a lehetőséggel és csak FG-t tudtunk rúgni. Azonban a védelem újra és újra megrázta magát. Majd az Ohio felől befújó szél vagy a szurkolók sóhaja, nem  tudni melyik, a kapufára sodorta a labdát és az kifelé pattant. Biztosan a vakondtúrások vagy mint tavaly óta tudjuk a nagyon rossz talaj. Az utolsó felvonást 20-10-el kezdhettük, nem egy megnyugvást adó eredmény amikor ilyen kaliberű ellenfél van a másik oldalon. Igazolta is a várakozásokat. Addig azért sok víz folyt a három folyón. Rúgtunk egy FG-t és Zsuzsi kihagyott egyet, újra. Addig amíg ez nem kerül a győzelembe talán egy fejmosással elnézik neki, merthogy a piacon nem tolonganak a zseniális (mind Scooby doo) rúgók. Azután  kicsit több mint 2 perccel a vége előtt Brady újra életet lehelt a Bostoni alakulatba. Ekkor olyat láthattunk amit sok öreg motoros NE szurkoló sem igen látott még. A vendégek onside kick-el próbálkoztak. Talán jobb is, hogy ritkán teszik. Ilyen mókát már régen láttunk. Ekkor egy picit oldódott a feszültség, de még csak 6 pont volt a különbség és legalább két first down kellett volna, hogy a végén biztonságosan tudjunk térdelgetni. Azután nem sikerült és 19 másodperccel a vége előtt vissza kellett adni a labdát. Ekkor jött Kiesel aki kiverte Brady kezéből a labdát, Troy aki gyönyörűen elütötte, majd Hood aki még a célterületen elkapta. Manósapka. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a találkozó, bár Belichik mester ezt a fogalmat nem ismeri. Újra onside kick és újra egy mókás próbálkozás. Ezt azért ne erőltessék nem megy ez. Mi nem tudjuk megszerezni, ők nem tudják elvégezni. Nézzünk számokat is. Ben:  36/50 365 2 TD 1 INT  97,5 passer rating, Tom Brady: 24/35 198 2 TD 101,8-as rating. Első kísérletek 19-29 nekünk. Vagyis jelentősen többet uraltuk a labdát és ez időben is meglátszott, 20,38-39,22.  A futást ezen estén szinte teljesen megöltük, pedig nem rossz a NE futó alakulata. Összeségében 43 yardot tudtak földön megtenni, míg mi 98 egységnyit tudtunk haladni. A receptet tehát félig már be is váltottuk. A másik fele a folyamatos zaklatás, még, ha csak háromszor is pörgött a földön, megvolt. Többször kellett menekülnie és láthattuk, hogy volt olyan labda ami Pestig szállt volna, ha nincs olyan magas karéja a Heinz Fieldnek. Vagyis a recept kikeverve, minden csapatnak bemutatva. Remélem tud vele élni még pár gárda idén. Említsük megt azt a tényt, hogy korszakos vezérek, kezdőemberek, hiányoztak a front7-ből. Aaron ugyebár IR, JH gyógyulgat, de még nem bevethető, Farrior nem tudta vállalni, Worlids JH első számú cseréje is a partvonal mellett kellett, hogy üldögéljen ismét. A találkozó elején amikor bemutatták az LB corps-ot akkor azért egy kicsi aggodalmam volt. Woodley (2T-0A 2 sack ), Sylvester (?), Foote (4-4), Timmons (1-3). Na ez volt az a négyes akit bár szeretünk nem annyira örömmel vettük a kezdésüket. Csalódnunk kellett és kellemesen. Igaz nem kiemelkedő számokat láthatunk a statlapon, de valahogyan mégi sikerült tartani a NE támadógépezetét. Igazán most sem értem az adatokat átböngészve, hogy hogyan és mint tudtuk Bradyt 200 passzolt yard alatt tartani. A secondary ma a teljes találkozó hőse volt. Taylor, Clark, Polamalu összesen 16 tackle és 3 assziszt. Persze Gay, Mundy és a többiek is kivették a részüket ebben az emberfeletti munkában. Ma az örömködés napja van, azonban holnap már a Ravensre kell koncentrálni és valami olyan sikeres taktikát kitalálni mint tegnapra.

Top