Egy újabb izgalmas este!

  Azt hiszem abban mindannyian egyetértetek velem, hogy nem várt izgalmaknak lehettünk szemtanúi a hétfő hajnali mérkőzésen. Hogy ez mennyire köszönhető a Steelers támadóegységének és mennyire a Chiefs védelmének azt csak találgatni lehetne, de az biztos, hogy mi tudunk ennél sokkal jobban, ők pedig sokkal gyengébben játszani. Mert ennek a mérkőzésnek a mi offense-ünk lévén kellett volna eldőlni, de egy nem várt fordulattal ezúttal is a defense nyerte meg. Amikor tegnap a mérkőzés végén írtam, még a D ötlettelenségéről és enyhe játékáról kommenteltem. Most pedig azt a kérdést teszem fel inkább, hogy ki nem fogadna el egy olyan védelmet amelyik összesen 252yardot enged, bből 162 passzolva, összesen 3FG-t és szerez 4 labdát. Aki ezek után azt mondaná, hogy ennél többet vár a védelemtől az vagy nem ért hozzá, vagy Steelers szurkoló. Mi ugyanis hozzá vagyunk szoktatva ahhoz, hogy az előbb felsoroltak, talán a 3FG kivételével járnak nekünk. És ezen felül nagyon hiányoztak a sack-ek, valamint hagyott némi kívánnivalót a futás elleni védekezés is. Na de ne legyünk telhetetlenek, mert a D úgy játszott szinte hibátlan mérkőzést, hogy Woodley játékát nem kockáztattuk és Polamalu sajnos nagyon hamar az oldalvonal mögé került. A D két legjobbja nélkül ez egy nagyszerű mérkőzés volt. Ha már szóba kerültek, akkor lássuk a sérülteket, Tomlin edző szavai alapján:

  • a special team egyike Chris Carter(LB) térdszalagja megsérült, bizonytalan;
  • Pouncey sajnos egy gyomorvírust kapott, így valószínűleg a wc-n töltötte az estét, de felépülése gyors lesz;
  • Troy lehetséges, hogy agyrázkódást kapott és a gyanú miatt inkább nem kockáztatták meg játékát a későbbiekben;
  • Larry Foote térdszalagsérülése rendben van
Térjünk ki akkor néhány mondat erejéig az offense-re is, akik nem muzsikáltak igazán fényesen az éjjel. A legnagyobb probléma amellett, hogy csak 290 yardot tudtunk haladni, hogy a harmadik kísérletek, melyben a mérkőzés előtt a liga 3. legjobbja volt a csapat, most nagyon nem sikerültek. 11kísérletből csak 3 alkalommal tudtunk továbbhaladni. Ez a két adat különösen annak fényében érdekes, hogy a Chiefs védelme, finoman sem tartozik a ligaelit kategóriában az idén. A legszembeötlőbb, hogy mennyire nem tudtuk kihasználni a futókat és ráadásul talán a legszebb futásunk ért véget az ellenfél end zone-ja előtt egy fumble-el. Annak ellenére, hogy a KC csak a 26. a ligában futás ellen, most Tamba Hali vezérletével bizony sikeresen lezárták a réseket. Még bosszantóbb volt, hogy a zsebet is igen gyakran összeroppantották és csak Ben mobilitásának köszönhető, hogy viszonylag olcsón megúszta ezeket. Amit kevéssé értettem ezen a mérkőzésen, hogy miért nem láthattunk olyan játékot, mint például a Patriots ellen. Persze tudom, hogy a Steelrs a nagy mérkőzésekre van kihegyezve  és rendszerint csak szenvedünk idegenben a liga leggyengébb(például Colts) alakulatai ellen. Ilyenkor nem vagyunk képesek uralni a mérkőzést, ahogy pedig Brady-ék ellen megtettük. Mindössze egy 20yardos Miller elkapás volt és bár próbáltunk néhány nagy játékot, de tegnap ezek nem sikerültek. Persze ebben azt gondolom szerepe volt Ben törött hüvelykujjának is. Gondolom nektek is lesz bőven mondanivalótok ezért most rövidre zárom a mai elemzést. Nyögvenyelős volt ugyan a mai mérkőzés, de leszámítva talán az utolsó két percet, azt is inkább csak a közelmúlt emlékei miatt, nem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat. Nem mehetek el a Kc dicsérete mellett. Bár Palko összesen 4 alkalommal is eladta a labdát, sikerült 1-2 nagyon tetszetős drive-ot vezetnie. A fal jól megtartotta a blicceket és különösen jó volt a védelem, amire nem számítottam a múlt heti fiaskó után. Ezzel persze a főnökök idénye elment és készülhetnek a talán sérülésekkel is szerencsésebb jövőre. Véget ért a november és ennek elemzéséről szerintem még hallani fogtok. Jöhet Andris és a decemberi football! Vasárnap végre ismét emberi időben játszunk (minden tiszteletem a ma éjjel is a chilliben szurkolóké) és egy újabb csoportrangadó lesz ahol nem hibázhatunk! Go Steelrs!

Top