Elnyerte értelmét a Candlestick park elnevezés

Az e-heti elemzés kicsit késett, de persze nem marad el. Sajnos nem arról tudok írni, hogy megragadtuk a lehetőséget. Nem sikerült. Nem mondom, hogy nagyon rosszak voltunk, sőt ez a teljesítmény a liga legtöbb csapata ellen biztosan elég lett volna. Futottunk bőven a Friscoi D átlag felett, passzoltunk is annyit. A pontossággal már voltak gondok kritikus helyzetekben. Mégsem vádolnám Bent azzal, hogy rajta ment el a meccs. Bár igaz, ha (az életben ennek nincs sok értelme) nincs a sérülése, simán megreggeliztük volna a 49-ers-t. Azt gondolom ez a kijelentés sem erős. A D nagyon összpontosítva szinte pontot sem engedett az első félidőben, sajnos a sérülése miatt nem jól játszó Ben és a néha érthetetlen labdákat elejtő WR-ek ezt nem tudták pontokra váltani. Az eladott labdák is talán annak a fránya bokának a számlájára írhatóak részben. A fumbli az teljesen, mert ilyen helyzetből az elmúlt években százból, ezerből szabadult már ki a mi Houdinink.

Nem akarok konkrét számokat írni. A két csapat közt alapvetően a labda biztosság volt a döntő tényező, valahonnan ismerős ez ugye? Az év elején februárban valami hasonló forgatókönyvű találkozó után volt mindenki nagyon elkeseredett, pedig sírni csak a győztesnek szabad. Azt mondom, hogy egyértelmű fejlődés látszik a teljes csapatban, hétről hétre, persze van mit csiszolni, de nem lesz ez rossz a rájátszásra. Van egy közepes támadó alakulatunk akik bármikor képesek egy két playből akár a teljes pályát átjátszani. Van egy kiváló védelmünk akik, biztos vagyok benne, hogy elkezdik szállítani a labdákat. Az elmúlt hetekben azért láttunk ebből is ízelítőt. A mostani találkozó nem értékmérő, mert a SF ellen szint senki sem tudott labdát szerezni, mivel Kovács Sanyi olyan biztonsági játékot játszik amely még csírájában sem hordozza magában a labdavesztést. Azt mondom, hogy tanulva a találkozóból a következő olyan alkalommal amikor Ben ilyen sérülten jelentkezik játékra akkor le kell kötözni és nem pályára engedni. Már a hét végén a Rams ellen sem. Azt a találkozót a csere irányítókkal és futva is hozni kell. A Browns más tészta lesz, de addig még akár új lábat is növeszthet Lőcs barátunk. Engedjétek meg, hogy most csak ilyen rövidkén írjak. Azt hiszem mindenkinek van gondolata amit megosztana, hát rajta, ne kíméljétek a billentyűket.

Top