Megmutattuk, ki az Úr a háznál!

Kellemes Ünnepeket mindenkinek. Ezúttal enyém a megtiszteltetés, hogy megírhatom az összefoglalót. Remélem, kellemesen telnek az ünnepek, és azért mindenki tudta követni az eseményeket. Az este pontosan úgy sikerült, ahogy azt minden szurkoló megálmodta. Még a csíkosok sem állhattak a győzelmünk útjába.   Mint tudjátok, Big Bennek végül nem sikerült teljesen felépülnie, és az edzői gárda nem is engedte, hogy játsszon, így a csapatot az este Charlie Batch vezette győzelemre. Az első negyedben a Rams csupán félpályáig tudott eljutni, így a Pittsburgh következett, de végül  csak a 3 yardos vonalig sikerült menetelnünk, így maradt a Field Goal, amit Suisham értékesített 21 yardról. Ezután pár oda-vissza sikertelen támadás után már a Rams harmincas vonalánál jártunk, amikor is egy sikertelen passz következett Antonio Brown felé. Így pedig interception, és a Rams támadhatott, de pontot végül nem tudott szerezni belőle, sőt, csupán csak 9 yardot tudott hozni belőle. Így újabb punt, amit kis idő múlva Mendenhall 52 yardos futása követett, de sajnos csak a 10 yardos vonalig jutott, így a TD-t végül John Clay szerezte meg meg, majd jött az extra pont, az állás 10-0.   Így vonulhatott a két csapat az öltözőbe. Valószínűleg a Rams kapott némi fejmosást, ami a játékukon valamelyest meglátszott, de a pontokon végül nem. A harmadik negyedben mi kezdhettük meg a támadást, és már Batch is kevesebbet passzolt, de azokat sikeresen. Végül sikerült minket Field Goal-on tartani, Suisham ismét betalált ezúttal 49 yardról. Ezután 1-1 sikertelen drive követett, miután a Rams egyszerűen szétfutott minket, pontosabban Jackson, hiszen ebben a drive-ban csak ő kapta a labdát. Végül a 7 yardosig tudtak eljutni, így csupán Field Goal lehetőség, amit Brown elhibázott, így az eredmény maradt 13-0, és közben át is léptünk a 4. negyedbe. Ahol továbbra sem pihentünk meg, és Wallace 47 yardos elkapását volt szerencsénk látni, ami végül csak First Down lett, de az 1 yardosról jöhettünk, amit Mendenhall futása váltott pontokra, egészen pontosan 6 pontra, illetve 1-et Suisham is adott hozzá. Egy újabb sikertelen Rams támadás után megint mi jöhettünk, amely drive-ban Batch is egyre bátrabban passzolt, a Vörösember pedig kiegészítette pár remek futással, és be is fejezte egy újabb TD-vel. Így az eredmény 27-0. Összességében: Sikerült zérón tartani az ellenfelet, idén először. Azonban biztosan mindenki jobban örült volna, ha mondjuk a Ravens ellen sikerült volna ugyanez. A lényeg, hogy ne szálljunk el tőle, az viszont szimpatikus volt, hogy nem ültünk le a 4. negyedben sem. Végülis az este jól sikerült, szép játékokat láthattunk, de aki véletlenül nem látta volna, az sem maradt le túl nagy izgalmakról, Reméljük, hogy a rájátszásban is ilyen eredményeket tudunk elérni. De most beszéljenek helyettem a kommentek, ha lesznek. :) Kívánok mindenkinek továbbra is Kellemes Ünnepeket.

Top