Vége, igen az idei alapszakasz is véget ér a hét végén.Nyáron még aggódtunk és arról cikkeztünk lesz-e egyáltalán szezon, és látjuk-e játszani a kedvenceinket? Most amikor befejeződik az alapszakasz akkor vegyes érzelmek fognak el. Láttuk, hogy nem minden téren használt a csonka előszezon és rengeteg bajt szült, hogy a megegyezés nem már tavasszal köttetett meg. Rövidnek éreztük, biztos vagyok benne, de tartalmas volt. sok olyan teljesítményt láthattunk amely újra egy emlékezetes szezonként vonultatja be a 2011-est a históriás könyvekbe. Elég, ha a hétfő esti rangadón megdőlt 27 éves Dan Marino rekordra gondolunk, vagy a csoport riválisunk elkapója által szombat este bemutatott TD képeit elevenítjük fel. Az utolsó héten az AFC North-ban egy teljes csoportkört tartanak. Szerencsére van még a csoportból három csapat is akiknek ez az utolsó találkozó egy szalmaszál a PO szereplés előtt, valamiért. A Ravens ezzen a hét végén tuti konferencia második lehet, a Cinci biztosíthatja a bejutást. Mivel ők ketten egymás ellen játszanak, ne legyen kétségünk, hogy egy apróbb megingás is a másik vesztéhez fog vezetni. A találkozót a rugalmas menetrendnek "hála" áttették a 22.00 órai idősávba, ezzel a miénket is. Igen mi is csoportrangadót játszunk, bár hosszú évek óta nem igazi rangadó ez, mert a Browns az elmúlt hosszú évek óta a múltjához képest rendszeresen alul teljesít. Mutatja ezt az is, hogy 2003.10.05-óta öszesen egy alkalommal tudtak legyőzni minket, igaz ez akkor az egyik döfés volt a bordánk közé, mindenki emlékszik 2009-re amikor olyan vereségek jöttek egymás után amiket senki sem kalkulált és amennyiben azok nincsenek akkor simán PO résztvevők vagyunk. A két csapat rivalizálását 1950-ig tudjuk visszavezetni. Jelenleg 63-56 arányban mi vagyunk a jobbak. Nézzük az aktuális mérkőzést egy kicsit közelebbről. Tomlin mester elmondta, hogy aki egészséges játszani fog, vagyis aki csak kicsit is nyűglődik az padozik, azt gondolom fejben mindenki azzal számol, hogy nem lesz plusz egy hetünk pihenni. Valóban, mi mást nem tehetünk, mint megnyerjük a találkozót és imádkozunk, hogy a Ravens bemutasson egy már szokásosnak nevezhető betlizést. Ehhez a Cincinatti tökéletes partner lehet, mert képes az O és a D oldalon is nagy játékokat bemutatni. A Bengals részére, persze más eredmények tudatában, létfontosságú lehet az összecsapás. Sajnos a mi szempontunkból az áthelyezés nem éppen a legsikeresebb lett. A Bengals üldözői közül a Jets és a Titans is este hétkor játszik, így előfordulhat, hogy nem is lesz már tétje a találkozónak a tigrisek szempontjából. Azonban még az is előfordulhat, persze ez már csak a magas matematikai egyenletek szintjén, hogy a forduló végén a konferencia élén találjuk magunkat és nemcsak a pihenő, de még a teljes hazai futam is az ölünkbe kerül. A Browns a szezon kezdetekor azzal a céllal indult és a rajtja is erre engedett következtetni, hogy eljött az idő a nagyok megszorongatására. Azután ismét nem sikerült. Sok összetevője van a sikertelenségüknek, de ne mi találjunk megoldást rá. Az előző találkozó végül a mi győzelmünket hozta, de Pirrüszi győzelem volt ez. Ben egy nem könnyen gyógyuló bokasérülést szenvedett, nem mellékesen lelkiekben is lehet, hogy nyomot hagyott az a sack. Remélem nem lesz igazam, de előfordulhat, hogy lesz olyan amikor kissé hamarabb meggondolatlanul fogja Ben eldobni a labdát amikor érzi a nyomást, bár még az is előfordulhat, hogy a múlt heti produkciót látva, nem is Ben kezd, hanem Batch lesz újra a kezdő. Sokan kritizáltatok, mert az gondoltam és mondtam, hogy ez az O produkció kevés lesz. Fenntartom az állításom, bár az is igaz, hogy amennyiben ezen a héten is a kezdőkkel készülhet az öreg akkor látok esélyt az előrelépésre. A D oldalon a hét végi nagyszerű teljesítmény után újra valami hasonlóra kell készülni. A futás megállítása lehet most is akulcs, mert Hillis kezdi visszanyerni a formáját és a Baltimore ellen 112 yardnyit nyargalt. azt hiszem ez a teljesítmény komoly figyelmet érdemel. Az előző találkozó óta komoly veszteség is érte a Browns védelmét T.J Ward a másodéves rendkívül tehetsége safety egy sérülés miatt I.R-re került így Ő már nem állhat a csapata rendelkezésére. Az esélyesek egyértelműen mi vagyunk, de most mindenképpen meg kell ragadni ezt az esélyt. Vasárnap estére az igény már felmerült az alapszakasz záró közös meccsnézésre, azonban a Chilli zárva tart. Volt olyan felvetés, hogy menjünk el egy Champs-be, bár azt nem tudom, hogy abban az esetben, ha nem adja egy tv-sem akkor hogyan néznénk. Azt kérném, hogy senki se menjen el szó nélkül és írja le a véleményét. A közös szeánszot pedig szervezzük, szervezzétek és legyünk minél többen a szezonzárón, legalább annyian mint a szezon nyitóján.