Befejeződött, igen véget ért a 2011-es szezon, legalábbis az alapszakasz, igaz számunkra ez újra rájátszást hozott. 1970 óta amióta Vince Lombardiról nevezték el a kupát eltelt 42 szezon ebből a mostanival együtt 26 alkalommal a Pittsburgh Steelers részt vett a rájátszás küzdelmeiben. Csak a St.Louis a Giants és a Dallas büszkélkedhet több részvétellel, de könnyen megjósolható, hogy a St. Louis a következő egy-két idényben nem sok eséllyel pályázik a PO helyre. A találkozót nem szívesen idézem fel. A védelem megmutatta, hogy vezérével a Tasmán Ördöggel, már készen állnak a rájátszásra és a forma most már igaz PO forma. Ellenben a támadók, megkövetem magam azt mondtam, írtam, a múlt heti győzelem után, hogy az a játék kevés lesz. Bárcsak azt a formát láttuk volna. Ben pontossága a botrány határát súrolta, igen tudom passzolt 221 yardot, de olyan 53%körüli pontossággal. Azért a pontosság kedvéért említsük meg a viharos szelet (40 km/h-ás széllökések voltak) amely a rugókat is megtréfálta néhányszor. Amin mindenképpen változtatni kell az a red zone offense. Az este folyamán négyszer tartózkodtunk az ellenfél 20 yardos területén belül amelyből mindössze egyszer sikerült TD-t elérni. Ez botrányos és csapnivaló, a PO-ban ezzel a helyzetkihasználással túl sokáig nem juthatunk el. Az Offense részéről egy örömteli esemény azért volt, Hines Ward elérte az este folyamán az 1000 elkapást a kerrierje során amely a liga nem rövid történetében neki nyolcadikként sikerült. A jó hírben rossz is van Mendenhall megsérült és nem játszhat a Denver ellen. A TO mutatót sikerült még tovább rontani, mit mondhatnék, próbáltam olyan statot keresni ahol megmutatják mennyi volt a legroszabb mutató egy PO-ba jutó csapattól. Sajnos nem sikerült. Azt azonban kiderítettem, hogy a modern kort nézve a Giants és a Frisco is simán lemosott minket. A Nagy Alma Óriásai az 1983-as szezonban 58 labdát vesztettek el, míg a Frisco '78-ban 63 alkalommal játszotta át a játékszert az ellenfél kezére. Visszaolvasva a kommentjeiteket, páran felvetettétek, hogy miért játszik még Ben miért nem jött be Charlie. Ez a találkozó volt az, ahol nem az eredmény, hanem az újra formába lendülés volt a cél. Igazán komolyan senki sem várta a Cincitől, hogy meglepetést okoz, bár titkon sokan bíztunk benne, és el kell ismerni, hogy a 19 órási meccsek sem úgy alakultak, ahogyan az igazán jó lett volna. Bennek játszani kellett a PO előtt még azért mert sok lett volna a kihagyás. A St.Louis meccs ugyebár mint harmadik számú QB, a Frisco összecsapás, pedig nem igen volt az a mérkőzés amelyen a mutatott játékot valóban játéknak nevezhetnénk. Szükség volt tehát erre a "bemelegedésre". Nézzünk előre, a csoportról mindent elmond az a tény, hogy az AFC rájátszásba jutott csapatának 50%-a az északi vagyis a mi kis kompániánk, delegáltja. Hatalmas fegyvertény ez és mutatja annak értékét, hogy a mögöttünk lihegő csapatok micsoda munkát végeznek. Gondolok a Cincire, de még a Ravensre is, a Brownsnak azt hiszem át kell gondolnia, hogy a jövőben tényleg McCoy legyen-e a franchise arca. Szerintem nem biztos, hogy erőltetni kell Őt. Clevelandben minden lehetőség adott, hogy az idei draftról vagy, és, a szabad ügynök piacról egy jó erősítéssel a rájátszásért küzdjenek, nem lesz könnyű dolguk. A Cinci azt hiszem, ha jól teszik a dolgukat, erősödni fog a következő szezonra. A Ravens bivalyerős védelme talán már kicsit öregszik ott a következő évben már a helyetteseket kell beépíteni. A Rájátszásban azután bármi megtörténhet, én nem lepődnék meg azon sem, ha a Ravens jutna el Indianapolisba, mert mint tudjuk a védelem nyeri a bajnokságot. A vasárnap este ismét minden Steelers fannak foglalt lesz 22.15-től Deverben teszünk kirándulást ahol reményeink szerint az ima ereje sem segíthet Tebow-n és csapatán. Aki teheti és kedvet érez az a szokásos helyünkön megtalál majd, gyertek sokan szorítsunk együtt a csapatért.