A hétvégén a wild card küzdelmeivel elkezdődik az NFL rájátszása. Nem is oly rég még arról beszélgettünk, hogy vajon létrejön e a megegyezés a felek között és lesz e egyáltalán szezon, erre tessék, már majdnem vége is. Már csak 11 mérkőzést rendeznek, de ezek lesznek a legfontosabb összecsapások. Jó lenne, ha a Steelers legalább 4 mérkőzésen még láthatnánk, persze ehhez először vasárnap amerikai idő szerint délután kell nyerni. Ha már a mérkőzésnél tartunk lássuk is, hogy mit érdemes tudni Colorado állam fővárosáról Denverről. Denver a közép-nyugati régió legnépesebb települése a Sziklás-hegység keleti vonulatainak határában. A város Amerika 26. legnépesebb városa, elővárosaival együtt több mint 4.000.000 lakója van. A várost 1858 novemberében alapította William Larimet tábornok. Utána a város első lakói egy csoport Kansas felől érkező aranyásó volt. A közeli Sziklás-hegység ércei csak úgy vonzották a szerencsét próbálókat, így a város hamar népszerű lett az újonnan érkezők körében. A XX. század elején Denver már a harmadik legnépesebb város volt a nyugati országrészben. Maga a városi cím 1902-ben vált jogerőssé. A város az iparnak köszönhetően sokat fejlődött az 1900-as évek elején, de megpróbált mindig élhető maradni köszönhetően az itt található rengeteg közparknak is, amelyek közül a legnagyobb a város szívében terül el. A városban jellemzően igen magas a spanyol anyanyelvű lakosság aránya, így az angolt anyanyelvének csak a lakók mintegy 71%-a valja magáénak. Az átlagéletkor 33 év. A polgármester Michael Hancock demokrata párti, mint ahogyan 1960-as évek óta két megszakítással mindig az volt. A város egyébként is a párt egyik fő bázisának számít. 2005-ben a város elsőként legalizálta a marihuana fogyasztását így minden 21. életévét betöltött személy birtokolhat maximum 1uncia füvet. 2012 októberében a városban tarják az első három elnöki vitát, amely jelen állás szerint inkább Obama elnöknek kedvez. Denver gazdasága a 18. legnagyobb az USA-ban. Ebben segít az, hogy 800km-es körben nem található más nagyváros. Számos nagy cég telepedett meg Denverben, közte a híres Samsonite táskák gyártója vagy a Lockheed Martin és a United Airlines. A Szikls-hegység ércei is persze vonza a nagy bányászati társaságokat és hoz jelentős bevételeket. A város a 16. legnagyobb médiapiaca az országnak. Számtalan Tv- és rádiócsatorna van a városban, a nagy rivalizálás miatt a nyomtatott sajtó szerepe viszont alaposan leértékelődött. A város repülőtere a 10. legforgalmasabb a világon, mintegy 51milliós utasforgalommal. A városi tömegközlekedés nagy része buszokkal zajlik, de található a városban egy fajta vonatközlekedés is. Ami a sportot illeti igazi ékszer a Denver Broncos, amely a Sports Authority Field at Mile High stadionban játssza hazai mérkőzéseit, pontosan egy mérfölddel a tengerszint felett. A 2001. szeptember 10-én megnyílt stadion 365 millió USD-ba került építési költségeit évente 6 millió USD-al támogatja egy cég, azonban a helyiek jelentős erőket mozgattak meg a tiltakozásuk kifejezésére. 2001 óta minden mérkőzés teltházas volt. A nézők az ellenfél QB rossz dobása után egyszerre kiabálják a hangosbemondó vezetésével, hogy „incomplete”. A magam részéről ez rendkívül ötletes…pfff….! A legtöbb néző egy Metallica koncerten volt 100.000Fő még 2003-ban. A denveri csapat mindössze két rájátszás mérkőzést játszott hazai pályán. Ebből az egyiket megnyerte a Patriots ellen, a másikon viszont elbukott. Egy bizonyos 2006-os AFC bajnoki mérkőzésen. Az ellenfél a Steelers volt, a végeredmény pedig 17-34. A város több más sportban is rendelkezik csapattal a legfelsőbb ligában. Ilyen a Denver Nuggets(NBA), a Colorado Avalanche(NHL) Denverről eszünkbe juthat egy mesefilm is, legalábbis aki eléggé öreg hozzá. Denverről az utolsó dinoszauruszról beszélek, akinek így nem ugrana be annak egy kép a főhősről.