Üdv mindenkinek! Arra gondoltam, ha csak pár sor erejéig is, de kitörök a vizsgaidőszak béklyóiból, és előveszem a szekrényből a már porosodó varázsgömbömet. Az alapszakasznak vége, igazából oldalakat tudnék beszélni róla, de a rájátszásban hátrafelé nem nézünk, csak előre. Nekem az a benyomásom, hogy vagy nagyon összeszedetlenek voltunk eddig, vagy csak takarék fokozaton voltunk. Nem kell hozzá semmilyen különleges képesség, hogy tudjuk, egy teljesen új, nagyobb sebességre kell kapcsoljunk. A legfontosabb, hogy ezt már az első pályán töltött percnél megtegyük, úgy kell felmenni a pályára, hogy a fejekben az legyen: „itt a lét a tét”, hogy egy igazán szutyok műsort idézzek. Ez a meccs az én szívemnek nagyon kedves, ugyanakkor ha ezt a logikát követjük, akkor szomorú is vagyok. Szerettem volna már Tebowt játszani látni, de annak nem örülök, hogy pont a mi csapatunknak kell a mosolyt letörölni a szép kis arcáról, a liga legszebb arcáról. Tebow nagyon megosztja a közvéleményt, a legnagyobb probléma (nekünk előny) az, hogy a passzjáték finoman szólva nem az erőssége. Bennek viszont ez megy, ezért döntő fontosságú, hogy elég ideje legyen passzolni. Mendenhall sérülésétől semennyire sem tartok, véleményem szerint tökéletesen tudják majd helyettesíteni őt, nagyon jó futóállománnyal rendelkezünk ugyanis. Érzékeny pont ezzel szemben a futás elleni védekezésünk. Néha nem is tudom, hogy történhet meg, de szinte keresztülfutnak rajtunk a pályán, így erre a védelemnek nagyon oda kell figyelnie. Igaz, a D már múlt héten is megmutatta, hogy ők bizony már PO szinten játszanak. De hogy visszatérjünk Tebowhoz, azért vannak neki erősségei. Rengeteg meccset hozott vissza a Denver a negyedik negyedben, akár az utolsó másodpercekben. Tehát egy nagyon fárasztó meccs vár majd ránk, az első másodperctől az utolsóig ott kell lennünk fejben. Ezen kívül Tim még fiatal, merész, nem fájnak még az ízületei, így nem fél attól, hogy ő fussa meg a hiányzó yardokat, ez mindenképpen dicséretet érdemel. A statisztikák és a papírforma is Steelers győzelmet mondd, ahogy a szakértők is. Én nem szeretem, ha valami ennyire egyoldalú, nem hoz szerencsét, volt már rá példa. A pálya, az természetesen az ellenfélnek kedvez, ahogy Tebow imái is. Aki tud angolul, ajánlom neki ezt a videót:[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=z6uK12GHVP0&feature=related[/youtube] Végezetül, ha imádkoznom kéne, akkor Kirby Wilson edzőn kívül én az O-falat választanám. Big Ben biztos keze csak hab lenne a tortán, de én szeretem a tortát tejszínhabbal. Ezekre nagy szükség lenne, úgy egészében a PO végéig. És most látom, hogy már teleírtam egy egész oldalt, és még nem is jósoltam. Akkor már nem is fogok, legyen meglepetés. Este Tebow time, mármint Tebow crying time. Találkozunk a Chiliben! Mindenkinek jó szurkolást, a csapatnak pedig sérülés nélküli játékot kívánok! Go Steelers!