Eljött a várva várt nap, a PO első játéknapja. Az este folyamán biztosan mindenki a képernyőkre tapad majd és figyeli lesi mire megy egymással a két gárda. Azt már tudjuk, hogy győzelem esetén Bostonba kell utaznunk és ott újra be kell mutatni azt amit idén a nyolcadik héten már megmutatunk. Ne szaladjunk ennyire előre. Az este folyamán a két főszereplő, mint azt már írtam, csak a felhajtásban van egy súlycsoportba. Tim körül akkora a frász az USA-ban mintha már többszörös SB győztes lenne, pedig ez még csak a második éve és most, ebben az idényben lett kezdő először. Az igazi ok az talán a körítésben rejlik, mert a játéka az nem igen szolgál rá erre a hype-ra. Igaz az eredményesség Őt igazolja. A vezérletével eljutottak a PO-ba, csoportot nyertek. Ezt annyira nem kell magyarázni, igaz valójában az eredmény a védelem és a kiváló futó, aki a Baltimoretól érkezett, Villis McGahee érdeme elsősorban, igaz Tim is futott 600+ yardot. A passzjáték annyira nem működik, hogy csoda lenne, ha az este folyamán a 100, de még nagyobb, ha a 200 yardos határt átlépné az isteni Tim. Igen a jelző szándékos volt. Tebow mint az már sokan sokszor elmondták, különösen szoros kapcsolatban áll a teremtővel. Amikor nem a pályán játszik akkor a már elhíresült testhelyzetben imádkozik folyamatosan. Ben pedig ezen idő alatt elemez buzdít megbeszél utasít. Igen Ő tudja a két gyűrűvel és a számtalan rekorddal (csapaton belüli) a háta mögött, hogy ez egy más sport. A héten egy teljesen más sportágban kell megmutatni ki a jobb. A rájátszás mindíg teljesen más. Ugyanazzal a tempóval felfogással játszani a rájátszásban mint amivel a szezonban teljesítettek a srácok tuti bukás. Átböngésztem az NFL.com statisztikáit. A számok egyértelműen mutatják, hogy a vendéglátók a futásban a liga legjobbjai, a mi védelmünk ugyan a top10-ben van, de láttuk, hogy egy két kivételes képességű futó képes lehet bolondot csinálni a teljes D-ből. Kiváló képességű futó pedig lesz, elég csak a volt hollóra vagy az irányító fiúra gondolni. Amiben sokkal jobbak az a harmadik kísérletek kivédekezése, míg mi 38 % körüli értéket produkáltunk Ők 33%-ban képesek megállítani az ellenfelet. Az alapszakasz meccsenkénti yard és pont átlagát az Offensünknek hozni kell, mert a statisztikák alapján a hazaiak védelme sokkal több egységet enged minden mérkőzésen mint amit mi egyébként szerzünk. A mérkőzésen érdekes lehet a Broncos pass rusher alakulatának megállítása, vagy legalábbis ennek hatékonysága. Mivel a kezdő, immár all-pro, centerünk csak a padon ülhet ezért egy kicsit meggyengült az amúgy sem túl acélos falunk. Reméljük, hogy a falban álló "öregek" a rutinjukkal meg tudják oldani, hogy Bennek 5-6 alkalommal legyen elég ideje és tere, hogy hosszan tudja elhajítani a labdát Burnell vagy sisakhoz szorítva elkapom Brown felé. Ez lehet a találkozó másik kulcsa. Brown és Wallace képes lehet arra, hogy a teljes secondaryt ketten lefoglalja. Ezzel marad hely Wardna, Cotcherynek, Millernek és esetleg Sandersnek. Azt gondolom, ha jól variáljuk, és persze Ben bokája bírja, akkor a felváltva dobált hosszú és rövid passzok meghozhatják a várt eredményt. A vezetés birtokában Redman is megmutathatja, hogy miért bízunk olyan sokan benne és remlem Clay legalább olyan hatékony lesz mint a Rams ellen. Egy cipelés egy TD. A cél a vezetés megszerzése, azután az előny birtokában az idő szorításában vergődő Denvert rá kell kényszeríteni a passzokra, ebben illetve ennek kivédekezésében pedig mi vagyunk a liga legjobbjai. Igaz ez még akkor is, ha labdaszerzésben nem is teljesítettünk, reményeim szerint a PO-ra tartalékoltunk. Sokan leszünk este, a technika szervezése is folyamatban mint azt olvashattátok andrás rövid felhívásában, reméljük, hogy aki eljön az felejthetetlen élménnyel és a diadal örömével tér majd haza.