Mivel tapasztaltam, hogy a rövidhírek olvasásához be kell lépni, ezért néhány érdekességet ide is írok azok kedvéért akik még nem regisztráltak. Tyson jelezte, hogy nem tudja a rövid híreket olvasni, ezért inkább most ide írok. Marcus Gilbert elmondta, hogy nagy kihívás lesz számára a jövő évben a vak oldali tackle szerepét betölteni majd, de minden tőle telhetőt megtesz az idei második körös draftunk. Jelen állás szerint az első héten a Ravens ellen sérülést szenvedett, de hosszú szerződéssel rendelkező Colon lesz a RT és Gilbert pedig az LT, így biztosnak tűnik, hogy sérülése után Starks-ra ismét nem számít a csapat. Lehet, hogy Arians mégsem marad. A héten egy interjú során Art Rooney II. elmondta, hogy az edzői stábban van, aki a visszavonuláson gondolkodik. A hírek szerint amennyiben Arians valóban a nyugdíjat választja a QB edző Randy Fichtner válthatja. Kirby Wilson edző neve is szóba került, azonban a súlyos sérülésekkel kórházban kezelt RB edző állapota egyenlőre a gyógyulással van elfoglalva. Több játékos is szerződést kötött az utóbbi napokban a Steelers-el. A játékosok egy része már korábban is nálunk edzett, mint például Chris Scott a 2010. évi 5. körös draftunk 3 éves szerződést írt alá. Két kérdés merült fel a Steelers top wr-el kapcsolatban. Mennyi és milyen hosszú? Természetesen mindkettő a Mike Wallace szerződésére vonatkozik, arra a szerződésre, amely jelenleg leginkább foglalkoztatja a vezetőséget. Folyamatos találgatások mennek, hogyan is lehetne kicsit gatyába rázni a fizetési sapkát 2012-re. Woodley és Timmons szerződésének átstruktúrálása mellett szóba került Ward, Hampton, Farrior, Foot, Smith, Scott és még mások is szerződéseinek újratárgyalása. Várhatóan idén még nem lesznek nagy mozgások, inkább csak a draft során erősödhetünk, de FA játékosok beszerzésére nemigen lesz keret. Cél, hogy a most szabadügynökké váló Gay, valamint Cotchery szerződését a csapat megújítsa. Január 20. Egy Denver-i újság információi szerint nem láthatjuk a Hawaii mérkőzésen Polamalut egy sérülés miatt. Helyettese Brian Dawkins a South Park-hoz közeli denver csapatának safety-je lesz. Már tudjuk, hogy szintén nem tud részt venni Pouncey a mérkőzésen, az ő helyettese Chris Myers a Texans centere. Big Ben-t azonban úgy tűnik nem lehet távol tartani a varázslatos szigettől. Ő mindenképpen játszani fog, persze lehet, hogy a házasélet fáradalmait is kipiheni a szigeten. Art Rooney II. nyilatkozata óta egyre több találgatás lát napvilágot a Steelers offensive coordinator személyével kapcsolatban. A döntés természetesen Tomlin edző kezében van, remélhetőleg napokon belül nyilvánosságra hozzák, hogy a szakmai stáb megfelelően felkészülhessen a DRAFT-ra. Amennyiben Mewelde Moore nem szerződik ismét a csapathoz, Ryan Clark bejelentette, hogy igényt tart a 21-es számú mezre. A szám jelentősége, hogy a Washington Redskins egykori kiválósága a Sean Taylor is 21-es számú mezben játszott, mielőtt 24 éves korában 2007 novemberében agyonlőtték. Ilyen változtatásokra ritkán van lehetőség az NFL-ben, kereskedelmi okok miatt, így Clark-nak még engedélyt kell szereznie a ligától is. Január 21. Újabb QB került a csapathoz. Ráadásul érdekes előélettel. Troy Smith a 2006-os Heismann Trophy győztese volt, ráadásul 2007 során a Ravens draftolta, de csak az ötödik körben. Az első három szezonja során mindössze két mérkőzésen játszott aztán 2010-ben a 49ers-hez igazolt, ahol hat mérkőzésen lépett pályára és 1734yardot passzolt 121/234-es mutatóval és 8TD 5INT mellett. http://www.youtube.com/watch?v=WdC2Zyto4LQ&feature=related Hoppá...ez a legfrissebb!!!!! Bruce Arians visszavonul!!! Ezt maga Tomlin jelentette be, így biztosan nem kacsa! Tomlin, aki a helyszínen Mobile-ban tekinti meg a Senior Bowl-t egy rövid interjú alkalmával zárta rövidre a kérdést!