Az első körös jelöltek után azon játékosok közül próbálunk minél többet bemutatni, akik a draft második, illetve harmadik napján kelhetnek el. Joe Adams, WR (Arkansas) - 5-11, 179 Egy jól sikerült Senior Bowl után a combine-on némileg rontott az értékén, de még így is stabil középső körös prospect. A szélen is bevethető, de az NFL-ben leginkább slot receiverként lehet vele számolni. Alulméretezett, erősödnie kell, hogy a profik között is eredményes legyen, valamint route futásán is van mit javítani, de egy olyan receiver guru kezei alatt, mint Todd Haley, remek elkapóvá érhet. Kiváló visszahordó, csak a tavalyi szezonban 4 punt return touchdownt szerzett. Levy Adcock, OT (Oklahoma State) - 6-6, 320 Kiemelkedően hatékony volt egyetemi szinten, a college futball egyik legjobb támadógépezetének tagjaként egyes statisztikák szerint az utolsó két szezonjában nem engedett sacket. Jó felépítésű, atletikus játékos, de főleg run blockingban még komoly hiányosságai vannak, így mindenképpen project játékosként tekinthetünk rá. Valószínűleg csak a draft harmadik napján fog elkelni. Jeff Allen, OT (Illinois) - 6-4, 307 Közel négy teljes évig, sorozatban 47 mérkőzésen át volt kezdő (csak egyetemi karrierje elején voltak olyan meccsek, amikor nem volt tagja az Illini kezdőcsapatának), jobb és bal oldali tackle poszton egyaránt van tapasztalata. Kiváló méretekkel rendelkezik, amihez meglepően jó atletikusság is társul. Játéka pass protection terén van a legmagasabb szinten, run blockingban viszont még rengeteget kell fejlődnie, mert egyrészt nem elég erős, másrészt komoly technikai hiányosságokban is szenved. Project játékos, nem kizárt, hogy már a draft második napján elkel, de inkább csak egy 4. körös picket ér meg (nekünk legalábbis). Brandon Brooks, OG (Miami-Oh.) - 6-5, 346 Végzős évében és az East West Shrine Game-en mutatott remek játéka ellenére nem kapott meghívót a combine-ra, az egyetemi pro day-en viszont olyan számokat produkált, melyekkel a combine-on is a legjobb guardok között lett volna. A Steelers megfigyelői már itt is kiemelt figyelmet fordítottak rá, és a jelek szerint elégedettek voltak vele, mivel azóta hivatalos látogatáson is járt a csapatnál. Elképzelhető, hogy szüksége lesz egy kis időre ahhoz, hogy felvegye a profi liga ritmusát, de nem kizárt, hogy már az első naptól kezdőként lehetne rá számítani, ha nem is feltétlenül a vak oldalon, de jobb oldali guardként talán. Ha nem az első pickkel húzunk OG posztra, Brooks ideális választás lehet a harmadik körben. James Brown, OL (Troy) - 6-3, 306 Az egyetemen tackle-t játszott, de a Senior Bowl edzésein csak szenvedett eredeti pozíciójában, így kipróbálták guardként, ahol viszont remekelt. Egyelőre nehéz megmondani, hogy az NFL-ben melyik poszton lesz jövője, de lehet, hogy épp azért fogja draftolni valamelyik csapat, mert a szélen és belső falemberként is bevethető (ami a depth miatt nálunk is jól jöhet). Nem kell azonnali választ kapniuk a csapatoknak arról, hogy melyik számára az ideális poszt, mivel project játékos, így van idő megtalálni a helyét. A 3-4. körbe várják. Ryan Broyles, WR (Oklahoma) - 5-10, 192 Slot receiver prototípus, és elképzelhető, hogy a profik között csak erre a szerepkörre fog korlátozódni a játéka, mivel nem elég fizikális, és a sebessége is hagy kívánnivalót maga után. A Sooners játékosaként rekordokat döntő elkapó tavaly ACL-szakadást szenvedett, melynek következtében ki kellett hagynia a szezon második felét. Emiatt alaposan visszaesett a rangsorokban, kérdéses volt, hogy súlyos sérülése után vissza tudja-e nyerni régi formáját, de a pro day-én jól mozgott, így ismét stabil középső körös prospectként számolhatunk vele. Ha teljesen felépült, biztonságos pick lehet 3-4. körben, és már újonc évében nagy hasznára válhat leendő csapatának. Tank Carder, LB (TCU) - 6-2, 236 A 2011-es Rose Bowlon emlékezetes teljesítményével MVP címet szerző linebackert sokáig csak hátsó körös prospectként tartották számon, de most már - az ILB class gyengülése miatt - meglepetés lenne, ha a középső körök valamelyikében nem találna gazdára. Project játékos, de rotációban már újoncként is jelentős szerephez juthat. Elsősorban futás ellen teljesít kifejezetten jól, mindig a lehető legjobb helyen tartózkodik, le tud jönni a blokkokról, és jól szerel; de zónázásban sem rossz, és - a Horned Frogs védelmi sémájának is köszönhetően - blitzeknél is átlag feletti. Ha a várakozásokkal ellentétben mégsem draftolunk korán ILB-t, Carder szolid „vészmegoldás” lehet a 4. körben. Josh Chapman, DT (Alabama) - 6-1, 316 Méretei nose tackle posztra predesztinálják az NFL-ben, de van még hova fejlődnie fizikálisan és technikában egyaránt. A középső körökben ideális választás lehet project játékosnak, aki egy év backup szerepkör után átvehetné Hampton helyét a védőfal közepén. Kérdés továbbá vele kapcsolatban, hogy keresztszalag-sérülése mennyire hátráltatja, bár a szezon második felét szakadt ACL-lel játszotta végig. A beszámolók szerint az edzői stáb tagjai beszéltek vele az Alabama pro day-en, így lehet, hogy ők is komolyan számolnak Chapmannel, mint Hampton egyik lehetséges utódja. Greg Childs, WR (Arkansas) - 6-3, 219 2010-ben súlyos sérült szenvedett, mely az előző szezonban nyújtott teljesítményére is hatással volt. Végig formán kívül játszott, bár a combine-on és az egyetemi pro day-en produkált számaival bizonyította, hogy korábbi sérülése már nem hátráltatja. Fizikális receiver, méreteihez képest határozottan gyors, megbízhatóan kap el, a rövid route-okat kimondottan jól futja, és a blokkolásba is hatékonyan be tud segíteni. Akár a draft második napján is elkelhet, de a tavaly látott formahanyatlása kérdéseket vet fel. Lehet, hogy elsősorban ezért hívta el őt a csapat hivatalos vizitre. Tom Compton, OT (South Dakota) - 6-5, 314 Remekül mozgott a combine-on, és a mért adatai is jók lettek, ennek köszönheti, hogy feljött a rangsorokban a korábban UDFA-nak várt játékos. Egyértelműen project játékos, run blockingban jól teljesített, de technikáján még sokat kell fejleszteni, hogy az NFL-ben is meg tudja fogni a pass rushereket. Kérdéseket vethet fel vele kapcsolatban, hogy bár dominált a pályán, de ezt egy másodosztályú csapatban tette, ahol nem találkozott túl nívós ellenfelekkel. Valószínűleg csak a draft harmadik napján talál gazdára, de értékét növeli, hogy leendő csapata guardként is kipróbálhatja. Juron Criner, WR (Arizona) - 6-3, 224 Possession receiver, és remek méretekkel is rendelkezik ehhez a szerepkörhöz, de technikáján sokat kell fejleszteni még ahhoz is, hogy harmadik számú elkapóként stabil játékos legyen. Problémát jelent nála továbbá, hogy igencsak inkonzisztensen teljesít (megmutatkozott ez hanyagságban, dekoncentráltságban, dropokban egyaránt), amin szintén túl kell lépnie, ha állandó játéklehetőséghez akar jutni a profik között. Jó edzők kezei alatt kihozhatja magából a benne rejlő potenciált, de inkább csak akkor ér meg egy draft picket, ha csúszni fog (legkorábban talán az 5. körben). Andrew Datko, OT (Florida State) - 6-6, 315 Képzett játékos, aki ha gyorsan fel tudja venni az NFL ritmusát, akár már első évében kezdő helyet harcolhat ki magának a támadófal jobb szélén. Left tackle-ként valószínűleg soha nem lesz alapember, az erős oldalon viszont biztonságos megoldást jelenthet. Datko esetében egyetlen igazán nagy negatívumról beszélhetünk, ez pedig a sérülékenysége: 2010-ben és tavaly is folyamatosan vállsérüléssel bajlódott, melynek következtében mérkőzések sokaságát kellett kihagynia. Tehetsége alapján stabil középső körös prospect lenne, de az sem kizárt, hogy sérülékenysége miatt nem fogják draftolni. Michael Egnew, TE (Missouri) - 6-5, 252 Weslye Saunders kényszerpihenője miatt vált a tight end bizonyos szinten hiányposzttá, Egnew pedig tipikusan olyan, elsősorban elkapásoknál használható TE, amilyen stílusú játékos ebben a helyzetben szóba jöhet (feltéve persze, ha az edzői stáb is úgy gondolja, hogy Saunders négymeccses eltiltása miatt draftolni kell tight endet). Biztos kezű elkapó, jól futja a route-okat, és elkapás után is tud yardokat hozni. Az egyetemen is szinte receiverként használták, sokszor állt fel slot pozícióban. Ebből a szerepkörből adódóan blokkolási technikáján sokat kell még javítani, de erre egyrészt adott a lehetőség, másrészt nálunk sem ez lenne az elsőszámú feladata. A nem kimondottan erős tight end class miatt lehet, hogy már a 3-4. körben elkelhet, és nem biztos, hogy megér nekünk egy ennyire korai picket. Hebron Fangupo, DT (Brigham Young) - 6-1, 323 Ha nem draftolunk korán nose tackle-t, Fangupo lehet az egyik legjobb választás a harmadik napon. Ígéretes project játékos, aki utolsó egyetemi évében, a BYU-nál már játszott 3-4-es rendszerben, end és tackle poszton egyaránt (előtte a USC-re járt). Rendkívül erős, technikáján viszont sokat kell még fejleszteni ahhoz, hogy alkalmas legyen a kezdő pozíció betöltésére egy 3-4-es védőfal közepén. Negatívum vele kapcsolatban, hogy a 2012-es alapszakasz kezdetekor már 27 éves lesz, de a középső-hátsó körbe várt prospectek közül ő az egyik legígéretesebb és legbiztonságosabb pick egy leendő 3-4-es nose tackle-t kereső csapat számára. Ladarius Green, TE (Louisiana-Lafayette) - 6-6, 238 Kifejezetten olyan elkapó tight end, amilyenre a Steelers-nek szüksége van. Rendkívül atletikus, gyors, és megbízható az elkapásoknál. Fizikailag még van hova fejlődnie ahhoz, hogy kezdő szintű tight end váljon belőle, de Saunders-hez hasonló szituációs játékosnak a Steelers számára már most megfelelne, és sokat segíthetne az előző szezonban sokszor problémás red zone offense-en. Egnew-hoz hasonlóan valószínűleg a középső körök valamelyikében fogják draftolni. Aaron Henry, FS (Wisconsin) - 6-0, 208 Két évvel ezelőtt váltott posztot, és néha még most is inkább tűnik egy fizikális cornerbacknek, mint safety-nek. Emberezésben jó, de zónázásban és főként run supportban még bőven van hova fejlődnie. Ha az 5. körben még bent lesz, ott már nekünk is megérhet egy draft picket, mert a hiányosságai ellenére megvan benne a potenciál, hogy idővel akár elfogadható kezdő játékos váljon belőle, és Mundy mögött - aki mindkét safety poszton elsőszámú backupnak számít - eleinte úgysem jutna játéklehetőséghez. Stephen Hill, WR (Georgia Tech) - 6-4, 215 Első körben luxuspicknek tűnik az elkapó, de ha a legnagyobb hiányposztok (OG, NT, ILB, és talán az OT is ide vehető) 1/24-et érő prospectjei már nem lesznek bent, és letrade-hez sem találunk cserepartnert, a csapatnál személyes workouton is járó Hill draftolása lehet az egyik B terv. Legnagyobb hiányossága, hogy kevés route-ot ismer, mivel a Georgia Tech triple optiont játszik, ugyanakkor ennek köszönhetően blokkolásban jóval magasabb szintet képvisel, mint a többi WR prospect. Hill kiváló fizikális paraméterekkel rendelkezik, sebessége - főként méreteihez képest - bámulatos, és gyakorlatilag bármilyen helyzetben képes megszerezni a labdát. Hiányos route-ismerete miatt egyelőre még nyers játékos, de egy receiverekhez értő szakember (mint például Todd Haley) kezei alatt kiváló elkapóvá érhet az NFL-ben is. Ha csak a tehetséget nézzük, Hillben megvan a potenciál, hogy egy másik volt Georgia Tech WR-hez, bizonyos Calvin Johnsonhoz hasonló szintet érjen el a profik között. T.Y. Hilton, WR (Florida International) - 5-10, 183 Prototípus slot receiver. Alulméretezett, de ezt kompenzálja kiemelkedő sebessége, aminek leginkább köszönheti az értékét, és ami miatt elképzelhető, hogy korábban elviszik, mint az tehetsége alapján várható lenne (akár már a 3. körben gazdára találhat). Wallace-hoz lehet hasonlítani, aki szintén gyorsasága miatt életveszélyes mélységi célpont. Ők ketten félelmetes deep threat párost alkothatnának, és Hilton draftolásával Wallace esetleges későbbi távozására is biztosíthatnánk magunkat. Az egyetemen visszahordóként is remekelt; hozzáállása, munkamorálja miatt rengeteg dicséretet kapott edzőitől, játékostársaitól. Tomlinék érdeklődését is felkeltette, már járt nálunk hivatalos viziten. LaMichael James, RB (Oregon) - 5-8, 194 Az egyetemi sztárfutó felépítésben, erőben jelentkező hiányosságai és alulméretezettsége miatt az NFL-ben nem lesz feature back, szituációs játékosként viszont hasznos lehet, köszönhetően annak, hogy sebessége és agilitása kivételes, valamint kimondottan megbízható elkapó a backfielden túl. A jelenlegi running back egységbe elsősorban egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező játékos tudna új színt hozni, így érdemes számolni az Oregon egyetemről érkező futóval, főként annak ismeretében, hogy az edzői stáb is elhívta őt privát workoutra. A.J. Jenkins, WR (Illinois) - 6-0, 190 Végzős évében nyújtott remek játékának köszönheti, hogy feljött a ranglistákon, így nagy kérdés vele kapcsolatban, hogy a profik között is konzisztensen jól tud majd teljesíteni, vagy csak „one year wonder” volt. Fizikálisan nem tartozik a top elkapók közé, de nagyon gyors, kellően megbízható kezekkel, és az útvonalakat is jól futja. A vele azonos szintűnek tartott receiver prospectek között vannak biztonságosabb pickek is, így nem valószínű, hogy az 5. körnél korábban behúznánk, de ha a hátsó körökben még bent lesz, érdemes számolni vele. James-Michael Johnson, ILB (Nevada) - 6-1, 241 A Senior Bowlon sokat rontott a megítélésén, de a combine-on sikerült javítania, így újra előkelő helyen, stabil 3-4. körös prospectként tartják számon a belső linebackerek mezőnyében. Nem igazán emelkedik ki semmiben, de az átlagos szintet a játék minden elemében hozza, amire lehet építeni a profik között. Bárkit is draftolunk az ILB-k közül, idén nagy valószínűséggel csak limitált játékidőhöz jut majd, egy év alatt pedig Johnsonból is szolid kezdő játékost lehet képezni, főként, ha ezért Keith Butler lenne a felelős. Senio Kelemete, OG (Washington) - 6-4, 307 Három különböző poszton is játszott az egyetemen (defensive tackle-ként kezdte), de az NFL-ben egy negyedik, a bal oldali guard lehet számára a legmegfelelőbb hely. Ennek elsősorban az az oka, hogy pass protectionben elég megbízhatóan teljesít, és project játékosként lehetősége van tovább fejlődni, hogy idővel kezdőként számolhasson vele leendő csapata. Ha a korai OG pick elmarad, a középső körökben lehet ő az egyik opció. Mychal Kendricks, ILB (California) - 5-11, 240 A Pac-12 konferenciában 2011 legjobb védőjátékosának megválasztott Kendricks két évet külső, majd egyet belső linebackerként játszott az egyetemen. Sokáig nem tartották számon posztja legjobb prospectjei között, a combine-on produkált eredményeinek köszönhetően viszont feljött a rangsorban. Főként futás ellen dolgozik remekül, zónázásban viszont javulnia kell. Hátrányt jelenthet számára a magassága, a Steelers védelmi sémájába való illeszkedését viszont megkönnyítheti, hogy a Cal is 3-4-es defense-t működtet, ahol Kendricks három éven át volt kezdő. Brian Linthicum, TE (Michigan State) - 6-4, 249 Megbízható elkapó, de a játék többi elemében, például route-futásban és blokkolásban még sokat kell fejlődnie. Egyértelműen project játékos, korábbi sérülései és a felmerült karakterproblémák miatt pedig még inkább valószínű, hogy csak a draft végén fog elkelni (ha egyáltalán kiválasztják). De változatlanul igaz, hogy a Steelers-nek egy szituációs játékos is elegendő lehet a draftról tight end poszton, így a többi hátsó körös prospecthez hasonlóan Linthicum is vállalható pick. Ráadásul a beszámolók szerint Tomlin is élénken érdeklődött iránta az MSU pro day-en. Mike Martin, DT (Michigan) - 6-2, 299 Rendkívül erős, fizikális játékos, akit korábban csak 4-3-as sémába tartottak alkalmasnak, de ha méretein tud egy kicsit javítani, 3-4-es nose tackle-ként is beválhat. Éppen ezért Chapmanhez hasonlóan rá is igaz, hogy project játékos; minimum egy év kell neki, mire olyan szintre hozza fel magát, hogy akár kezdőként lehessen vele számolni. A Steelers is érdeklődik iránta, egy rádióinterjúban nyilatkozta, hogy a combine alatt beszélt Tomlinnal. Az utóbbi időben folyamatosan lépdel előre a ranglistákon, a 3. kör tűnik számára a legvalószínűbbnek, de lehet, hogy már a második végén draftolni fogják. Bobby Massie, OT (Mississippi) - 6-6, 316 Mindössze egy teljes évet volt kezdő, ráadásul az Ole Miss-en annak ellenére is jobb oldali tackle-ként alkalmazták, hogy a vak oldalon a végzős Bradley Sowell nála nagyságrendekkel gyengébb teljesítményt nyújtott. Valószínűleg a profik között is a right tackle posztra korlátozódik, bár a mi szempontunkból ez nem jelent különösebb problémát, hisz Tomlinék franchise LT-ként számolnak Gilberttel. Erős, atletikus játékos, prototípus méretekkel, de a játék egyik elemében sem nyújt kiemelkedőt. Ettől függetlenül előkelő helyet foglal el a rangsorokban, a legtöbben 2-3. körbe várják; a Steelers-nél is járt már hivatalos látogatáson. Matt McCants, OT (UAB) - 6-6, 308 Kezdőként viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezik, de méretei, atletikussága, és kifejezetten jó lábmunkája miatt McCants személyében egy remek project játékost kaphatnak a csapatok a draft középső köreiben, nagy valószínűséggel a harmadik nap elején. Draftolásának esélyét csökkenti, hogy a hírek szerint a Steelers nincs benne abban a nyolc csapatban, akik megfigyelőket küldtek az Alabama-Birmingham pro day-ére, és privát workoutra sem hívtuk a játékost. Kelechi Osemele, OG (Iowa State) - 6-6, 333 Elit fizikális paraméterekkel és erővel megáldott játékos, aki egyetemi karrierje során a támadófal szélén szerepelt, a profik között viszont guardként fogják alkalmazni. Futásblokkolásnál már most remekül teljesít, a technikáján viszont még van mit csiszolni ahhoz, hogy pass protectionben is hasonlóan jó legyen, és ezáltal kezdőként lehessen rá számítani. Eric Page, WR (Toledo) - 5-9, 186 Alulméretezett és nincs meg a kellő sebessége ahhoz, hogy hosszabb route-okon veszélyes legyen, cserébe viszont rendkívül hatékony az elkapás után, jók a kezei, remek route-runner, visszahordóként is alkalmazható, mentalitása példaértékű. Sokan Wes Welkerhez hasonlítják, mivel ő sem a sebességének köszönheti eredményességét, hanem technikájának, ahogy az elkapás után megszabadul emberétől, és így termeli a yardokat. Kissé alulértékelt játékos, akár a harmadik napig is csúszhat, de ha megfelelő rendszerbe kerül, beválhat, és nagy steal lehet (lásd Antonio Brown). David Paulson, TE (Oregon) - 6-3, 246 Az Oregon spread offense-éből érkező Paulson elkapó típusú tight end, megbízható kezekkel, rövid route-okon jól mozog, és a blokkolásnál is igyekszik besegíteni. Negatívum nála, hogy kellő gyorsaság hiányában gyakorlatilag csak a rövid passzoknál lehet vele számolni, valamint nem elég fizikális. A pro day alkalmával javított a combine-on produkált számain, de így is csak a hátsó körös prospectek között jegyzik; az sem kizárt, hogy draftolatlan szabadügynök lesz. A Steelers edzői stábjának érdeklődését mindenesetre felkeltette, ugyanis elhívták személyes workoutra. Szituációs és project játékosként egy hetedik körös pickkel nekünk is megérhet egy próbát. Isaiah Pead, RB (Cincinnati) - 5-10, 197 A running back prospectek közül Pead az, aki iránt a leginkább érdeklődnek Tomlinék - beszéltek vele a combine-on, ellátogattak a Cincinnati egyetem pro day-ére, és hivatalos látogatáson is járt már a csapatnál a Bearcats korábbi futója. Alulméretezettsége mellett legnagyobb gyengeségének azt tartják, hogy gyakran már az első kontakttól lemegy (amit egyesek Mendenhallnál is fel szoktak emlegetni), ellenben nagyon agilis játékos, igazi elusive back, jól kap el, és visszahordóként is alkalmazható. Tomlin azt nyilatkozta, hogy mindenképpen szeretnének még egy running backet hozni a szabadügynök-piacról vagy a draftról - a kérdés Pead esetében az, hogy látva a többi hiányposztot, érdemes-e egy korai, 2-3. körös picket áldozni egy olyan posztra, ahol - Mendenhall sérülésétől függetlenül - a jelenlegi állomány is megfelelőnek tűnik (és ezt maga a vezetőedző is így gondolja). DeVier Posey, WR (Ohio State) - 6-2, 211 A 2011-es szezon nagy részét eltiltás miatt ki kellett hagynia, így természetesen az értéke is alaposan visszaesett. Egyesek szerint tehetsége miatt elkelhet a draft második napján, míg mások egyértelműen hátsó körös prospectnek minősítik. Méretei jók, megbízhatóan kap el, jól futja a route-okat, és elkapás után is veszélyes. Hasznos játékos lehet profi szinten is, de a játék egyik elemében sem tartozik az elitbe. Nagyon nehéz megjósolni, hol kel el a drafton, de ha sokat csúszik, a Steelers front office is elgondolkodhat a behúzásán. Nate Potter, OT (Boise State) - 6-6, 303 Az egyetemen rekordokat halmozó Kellen Moore legfőbb védelmezőjét korábban stabil első körös prospectnek tartották, a rangsorokban való visszaesése sokkal inkább a többi játékos előretörésének köszönhető. Van még hova fejlődnie pass és run blockingban egyaránt, így kezdetben valószínűleg csak backup lesz a profik között, de szükség esetén (például ha sérülések szólnak közbe) szívbaj nélkül be lehet állítani jobb oldali tackle-nek már újonc évében is. Matt Reynolds, OT (Brigham Young) - 6-5, 302 Az igazi futballcsaládból származó Reynolds (apja és két testvére is a BYU játékosa volt) 52 mérkőzésen kezdett tackle poszton a Cougars színeiben. Mérete és ereje megfelelőnek mondható, amit futásblokkolásnál jól is használ ki. Ellenben pass protection terén nagyon limitált, emiatt az NFL-ben valószínűleg csak jobb oldali tackle lesz, de az is lehet, hogy egész karrierje alatt megmarad egy szolid backupnak. Mivel nálunk elsősorban pass blocking szempontjából szorul fejlesztésre az offensive line, vannak Reynolds-nál vonzóbb prospectek is, de egy hátsó, legfeljebb 5. körös picket nekünk is megérhet mint project játékos, ha ott még bent lesz. Trenton Robinson, FS (Michigan State) - 5-10, 195 Zónavédekezésben kifejezetten jó, a mentalitásával sincs gond, negatívum viszont, hogy alulméretezett, sebessége legjobb esetben is csak átlagosnak mondható, man coverage-ben gyenge, és futás ellen sem tud elég hatékonyan besegíteni, ami nálunk a defensive backeknél is fontos szempont. Safety draft esetén idén nagy valószínűséggel csak project játékost hozunk, és Robinsonban megvan a potenciál, hogy idővel az NFL-ben is kezdő szintű free safety-vé érjen. A kérdés az, hogy - a többi need miatt - megér-e nekünk ezen a poszton egy középső körös picket egy olyan játékos, aki ennyi fejlesztést igényel ahhoz, hogy komolyabb szerepet lehessen rá bízni. Zebrie Sanders, OT (Florida State) - 6-6, 320 Lényegében ugyanaz a kategória, mint Massie: játéka minden téren átlagosnak mondható, de semmi extra, és a profik között alighanem ő is jobb oldali tackle lesz. Atletikus, gyors, súlya és magassága egyaránt megfelelő, viszont nem elég erős, így nem számíthat azonnal kezdő helyre. Fizikális paramétereihez képest meglepően jó atletikussága miatt hamarabb el fogják vinni, mint ami teljesítménye alapján reális lenne; valószínűleg a második, de legkésőbb a harmadik körben draftolják. Mitchell Schwartz, OT (California) - 6-5, 318 Nagy tapasztalattal rendelkezik, köszönhetően annak, hogy a Golden Bears-nél 51 mérkőzésen volt kezdő (mindannyiszor tackle poszton), az NFL-csapatok viszont egyelőre csak project játékosként tekinthetnek rá, mivel technikáján sokat kell még javítani, és egyelőre az ereje sincs meg ahhoz, hogy a profik között boldoguljon. Egy jó támadófal-edző kezei alatt szolid RT-vé érhet, és idővel talán az irányító vak oldalának őrzésére is alkalmassá válhat. A harmadik kör tűnik számára a legvalószínűbbnek, de akár a második végére is becsúszhat. Amini Silatolu, OG (Midwestern State) - 6-4, 311 Csak az NCAA harmadosztályában játszott (ami alapján nehéz megítélni, mit tud komolyabb ellenfelekkel szemben), de posztja egyik legjobbjaként tartják számon az idei draft prospectek között. Egyike azoknak, akik az egyetemen tackle-ként szerepeltek, az NFL-ben viszont guardként alkothatnak maradandót. Bár technikáján még van mit fejleszteni, futásblokkolásban és pass protectionben is már most olyan szinten van, hogy akár azonnali kezdőként is számolhatnak vele a csapatok. A legtöbben a második kör elejére várják. Silatolu is járt hivatalos viziten a csapatnál. Donald Stephenson, OT (Oklahoma) - 6-6, 312 Sokáig csak hátsó körös prospectnek tartották, az utóbbi időben viszont az OT-k középmezőnyében találkozhatunk a nevével. Kiváló méretekkel rendelkezik, atletikus, run blocking és pass protection terén is olyan tulajdonságokat vonultat fel, melyekre lehet alapozni. Project játékos, de idővel kezdő kaliberű right tackle válhat belőle, és még az sem elképzelhetetlen, hogy a vak oldal őrzését is rá lehet majd bízni. Alameda Ta’amu, DT (Washington) - 6-3, 348 Egy időben szinte minden mock második körében hozzánk vizionálták. Méretei kiválóak egy nose tackle prospect számára, de ezen kívül nem nagyon van olyan tényező, amely arra predesztinálná, hogy a profik között kezdő legyen egy 3-4-es védőfal közepén. Játéka inkonzisztens, nem elég atletikus, nincs meg a gyorsasága és állóképessége ahhoz, hogy üldözze a labdás játékost, nem tud folyamatosan nyomást gyakorolni az irányítóra. Egy DL-rotációt alkalmazó csapatnak megérhet egy harmadik körös, esetleg egy második végi picket, de stabil kezdőként hosszútávon nem érdemes vele számolni. Taylor Thompson, TE (Southern Methodist) - 6-6, 266 Tight endként érkezett az SMU-hoz, majd egész egyetemi pályafutása alatt defensive endet játszott, az NFL-csapatok viszont eredeti posztján számolnak vele. A pro day-én ebben a szerepkörben láthatták, méretéhez képest a mért adatai pedig igencsak impresszívek voltak. Bár college szinten egyáltalán nem játszott tight end pozícióban, az utóbbi években egyes játékosoknál láthattuk, hogy erre nem is feltétlenül volt szükség (lásd Jimmy Graham), és ennek szellemében Thompsonra is sokan középső körös prospectként tekintenek. Nick Toon, WR (Wisconsin) - 6-2, 215 Possession receiverek számára ideális méretekkel rendelkezik, így abban az esetben számolhatunk vele, ha Cotchery-t nem igazoljuk vissza, és Burress sem érkezik. A rövid és közepes távolságú útvonalakat jól futja, tömegben is megbízható célpont, blokkolásnál is lehet rá számítani, de összességében kevés benne a fejlődési potenciál, így az NFL-ben valószínűleg nem lesz több 3-4. számú elkapónál. Ha a Cotchery-Burress páros egyik tagja sem lesz idén Steeler, akkor a draftról kell szereznünk jó red zone célpontot, és Toon egy középső körös picket nekünk is megérhet. Brandon Washington, OG (Miami-Fl.) - 6-3, 320 Kiváló méretekkel rendelkező, erős és atletikus játékos, akivel az NFL-ben guardként lehet számolni, de szükség esetén right tackle poszton is bevethető (az egyetemen is játszott a támadófal szélén), ami nálunk plusz pont lehet. Technikája még javításra szorul, emiatt valószínű, hogy profi karrierje elején nem lesz azonnali alapember, de egy év tanulás és backup szerepkör elég lehet neki ahhoz, hogy második évében kezdő helyre pályázhasson. A Steelers edzői stábja nagy létszámban képviseltette magát a Miami egyetem pro day-én, ahol a 3. körbe várt Washington kapta a legnagyobb figyelmet. Derek Wolfe, DL (Cincinnati) - 6-5, 295 Defensive tackle/end tweener, aki elsődlegesen előbbi pozícióban játszott a Bearcats 4-3-as védelmében, az NFL-ben viszont sokak szerint inkább 3-4-es defensive endként válhat be (ezen a poszton is szerzett tapasztalatokat egyetemi karrierje során). Ott van ugyan Keisel, Hood, és Heyward, de Aaron Smith távozása miatt jól jöhet egy project DE, Wolfe pedig megfelelő választás lehet, ha a draft harmadik napján még el tudnánk vinni. A Cincinnati egyetem egykori defensive linemane iránt a Steelers stábja is élénken érdeklődik. Jerel Worthy, DT (Michigan State) - 6-2, 308 Több olyan mockot is olvastam az utóbbi időben, ahol hozzánk írják őt az 1/24-es pickkel. Méretei és ereje alapján akár a nose tackle poszt betöltésére is alkalmas lehet, de: a futás ellen nem elég jó (ami egy NT-nél talán a legalapvetőbb), sokszor veszíti szem elől a labdás játékost, gyakran gyűlik meg a baja a blokkokkal, játékában nem tudja konzisztensen ugyanazt a szintet hozni. 1/24-re túl nagy reach, a második kör végére - ahol esetleg vállalható lenne 3-4-es NT projectnek - pedig már valószínűleg elviszik az atletikussága miatt leginkább 4-3-as defensive tackle-ként hasznosítható egykori Spartans-játékost. Jarius Wright, WR (Arkansas) - 5-10, 182 Joe Adams és Greg Childs mellett az Arkansas nagyszerű WR-triójának harmadik tagja, aki stílusában egykori receiver-társai közül inkább előbbire hasonlít. Wrightot is elsősorban slot pozícióban hasznosíthatják a profik között, ugyanakkor gyorsaságának köszönhetően veszélyes mélységi célpont is lehet belőle. Számára is hátrányt jelent az alulméretezettség, a fizikális cornerekkel meggyűlhet a baja. Változó a megítélése, egyesek szerint akár már a harmadik körben draftolhatják, míg mások egyértelműen hátsó körös prospectnek tartják. Devon Wylie, WR (Fresno State) - 5-9, 187 Wideoutként és slot receiverként is alkalmazták az egyetemen, az NFL-ben inkább utóbbi pozícióban van jövője. Igazi playmaker: sebessége kiemelkedő, megbízható kezei vannak, elkapás után is veszélyes, valamint route-jait is jól futja. Ami aggasztó lehet vele kapcsolatban, az a sérülékenység; 4 év alatt háromszor dőlt ki hosszabb-rövidebb időre. Nehéz megjósolni, hol draftolják: playmaker képességeit figyelembe véve nem kizárt, hogy már a 3-4. körben elkel, de lehet, hogy a sérülések okozta kételyek miatt csak a harmadik napon választják ki.
Írta: Vass Ádám
Felhasznált források: NFL Draft Scout (CBS Sports), National Football Post, DraftAce.com