Steelers-Bills 38-7 (Preseason)

Elérkezett a harmadik előszezon találkozó, amint vártuk a kezdők egy teljes félidőt kaptak.A találkozó erősen döcögősen indult annál is inkább, mert DeCastro az idei első körös választásunk már igen korán lesérült egy szerencsétlen ütközésnél. A Bills D fal embere tolta befelé és Gilbert ráesett a jobb lábára ami a műfű borításon letapadt. Ben a találkozó után el is mondta, hogy szörnyű ezen a Fieldturf-nek nevezett borításon játszani és roppantul sérülésveszélyes. David helyét a tavaly is ezen a poszton szereplő Foster vette át. Az első percek sokkja és a bekapott TD után a gárda magához tért majd egy labdaszerzést követően a momentumot is magához ragadta, és ki sem engedte már a találkozó végéig. Nem akarok egy csapatrészt sem komolyan ostorozni, sok hibát láthattunk még, de ne feledjük, ez még nem a szezonnyitó, nem a regular, van még min javítani. Ami örömteli volt, hogy a TO mutatónk újra pluszban zárt, ugyan picsix nem sikerült, de INT azért összejött kettő. Polamalu mintha csak azért ment volna fel a második félidőben az első playbe, mert azt érezte, hogy neki ma lopnia kell egy labdát. Gyakorlatilag az első V. Young átadást lefülelte. Ezzel Lefty és AB84 simán a célzónáig gyalogolt. Láthattunk biztató jeleket az O falban is, egy igen kitűnő D line nem igen tudta olyan szinten összetörni a falunkat mint tette azt tavaly a liga akár leggyengébb passrush-al rendelkező csapata is akár. Bennek rendre volt ideje és párszor kellett csak elhajítani nagyjából cél felé a labdát. A futások éltek, hívtuk is őket rendesen. Redman komolyan taposott a darálóban, a második játékrészben, sőt már a második negyedben Rainey és Batch is kapott pár lehetőséget és kiviláglott amit a tengerentúli szakértők már rebesgetnek, hogy az idei backfieldünk a visszatérő Mendivel kiegészülve igen stabil lehet. Ne feledjük hiányzók is voltak, méghozzá nem a no name kategóriából. JH és Wallace sem játszott a már említett Mendi mellett. Starks visszatérése stabilizálta a bal oldalt és a második félidőben látszott Adams teljesítményén is, hogy egy picit megnyugodott, hogy nem várják el tőle az első évében, hogy megoldja egyedül a fal gondjait. Kapott időt a fejlődésre. A találkozó számunkra talán legszebb jelenete az első félidő végén 98 yardon keresztül vezetett TD-vel véget érő támadássorozat volt. Jó volt látni, hogy Ben és az előtte dolgozók ismét képesek arra amiről pár éve ez az egység híres volt a GW drájvok tökéletes levezénylése és végrehajtása. Amit még kiemelnék, hogy Kapinos napjai feltehetően meg vannak számlálva mert az UDFA-ként igazolt Butler olyan szépen rugdosta a labdát, hogy öröm volt nézni. A leghosszabb rúgása 65 yardra szállt. Már csak a levegőben töltött idő és a 20 yardon belüli becsapódáson kell kicsit csiszolni (8 kísérletből 3 ment 20-on belülre). Biztos mindenkinek van még észrevétele, de ne feledjük, ez is csak egy edzőmeccs volt ahol próbáltunk ezt-azt. A Denver ellen szeptember 09-én biztosan egy tavalyinál jobb O é reményeink szerint egy feljavult és ismét a régi önmagát adó D fut majd ki a pályára.

Top