Bye Week után

Vasárnap este Pennsylvania-i rangadót játszanak az NFL-ben. Hogy mennyire történelmi a mérkőzést azt a mellékelt képen is láthatjátok.Mint bizonyára feltűnt mindenkinek elég hosszúra sikerült a szünet az oldal szerkesztői számára is. Az elmúlt két hétben sem unatkoztunk azonban, mert minden igyekezetünkkel az októberi rákellenes hónap részleteit dolgoztuk ki. Remélem mindannyian elégedettek vagytok az akcióval és ki-ki lehetőségeihez mérten támogatni is tudja majd. Természetesen a bye week sem tesz jót egy szurkolónak, de bevallom őszintén a múlt heti kudarc is mély nyomokat hagyott bennem, amely feldolgozása során sem tudtam volna megfelelően írni. Túl vagyunk azonban rajta és most már nézzünk előre, hiszen ha sikerül nyerni a hétvégén, akkor a lemaradásunk nem lesz jelentős a csoportban. Vasárnap magyar idő szerint 19:00-kor kezdődik a Steelers-Eagles mérkőzés. Bizonyára fél szemmel megnéztétek a Philly vasárnap esti főműsoridőben játszott mérkőzését, ahol nagy csatában győzték le a bajnokot. Mindkét csapat nagyszerűen védekezett és a hazaiak győzelmét leginkább az segítette, hogy döntő pillanatokban a Giant támadó egysége komoly hibákat követett el. Egy ízben Eli a red zone-ban dobott INT-t, majd az utolsó drive-ban Tynes két 54 yardos FG kísérletet is mellé rúgott. Előbb a rossz kísérlete előtt 1 másodperccel a Philly időt kért, így megmenekült, de azután rövidet rúgott, így a Phiily most 3-1-el érkezik az állam legszebb városába. A sasok mindenesetre idén is nagyon erősnek tűnnek, különösen hazai pályán, más kérdés, hogy a tavalyi csapat nem bírta a nyomást. Különösen a defense viszi a prímet, de azért a támadók is a liga élvonalába tartoznak. Nagyon veszélyes, hogy jól váltogatják a futó és passz játékokat és már nyolc labdát is szereztek. Ráadásul a harmadik legkevesebb pontot engedték az ellenfeleknek akik között ott voltak már a rusnya madarak is. Térjünk át azonban az állam nyugati felére. Az Oakland mérkőzés után túl sok jót nem lehetett elmondani, de mivel megígértem, hogy ezen most már átlépünk, így van néhány jó hírem is. Az elszenvedett yardok tekintetében az ötödik helyen vagyunk és ez mindenképp pozitív. Ide sorolhatjuk még, hogy a legjobb százalékban tudjuk megjátszani a harmadik kísérleteket, ami szintén nagy fejlődés és a későbbiekben még igazán jól jöhet, valamint, hogy átlagban nálunk van a legtöbbet a labda. Sokat keresgéltem, hogy milyen pozitív dolgokat hozhatnék még, de nem nagyon találtam. A támadók a liga középmezőnyének elején vannak, de a szerzett labdák száma gyalázatosan kevés, akárcsak tavaly. Igaz idén legalább csak három labdát adtunk el. Van tehát hová fejlődnünk tehát, de lássuk a legjobb híreket. Tomlin sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy Polamalu, Harrison is Mendenhall is teljes edzésmunkát végzett hétfőn. Várhatóan mindhárom játékos kész a visszatérésre, de azt csak vasárnap este fogjuk megtudni, hogy mindannyian visszatérnek e. Reméljük tehát, hogy a Heinz Field-en különösen erős Steelers vissza tud e jönni az Oaklandi fekete lyuk után! Vasárnap este 19:00-tól mindenkit várunk a Chiliben! Go Steelers!

Top