Chiefs-Steelers előzetes

Hétfő este az idei év papíron leggyengébb csapata vár a Steelersre. Következő ellenfelünk komoly küzdelmet folytat Jaguars-al, a legjobb pick megszerzéséért. Nem szabad azonban lebecsülni őket, hiszen idén, már két hasonló képességű csapat ellen is elbuktunk, igaz azok a mérkőzések idegenben voltak, a Steelers azonban az utóbbi időkben rendkívül erős hazai közönség előtt. Utoljára tavaly november 6-án a Ravens ellen kapott ki a csapat hazai pályán. Az Oakland valamint a Tennessee elleni utolsó másodpercben elszenvedett vereség nagyon váratlan volt, azonban az utóbbi hetekben mutatott forma már kezdi feledtetni ezeket a botlásokat. Igazán élvezetes mostanság a mérkőzéseink utáni elemzést megírni, mert a csapat bizony a komoly sérültek ellenére is nagyon meggyőzően játszik. Lássuk akkor, hogy ezen a mérkőzésen kikre nem számíthatnak a csapatok: Steelers: Antonio Brown: Bár talán nem ő a legjelentősebb sérültünk, de ezúttal vele kezdem. A múlt héten bokasérülést szenvedett és mivel a jövő héten a Ravens ellen nagyon fontos szerep vár, amennyiben a rehabilitációja megfelelően halad. Helyettese Emanuel Sanders lesz, így Cotchery is várhatóan nagyobb szerepet kap. Troy Polamalu: Safety-nk ezt a mérkőzést még biztosan kihagyja lábsérülése miatt és a továbbiak is kérdésesek, de már lehetett hallani Tomlin szájából, hogy a Ravens ellen pályára fog lépni. (Bár azt kihangsúlyozva nem hallottam, hogy melyik mérkőzésen) Helyettese Will Allen, akivel az utóbbi időkben szerintem elégedettek lehetünk. Marcus Gilbert: A Ravens ellen már lehet ő is pályára tud lépni, egyenlőre az elsőéves Adams, ha nem is hiba nélkül, de jól megoldja a feladatát. Rashad Mendenhall: A héten több nyilatkozat is megerősítette, hogy ha egészséges, akkor ő az első számú futó a csapatnál. Egyenlőre kétséges a szereplése, valószínűleg inkább a Ravens ellen tartogatják achilles ín sérülése után. Stevenson Sylvester: Nem bevethető, ha játszik akkor sem számít alapembernek, egyenlőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. Suisham, Dwyer és Rainey küszködött sérüléssel a héten, de mindhárman játszani fognak. Chiefs: Glenn Dorsey: a kiváló DE biztosan hiányozni fog csapatából egy vádli sérülés miatt. Az egykori LSU játékos pótlása meghatározó a KC védelem játékában és amint az látható, egyenlőre nem sikerül. Brady Quinn: az egykori Notre Dame irányító csak második számú QB csapatában, azonban az igen gyenge szezon közben volt amikor a szurkolók bekövetelték a csapatba. PErsze ő sem tudta megváltani a világot, így biztosnak tűnik Cassel helye, ami az idei évet illeti. Branden Albert: játéka egyenlőre kérdéses, amennyiben nem tudja vállalni az biztosan nagy kiesés csapata számára a vak oldali T elvesztése. Helyettese Donald Stephenson, egy újonc lehet. Robert Lilja: a kezdő C szereplése is kérdéses, azt hiszem nem kell részletezni, hogy az eddig 17 sack-et valamint 39 QB ütést elszenvedő offense számára mit jelenthet. Bryen Mattison, egy másodéves játékos helyettesítheti. Steve Manieri TE játéka lehet még kérdéses, de ő nem meghatározója csapatának. Ami egyébként a vendégeket illeti, a futójátékuk nagyon erős, majdnem 150 yardot teljesítenek mérkőzésenként. Ez az átlag különösen annak tükrében figyelemreméltó, hogy a legutóbbi négy mérkőzésükön is 100 yard körül tudták tartani őket és legjobb futójuk Jamaal Charles csak 5 mérkőzéssel ezelőtt a Ravens ellen tudott igazán nagyot játszani. Ami a mérkőzést meghatározza majd: Matt Cassel nincs jó formába. Ezt mutatja a 68,9-es pr értéke is, amit a Steelers védelmének ki kell használnia, főképp ha hozzátesszük, hogy a fal sincs jó állapotban. Mindenképp meg kell fogni az eddig 634 yardot teljesítő Jamaal Charles-t és ebben az utóbbi időkben remek formában lévő Timmons-Foote páros sokat tehet majd. Amennyiben a támadófal jól működik nem lehet probléma a mérkőzésen, itt Tamba Hali és Starks találkozása lehet egy fontos összecsapás. 1970 óta tart a két csapat párharca és az összesítésben a Steelers 18-9-re vezet. Pittsburghben 8-4. Utoljára 2011. november 27-én találkoztunk velük és nyertünk 13-9-re. Az O koordinátorunk Todd Haley 2009-2011 között a Chiefs főedzője volt 19-26-os győzelmi mutatóval. Ha a Steelers nyer, akkor a Heinz Field-en 7-0 lesz a mutatója MNF mérkőzésen. Egyébként hazai pályán egymás után a 15. győzelmét arathatja. Illetve ha nyerünk akkor az utolsó előtti idei főidős mérkőzésünket is hozzuk, így 2-2-re javítva ezt a mutatót. Jövő héten a Ravens ellen lesz az utolsó idén. Utoljára egyébként 1986-ban kapott ki a Steelers amikor a Chiefs volt a vendég. Ha valamelyik futónk 100yard fölé jut, akkor 2004 óta ez lenne az első olyan, hogy négy egymást követő mérkőzésen is ilyen legyen. Duce Staley (1) és Jerome Bettis (4) együtt tudtak 5-ig jutni, most Dwyer 2 és Redman 1-nél tart. 2010. november 14-én szenvedett el utoljára a Steelers 300-nál több passzolt yardot egy mérkőzésen. (NE 350yard) Azóta 32 mérkőzésen tartottuk az ellenfél irányítóját 300 yard alatt. Az O 6 alkalommal ért el pontot a mérkőzésen nyitó drive-ban és hét alkalommal a második félidő nyitó-ban. A védelem idén már 5 egymást követő mérkőzésen (idén összesen 6szor) tartotta az ellenfél QB-jét 75-ös  passer rating alatt! Ha nyerünk Big Bennek 9 MNF győzelme lesz. Ebben csak P. Manning, Brady és Brees előzi majd meg. Ha legalább 218 yardot és 12 futottat is hozzátesz Ben, akkor ő lesz a liga történelmének 25. olyan irányítója, aki legalább 29000 yardot dobott és 1000 yardot futott az alapszakaszban. Ha Heath Millr 1 TD elkapást bemutat, akkor ő lesz a Steelers legeredményesebb TE játékosa. Harisonnak 1 sack elég ahhoz, hogy a csapat történelmének második legeredményesebb játékosa legyen ezen a téren. Igaz ezt a mutatót csak 1982 óta vezetik. Go Steelers!!!          

Top