Steelers at Ravens előzetes

Vasárnap este ismét csoportrangadó következik. Vajon gondolta volna e valaki néhány héttel ezelőtt, amikor egy sérüléshullám érte el a Ravens-t, hogy amikor a két csapat a 13. héten Batlimore-ban találkozik egymással pont a sérülések okán, ekkora hendikeppel indul majd a hazai csapat? Kétlem. Ilyen a football mondhatnánk. Itt minden a momentumokról szól és azt hiszem, hogy amióta a mi közösségünk a magyar Steelers szurkolók elkezdtek összekovácsolódni, még sosem voltunk ennyire esélytelenek a Ravens ellen. Nem csak az szól ellenünk, hogy a a hollók 2 éve veretlenek hazai pályán. Inkább arról érdemes beszélni, hogy Ben sérülése miatt a támadóalakzat a liga leggyengébb ilyen egységévé vált. Így hiába mutat kiváló formát a védelem, ez a papírforma szerint csak arra elé, hogy tisztességes vereséget szenvedjünk. A múlt hét a haladásról szólt az Egyesült Államokban, nálunk pedig a labdaadásról, így egészen hihetetlen 8 labdát sikerült szerezni tőlünk és a Ravens védelme bizony nem gyengébb a Cleveland-i alakulatnál. A legutóbbi egymás elleni mérkőzésen őket is megajándékoztuk 3 labdával. Ami viszont az előző héthez képest pozitív volt, hogy legalább a támadók egy TD-t azért elértek. De a múlt héten Charlie apóval ez sem sikerült. Mindezek ellenére a támadó egység még mindig a liga középmezőnyéhez tartozik. Ez természetesen a Roethlisberger éra hozadéka. Ráadásul mióta Ben sérült a fal sem tudja ellátni a feladatát megfelelően. Még most sem lehet tudni, hogy Colon tudja e vállalni a mérkőzést vagy pedig a múlt héten LG pozícióban elég gyengécske pozíciót mutató Legursky kerül a falba. Ez utóbbi eset az t hozza magával, hogy Pouncey első alkalommal a Steelers-ben lesz a LG, ismét igencsak felborítva a csapat szerkezetét. Az is biztos, hogy miután már a második RT-t veszítjük el, most egy teljesen kezdő játékos Beachum fog szembenézni a liga egyik legjobb siettető párosával. Vajon mit játszunk majd? Próbáljuk erőltetni a futásokat? Ezúttal Jonathan Dwyer lesz a kezdő és amikor ez idén így volt akkor nem okozott csalódást. Persze pontosan tudjuk, hogy csak részben múlik rajta. Egyrészt a múlt héten egységesen az össze futó adott egy labdát a Browns csapatának, másrészt pedig ha nincs fal, lehetsz te akármilyen szép és ügyes, nem fogsz futni. Azután jönnek majd a harmadik és sok kísérletek amiket passzal kell megoldanod. Charlie apó a múlt héten úgy osztogatta a hazaiaknak a labdát, mintha hálaadási pulyka lett volna. 34 passzából 20 ment jó helyre. Ilyenkor persze azon morfondírozik az ember, hogy mi az ami mégis mellettünk  szól. Valamennyire pozitívan kell nézni a mérkőzést, különben nem is érdemes megnézni, hogyan megyünk a vágóhídra. Biztosan jó és szoros mérkőzést hozhat ha nem adjuk el a labdát, esetleg még szereznénk is. Nyilván ha sikerül mindig puntolni akkor lényegesen nehezebb helyzetből támadhatnak, így legalább a védelmet láthatjuk a pályán, akik eddig meggyőző teljesítményt nyújtottak. Igaz íme az újabb sérült, Woodley. A múlt héten Worlids nagyszerűen helyettesítette, remélem átmenti a formáját. Visszatér viszont végre Troy, aki limitáltan kap majd szerepet, de az ő játéka mindig hordoz magában egy X faktort. Visszatér első számú elkapónk is Brown, ami möveli majd az 5-10 yardos passzjáték esélyét is. A Brown-Sanders-Wallace-Burress elkapó négyes bizony nem hangzik rosszul és már nagyon várom, hogy egy egészséges Big Ben vehesse célba őket, mondjuk a Chargers ellen. Azért azt javaslom, hogy ne csüggedjünk, hátha éppen az esélytelenek nyugalma fordítja majd felén a mérkőzést. Gondoljatok csak a Raiders vagy a Titans mérkőzésre! Nézzétek el nekem, de babonából most nem ejtek szót a mérföldkövekről. Előbb érjük el őket... Go Steelers

Top