A szezonnak vége, de az új idény csak most kezdődik!

Azt gondolom, hogy nem érdemes hosszasan elemezni a Browns elleni mérkőzést. Csak az jutott eszembe a mérkőzés alatt, hogy milyen jó lett volna ha korábban is képesek vagyunk hasonló játékra, az ilyen erősségű csapatok ellen. Természetesen nem fogjátok majd megúszni, hogy az idényt elemezzük, illetve próbáljuk tolmácsolni, hogy az amerikai kollégák hogyan látták a szereplésünket. Egyenlőre csak annyit, hogy számukra is csalódás volt. Szerencsére persze ez az utolsó mérkőzés marad meg bennünk leginkább, ahol sok pozitívumot lehetett találni a játékban, mind a védelem, mind pedig a támadók oldalán. Persze a védelem, -leszámítva néhány olyan mérkőzést, ahol hatalmas esélyesei voltunk az összecsapásnak, aztán mégis kikaptunk valahogy- az egész idényben remekül teljesített. Azt mondják öreg, azt mondják lassú, azt mondják, hogy képtelen már megújulni és mégis az ember csak kapkodja a fejét, hogy az ÖREG ismét kitalált valamit, amitől ismét a STEELERS-é A LEGJOBB DEFENSE AZ EGÉSZ LIGÁBAN! És íme szinte megfordult minden. Korábban arról voltunk híresek, hogy megfogjuk a futást és küldjük a blicceket az irányítóra. Sack, sack és sack egymás után, hatalmas nyomás mellett. Most váltottunk. Kellett persze az, hogy James Harrison sérülten kezdte az idényt. Kellett az, hogy Woodley sérülések és formahanyatlások miatt a közelébe sem tudott kerülni az elvárásoknak. Kellett az, hogy a liga legjobb safety-je folyamatosan a kispadot koptassa. És persze ne felejtsük el, hogy az idei volt a második év, amikor szinte rekordkevés labdát tudtunk szerezni, ami sokszor nem is a játékosokon, hanem sokkal inkább a szerencsefaktoron múlik. A TO mutató alapján a csapat a liga 24. helyén áll, de ha az utolsó mérkőzés +4-es mutatóját kivesszük, akkor bizony a 29.-30. helyen tanyáznánk. Ez mindenképp befolyásolta, hogy az idény vasárnap véget ért. Az offense játékát nehéz persze a statisztikai számok alapján mérni. Azon a három mérkőzésen, amelyen Ben nem játszott sokat romlottak ezek a számok és visszatérése után is számottevő volt a különbség. Főképp ami a harmadik kísérleteket illeti. A liga legjobbjai voltunk a Kansas elleni mérkőzésig, majd ezt sikerült lerontani gyenge középszerűre. Sajnos év végére elfogyott a csapat és ez már egymás után a második ilyen szezonunk. Már az előszezon mérkőzések során kiestek olyan emberek, akikre nagy szükségünk lett volna az idény során, hogy kicsit többet lehessen pihenni a kezdő játékosoknak, de a szezon végére már teljesen megváltozott az O-Line és a D-line, valamint a secondary összetétele is. Ez persze nem minden esetben negatív. Láthattuk, hogy Cameron Heyward megállja a helyét Kiesel helyén, valamint sosem tudtuk volna meg, hogy ki az a Malecki, akiről mindig csak azt hallom, hogy nem ide való. És persze a legfontosabb. Ha nincs Ike Taylor sérülése és nem Cortez Allan a kezdő CB, akkor sosem tudjuk meg, hogy mekkora labdahalász a srác. Elképesztő volt amit az utolsó két mérkőzésen összehozott, mind a levegőben, mind pedig a földön.  Az idei év kellett ahhoz is, hogy befusson Keenan Lewis is, akire az év végén, már amikor nem lett ő is sérült, rá lehetett bízni az ellenfél legjobb elkapóinak őrzését is. Hogy mennyi változás lesz a csapat környékén azt most még korai megtippelni. Lehet persze valami fiatalítás, hogy 1-2 olyan játékos is távozik a csapattól, akik akárcsak tavaly Ward vagy Farrior, mindannyiunk számára a csapat jelképei voltak. Azt gondolom azonban, hogy nagy áttörésre nem lehet számítani, mivel úgy tűnik Coach Dad újabb egy évre vállalja a védelem irányítását. neki pedig ehhez megvannak az emberei. Könnyen lehet, hogy marad Casey Hampton is és elnézve az idény második felét ha nem is a 2-3 évvel ezelőtti Harrisont lehetett látni, de egyáltalán nem tűnt számomra öregnek. Inkább Woodley volt az akivel valamit kezdeni kell, persze ezt házon belül. A harmadik nagy távozó a védelemből Keenan Lewis lesz, akit egyszerűen meg kell tartani és azt gondolom, hogy ez nem is kerülhet vállalhatatlanul sokba. Hogy az offense-el mi lesz, abban még kevésbé vagyok biztos. Mendenhall és Wallace akár megy akár marad mindenképpen meghatározó jelentőségű lesz a felkészülés során.  Ugyan ekkora vagy talán még nagyobb jelentőségű lesz, hogy ki készíti fel az O-Line-t a jövő évre. Legalább hat helyen jött el a váltás ideje a főedző posztokon, így most sok a kalandozás a ligában, közben pedig egy nagyszerű, de sajnos Steelers nélküli rájátszás kezdődik. Mindenkinek kívánok tehát Boldog Új Évet a steelers.hu összes szerkesztője nevében. Jó meccsnézést és ne felejtsetek el gakran feljönni ide, illetve követni minket a Facebook-on, mert akkor biztosan nem maradtok le semmiről! Go Steelrs!    

Top