Harrison menesztve

A védelem egyik ikonjától volt kénytelen megválni a csapat.   Fájdalmas lépésre szánta el magát a Steelers vezetősége, egy olyan döntés meghozatalával, amelyre már hónapok óta reális esély mutatkozott, mégis mindenki szerette volna elkerülni. James Harrison, aki arany-feketében a liga egyik, ha nem a legjobb külső linebackerévé küzdötte fel magát, az utóbbi két évben már nem tudott olyan teljesítményt nyújtani a pályán, mint fénykorában. Emiatt, és mert a fizetési sapkával nagyon meg vagyunk szorítva, az idei több mint 10 millió dolláros cap terhét mindenképpen redukálni kellett, Harrison azonban nem egyezett bele a fizetéscsökkentésbe, így a csapat kénytelen volt őt meneszteni. Az elküldése 5.105.000 dollárnyi helyet szabadít fel, míg 4.930.000 dollár dead money-val jár. Jóllehet Harrison már nem teljesít ugyanazon a színvonalon, mint néhány évvel ezelőtt, de még így is a szabadügynök-piac egyik legjobb és legkeresettebb OLB-je lesz, aki minden bizonnyal kezdő szerepkörre számíthat új csapatában. Sok sikert kívánunk neki pályafutása hátralévő részére, és köszönünk mindent, amit a Steelers-ért tett!

   

Top