Steelers játék 1.2

 

Sziasztok Steelers fanok, A tavalyi év után idén is úgy gondoltuk, miért is ne dobnánk össze egy egyszerű kis tippjátékot számotokra. :) A játék végtelenül egyszerű és ingyenes, csupán egy, az alábbi hivatkozásra (Steelers Game) kattintva letölthető excel fájlt kell kitölteni az útmutatások alapján, és elküldeni részünkre e-mailben (steelers.hu@gmail.com) a nevetekkel. A tippek az alapszakaszra vonatkoznak, mely után, a tavalyi évhez hasonlóan, a remélhetőleg első playoff mérkőzésünk előtt hirdetünk nyertest. Fontos megjegyezni, a végeredmény alapján az első három helyen végző szurkolótársunk lesz kihirdetve, azonban csak egy valaki lesz az, akit idén is piedesztálra emelünk, babérkoszorúval díszítünk és díjazunk. A játék célja, a tavalyi évhez hasonlóan, hogy kicsit interaktívabbá tegyük a közösséget, lehetőségeinkhez mérten. Reméljük minél többen gondoljátok majd úgy, hogy szántok rá pár percet időtökből. Az idei nyeremény pedig egyenlőre titok. Annyit elárulhatunk, hogy természetesen mindenképp Steelers ereklye lesz :) A szezonnyitó, Browns elleni mérkőzésig, tehát vasárnap este 19:00 óráig beérkezett jelentkezéseket fogadjuk el. Ha kérdésetek adódna, nyugodtan tegyétek fel a steelers.hu facebook oldalon, vagy e-mailben. Steelers game Jó játékot! #Herewego

Top