Here comes the Draft ! '18

Alig több mint 24 óra van hátra, hogy elkezdődjön minden offseason egyik legjobban várt eseménye, a draft. Sok csapat reménykedik, hogy itt találja meg azt az egyetemről kijövő fiatal játékost, akire hosszú éveken át építhet, s csapata arca, vagy éppen „csak” erőssége lehet. Mint minden évben, idén is három napos az esemény, az első napon a legjobb játékosok találnak gazdára az első körben, a második napon 2-3. kör, majd az utolsó napon a maradék körök (4-7.) Mint bizonyára mindenki tudja, a draft választásának sorrendjét az adott évben nyújtott teljesítmény határozza meg. Így fordulhat elő, hogy az immáron sok éve a liga legrosszabb csapatának számító, legutóbb 0 győzelem 16 vereséggel záró Cleveland Browns választhat elsőként, míg a bajnok Eagles utolsóként. Sok éve mi is hozzászokhattunk, hogy igazán top, mondjuk top 5, top10-es tehetséghez nem jutunk. Mondjuk azt hiszem ennek azért inkább örülhetünk, hisz inkább izguljunk egy Super Bowl menetelésért, mint, hogy kit válasszunk 1/1-re. Ennek megfelelő draft felvezetővel készültünk, megemlítjük a draft kétségkívül legnagyobb tehetségeit, illetve a mögöttük (számunkra fontosabb) sorakozókat. ## Itt szeretném leszögezni, hogy sajnos jómagam mindig csak az offseason-ben tájékozódom a prospectekről, különösebben nem követem az egyetemi bajnokságot, így az információk nagy részét más oldalakról veszem, illetve a véleményem/ véleményünk is teljesen szubjektív lesz J thanks :* ## Szóval kezdjük is egy általános bemutatással. Az idei draft sorred a következő jelen állás szerint: (a draft előtt, közben is van lehetősége a csapatoknak helyet, helyeket cserélni) Az idei draft legjobb prospectjei a teljesség igénye nélkül a következő játékosok: (vastaggal akiket nagyon sanszosnak tartanak az első körre) OFFENSE Quarterback: Sam Darnold Josh Allen Josh Rosen Baker Mayfield Lamar Jackson* Mason Rudolph Running back: Saquon Barkley Derrius Guice* Sony Michel Tight End: Dallas Goedert Mike Gesicki Hayden Hurst Wide receiver: Calvin Ridley Cortland Sutton DJ Moore Christian Kirk Offensive tackle, guard, center: Quenton Nelson* Mike McGlinchey Will Hernandez Kolton Miller Connor Williams Isaiah Wynn Brian O’Neill Billy Price Frank Ragnow James Daniels DEFENSE Defensive End, Tackle: Vita Vea Bradley Chubb Marcus Davenport Da’Ron Payne Taven Bryant Maurice Hurst Sam Hubbard Harold Landry Harrison Phillips Iside - Outside Linebacker: Tremaine Edmunds Roquan Smith Rashaan Evans* Leighton Vander Esch Shaquem Griffin* Darius Leonard Malik Jefferson Cornerback: Denzel Ward Jaire Alexander Joshua Jackson Mike Hughes Donte Jackson Carlton Davis Safety: Minkah Fitzpatrick Derwin James Ronnie Harrison Jessie Bates Justin Reid* Terrell Edmunds (ugyan nem szeretek más oldalakat reklámozni, de ezen a két oldalon egészen korrekt kis játékos ismertetőket találtok: http://fuzovelkifele.com/category/holtszezon/draft/ https://www.cbssports.com/nfl/draft/prospect-rankings/ ) Természetesen az első napon biztosan nem fog mindegyikük elkelni, de a három nap alatt egészen nagy meglepetés lenne, ha nem így lenne. Az első napon a legnagyobb sztárokra, a leginkább meggyőző játékosra, illetve a legnagyobb szükségletekre (need) szoktak fókuszálni a csapatok. Ennek megfelelően várják sokan biztosra, hogy irányítót húz elsőként a Browns (Darnold?), stb. Irányítókban, futókban, illetve a védelemben nagyon mély a merítési lehetőség, nagyon sok jó játékos van (a többi poszton talán az átlagnál kevesebb kiemelkedő), megfelelő feltérképezéssel, illetve időzítéssel hosszú távon erősíthet bármely csapat. A class kétségkívül legjobb játékosa számomra egyértelműen Saquon Barkley, aki már első naptól remek lehet új csapatában, feltéve, ha az nem rendelkezik borzasztó támadó fallal. Az irányítók képességeiről megoszlanak a vélemények, ki ebben erős, ki abban, én nem zárom ki, hogy még Mason Rudolphból is lehet korrekt kis kezdő később (máshol egyenesen a legjobb QB-nak nevezik, én inkább maradok óvatos). A Steelers a következő pickekkel rendelkezik: 1/ 28 2/ 60 3/ 92 5/ 148 5/ 165 7/ 220 7/ 246 Csapatunk szempontjából, végigböngészve az aktuális rostert, a következő posztok lehetnek kiemelten fontosak: ILB, DB (S; CB), OLB, OL, DL, RB? WR? QB? Nem véletlenül írtam ezt a sorrendet, véleményem szerint valami hasonlóhoz tarthatná magát a csapat, bár nyilván vannak eldöntendő kérdések, s persze nem elhanyagolható, hogy amikor mi választunk, ki a BPA (best player available – legjobb elérhető játékos). Kérdés mire fókuszálunk leginkább: - Kívánjuk e most pótolni Shaziert (Bostic & Williams páros mellé húzunk e újonc LB-t)? - Erősítjük e a safety, corner posztot, vagy túléljük a meglévő srácokkal? - Watt, Dupree, Adams, Chickillo mellé kell e még OLB? - Az O-line sem lesz már fiatalabb, eljött az idő? - Felkészülünk a lassan (de valószínűleg) elérkező Bell utáni időkre? - Brown, Juju, Bryant igen. Rogers egyelőre nem. Egy fiatal WR? - Roethlisberger? Még 3 év? Mellette egy korrekt QB kinevelése, tanítása? Az első nap kérdése egyértelműen az lehet, mit/ kit szeretnénk elsőként kiválasztani. Ha van valaki, aki nem megy el a 20. helyig, de mi megőrülünk érte, szerintünk a cserétől sem zárkózunk el, bár nem szokásunk sokat ugrálni, de ésszerű keretek között még erre is reális az esély. Leginkább az első körre fókuszálnánk most, a többit nagyon nehéz lenne megjósolni. Ha hinni lehet a híreknek, a következő prospectek élveznek kiemelt figyelmet részünkről:

  • Vander Esch*         LB
  • Justin Reid               S
  • Malik Jefferson*       LB
  • Ronnie Harrison     S
  • Derrius Guice          RB
  • Mason Rudolph      QB
  • Lamar Jackson       QB
és még jó pár játékos akikkel találkozott Tomlin, Colbert vagy éppen Fichtner. A draft után jelentkezünk a játékos ismertetőkkel J Addig is péntek hajnali 2-kor Sport TV! #Herewego

Top