Bengals at Steelers 20-30

Az idei év talán legjobb játékával vertük a biztos PO résztvevő Bengals-t. A mérkőzésen nem lehetett látni, hogy melyik csapat az amelyik a negatív szezon elkerüléséért és melyik az amelyik a rájátszás első hetében a legjobb két csapatnak járó pihenésért hajtott. A Steelers ismét bizonyította idei kétarcúságát, ráadásul kifejezetten impresszív játékot mutatott be, úgy hogy végig sikeresen kontrollálta a mérkőzést. Több remek teljesítményt is láthattunk, viszont annál kevesebb volt a hiba az acélvárosiak oldalán, így a magabiztos vezetést követően 30-20-as siker állt az eredményjelzőn. Több szerencsétlen dolog is történt a pályán, azzal kezdeném Woodley ismét megsérült és a csapat már IR-re is tette, hiszen az utolsó két mérkőzésen kár kockáztatni a játékát. Így majd Worlids és Jones kezdhet az OLB posztokon a GB és a Browns ellen. A másik, amit érdemes megemlíteni az újonc LB Garvin megmozdulása, amelyet már a szokásoknak megfelelően az NFL szabálytalannak tart. Lényegében mi bármit csinálhatunk azt az NFL szabálytalannak fogja tartani. Ami igazán nagy probléma, túl azon, hogy Huber súlyos sérülést szenvedett, hogy ezt a kitüntetett figyelmet mindig megkapjuk a liga vezetésétől. Így hiába szeretett volna szerelni a punter Brown visszahordásánál, úgy tűnik csak beszélgetéssel tarthatjuk vissza szabályosan az ellenfél játékosait. Kissé kétségbeejtő, hogy ismét nem volt zászló a pályán a szabálytalanságnál, mert Tomlin esetével összekötve azt gyanítom ezen túl inkább azonnal dobnak majd mindenre a zebrák. De inkább beszéljünk a pozitív hősökről, hiszen egy nagyszerű csapatot vertünk meg hétfő hajnalban. Mindenképp meg kell említeni Antonio Brownt, aki ismét remek mérkőzést hozott. Elkapott és punt után visszahordott TD-je is volt, 5 elkapásból 66 yardot teljesített. Amennyiben a hátralévő két mérkőzésen Brown 18 elkapást és 92 yardot, akkor sikerül megdöntenie Ward 112 elkapás és Yancey Thigpen 1398 yardos rekordját. Beachum ismét nagyszerűen teljesített és DeCastro-val együtt kiemelkedő teljesítményt nyújtott az O line-ban. Nem engedett sack-et és Big Ben nagyon sok időt kapott a passzokhoz. Pedig Michael Johnson nem akárki a szakmában. Lehet tényleg megtaláltuk a jövő LT-jét?! A másik oldalon ki kell emelni Al Woodsot. Másodszorra láttam őt kezdőként a pályán és bizony NT poszton igencsak meggyőzően teljesített. Szerintem ő is kaphat több esélyt, főképp hogy McLendon nem a tipikus NT játékos a fal közepén. Meg kell említeni Troy Polamalut is. Kulcspillanatokban szerelt labdát is szerzett, szinte hiba nélkül hozta a találkozót. A mérkőzésen egyébként lezárult Big Ben pályafutásának eddigi leghosszabb eladott labda nélküli időszaka, de szerencsére ebből sem jöttünk ki rosszul, hiszen bár pontot nem tudtunk szerezni a Cincinatti csak a saját 2 yardosáról indulhatott. Viszont megdöntötte saját maga által 2009-ben felállított legtöbb sikeres kísérletek számát illetve a Maddox által még 2003-ban elért 519 kísérlet egy szezonban csúcsot is. Le’Veon Bell ismét összesen több mint 107 yardot szerzett, így egyike lett a csapat történelmének legtöbb yardot szerző játékosainak újoncként. Mindössze 201 yard hiányzik neki, hogy utolérje Franco Harris-t, ami fantasztikus teljesítmény.  Mindez annak ellenére, hogy az első három mérkőzést kihagyta sérülése miatt. Viszont már 22 mérkőzés óta nem volt olyan futónk aki 100 yardot tudott hozni a földön egy mérkőzés során. A védelem dicséretére el kell mondani, hogy ez volt az első olyan találkozó idén, amikor nem tudott az ellenfél 20 yard feletti játékot csinálni ellenünk. A hétvégi mérkőzésre úgy tűnik, felépül majd Kiesel és McLendon is ismét pályára léphet. A mérkőzés csakl abban az esetben lesz döntő fontosságú számunkra a PO tekintetében, ha a Ravens és a Dolphins is kikap. Előbbi a Pats, utóbbi a Bills ellen játszik.

Top