Ma este 19 órai kezdettel a Steelers lejátssza utolsó idei alapszakasz mérkőzését. A Cleveland Browns elleni találkozóval egyben valószínűleg véget ér az idei szezon is, hiszen bár matematikai esélyünk még mindig van a rájátszásba kerülésre, ennek beváltásához minimum karácsonyi csodára lenne szükségünk. A jövő boncolgatásába most nem mennék bele, mert az elkövetkező hetekben és hónapokban, amit majd Steelers foci nélkül kell töltenünk, rengeteget fogunk cikkezni a továbbiakról. Annyit mindenesetre jó ha tudtok, hogy néhány játékosnak, köztük meghatározóknak is, lejár a szerződése és többen valószínűleg utolsó meccsüket játsszák Pittsburgh-ben. Brett Keisel, Ryan Clark, Jason Worilds, Al Woods, Jerricho Cotchery, Emmanuel Sanders, Plaxico Burress, Greg Warren és Fernando Velasco a meghatározó játékosok közül, akiknek lejár a szerződése. De jó néhány kiegészítő ember szerződése is véget ér 2014-ben. Így egy igencsak érdekes off season vár a csapatra rengeteg hírrel és megállapodással, hogy aztán ne fordulhasson elő az a lehetetlen állapot, hogy három egymást követő évben sem jut a csapat a rájátszásba. Most mindenesetre azért kell dolgozni, hogy elkerüljük a negatív szezont és ha az égiek is azt akarják, hogy a Steelers végül az AFC 6. helyén a rájátszásba kerüljön, akkor megadjuk ennek lehetőségét. Ehhez egyébként az kell, hogy a Chiefs nyerjen San Diego-ban (valószínűleg a kezdő játékosokat pihentetik a vendégek), a Jets nyerjen Miami-ban és a Bengals megverje a Ravenst. Lássuk mi a helyzet a mi mérkőzésünkön: Az utolsó sérültlista szerint pénteken Worlids csak limitáltan edzett, ezért ő valamint a pénteki edzésen már teljes munkát végző Sanders játéka lesz kérdéses estére. Rajtuk kívül a múlt héten Garvin szenvedett sérülést, neki ki kell hagynia a mérkőzést. A másik oldalon több komoly hiányzó is lesz a mérkőzésen. Phillip Taylor kivállása biztosan nagyon fájni fog a barnák futás elleni védekezésének, de várhatóan John Hughes DE sem tudja vállani a játékot. Rajtuk kívül jó néhány kérdéses játékos is van, köztük olyanok is, mint Joe Haden CB, aki a szezoncsúcsot mutató Antonio Brown ellen kellene mutasson valamit. Mindent egybevetve remélem, hogy egy sima és sérülésektől mentes győzelmet, egy kis örömjátékot látunk a Steelerstől, hogy azoktól a játékosoktól, akiktől most búcsúzúnk szépen tudjuk elköszönni. Holnaptól új nap vár a Steelers-re is és lehet a ma este még kicsit fájdalmas lesz, de az idénykezdet után még biztosan nem gondolhatta senki, hogy utolsó pillanatig harcban leszünk a PO szereplésig. Go Steelers!