A következő választott Wesley Johnson OL

A 2014-es draft 173. helyén az 5. kör második választásával a Steelers draftolta a Vanderbilt egyetem játékosát, Wesley Vadnais Johnson-t. A játékost eredetileg centenek jelölik, de képes a fal szinte összes pozíciójában teljesíteni. Ennek a képességének is köszönhetően jó eséllyel az 53-as rosteren találhatja magát. Johnson 6’5” magas és 295 lb súlyú. A Tennessee álamban található Nashville-ben született 1991. január 9-én. Két testvére van Joanna és William. Édesapja, David egy pénzügyi vállalkoznál volt alkalmazott, de korábban játszott baseball-t a Louisiana Tech egyetemen. Nagyapja játszott a Baltimore Colts-ban.

  Középiskolába a Montgomery Bell Academy-re járt. Már ekkor kitűnt a tehetsége, több ízben is beválasztották az év csapataiba, illetve kapitány is volt iskolájában. Csapatát állami bajnoki címhez is segítette. Volt olyan időszak, amikor 335 lb-al mérlegelt. 3 csillagos recruitként került a Vanderbilt egyetemre, ahol már első évében kitűnt atletikusságával. Rögtön első évében több posztján is kipróbálták az O-lineban. Második évére felszedett néhány fontot, így már alkalmas lett, hogy a kapitányok vak oldali tackle pozícióját elfoglalja. Egyike volt annak a két falembernek, akik az év minden mérkőzésén pályára léptek. Ki is érdemelte az első komoly elismeréseit, de például az Ole Miss elleni mérkőzésen a hét támadója is lett az SEC konferenciában. 2011-ben aztán az év legjobb támadó falembere lett csapatában. Játszott kezdőként hét mérkőzést, mint center-t, két mérkőzést, mint bal oldali guard és négy mérkőzést, mint bal oldali tackle. Ráadásul már a második szezonjában volt pályán az első játéktól az utolsóig. A csapat egy év alatt átlagban 10 ponttal többet szerzett, mint korábban, így nem is maradhatott el az újabb elismerés. Az újabb Ole Miss elleni mérkőzésen ismét a legjobb támadó lett, csapata pedig ezen a mérkőzésen 281 futott yardot ért el. Olyan csapattársa volt ekkor, mint Zac Stacy, aki iskolarekordot ért el ebben az évben.   A 2012-es éve is hasonlóan jól sikerült. Mérkőzést nem kellett kihagynia és nagy szerepe volt, hogy csapata 166 yardot tudott futni és 214-et passzolni mérkőzésenként. Ebben az évben lett Johnson a hajóskapitányok történelmének legtöbb alkalommal az év támadófal emberének választott játékosa. Nem meglepő módon a 2013-as év is remekül sikerült Johnson számára. Az edzők az év csapatába választották, míg az újságíróknál az év második csapatába lett választva. Utolsó két évében mindössze két sack-et engedett, pedig az irányító vakoldalát védte. Ráadásul a csapat történelmébe is beírta magát azzal, hogy sorozatban a legtöbb mérkőzésen volt kezdő. Csapattársai ismét kapitánynak választották.
Wesley Johnson megfelelően gyors lábakkal és jól koordinált mozgással rendelkezik. Könnyedén mozog lábain és jól használja a csípőjét is. Kezeit belül tudja tartani. Az első embereken könnyedén átjutva tud menni a második szintre, ez akkor sem okoz nehézséget, ha a szélek felé kell mennie. Kellő tapasztalattal rendelkezik a LOS teljes hosszában, hiszen 51 mérkőzésen is kezdő volt az egyetemen. Ennek kapcsán jól terhelhető is. Elég szenvedélyes és csapatában komoly tekintéllyel is rendelkezett.   Elég átlagos felépítésű. Nehezen horgonyozik le és nem küzd eléggé az ellenfelekkel. Kezével nem tör utat megfelelően. Nem elég robbanékony és nem is elég konzisztens, amikor a második szintre kerülve a linebackerekkel találja szemben magát és ott kellene megfelelő célpontot választania. Mindent egybevetve intelligens, tapasztalt és versenyképes, ámde némi erőhiánnyal rendelkező játékos, akinek erőnlétileg fejlődnie kell, hogy az NFL DE-ekkel is fel tudja venni a harcot.

Top