Mivel közeledik az alapszakasz, elkezdünk belehúzni a 2014-ben draftolt játékosok bemutatásába. A következő a sorban a 4. kör 118. választottja a Clemson egyetem WR-e Martavis Bryant. A DeAndre Hopkins és Sammy Watkins árnyékából érkező Bryant az idei draft talán legnagyobb értéke lehet a Steelers számára. A szakértők nagy jövőt jósolnak számára, így az se lett volna meglepő, ha már korábbi körökben elviszik WR needes csapatok. Ha marad az egyetemen jó eséllyel jövőre akár az első körben is elkelhetett volna. De a mi szerencsénkre nem maradt, így a remek célpont az acélvárosba került.
A 6’4” magas 211 lb súlyú játékos 1991. december 20-án született a South Carolina-i Calhoun Falls városkában. Középiskolába a 33 mérföldre található Andersonba járt. A T. L. Hanna high school ráadásul egyike az állam legjobb iskoláinak. Bryant lett az iskola történelmének legjobb elkapója. Utolsó évében 44 elkapásból 6TD-t és 776 yardot hozott össze.
Az erős iskola azonban nem várt kellemetlenségeket is hozott. Osztályzatai nem voltak megfelelőek az NCAA szigorú előírásainak, így bár 4 csillagos recruitként lett besorolva, mint az ország 10. legjobb elkapója, mégis a Hargrave katonai akadémián kellett folytatnia tanulmányait. Egy év után azonban a Clemson tárt karokkal várta.
A Clemson nagyszerű elkapó csapata a képen, akik közül Bryant kimagaslik.[/caption]
Végzős évére azonban Hopkins helyén már kezdőként bizonyított. Így sikerült összehoznia 42 elkapásból 828 yardot és 7 TD-t. Bár ebben az évben is volt magatartási problémája, így nem játszhatott minden mérkőzésen.
A combine során elképeszt 4,42 mp-et futott 40 yardon, amihez komoly magasság társul így igazi elit célpont válhat belőle. Akárcsak példaképéből, AJ Greenből viszont vele ellentétben Bryant korántsem kész játékos még.
Amivel az NFL-ben is azonnal robbanthat, hogy nagyszerű méreteihez képest rendkívül gyors. Hamar eléri végsebességét és egyenes vonalú futások során nagyszerűen rázza le védőjét. Ahogy az egyetemen is megmutatkozott (3. évében is 19,7yard/elkapás) a nagy játékok igazi specialistája. Képes olyan irányváltásokra, amikre ilyen magas játékosok csak ritkán és ez a red zone területén is igazi kincs lehet majd. Igyekszik a lehető legmagasabb ponton megkaparintani a labdát, így nem sok esélyt hagyva az általában 10-15 cm-el alacsonyabb cornereknek.
[caption id="" align="alignnone" width="276"]