Megrendezésre került két előszezon találkozó, mondhatjuk, hogy az előszezon feléhez érkeztünk. Igaz sok jelentősége az alapszakaszra nézve nincs, de azért vonjunk egy mérleget. A két találkozón 1 győzelem és 1 vereség. Ez nem szabad, hogy bárkinek is bármit mondjon, persze nyerni jó és mindenki nyerni akar, de az előszezonban inkább a gyakorolt sémák és a nem kezdő játékosok, valamint az újoncok tesztelése a fő feladat. Természetesen az 53 fős keretszűkítéshez az edzőknek látnia kell, hogy kire mennyire lehet számítani éles, meccs szituációban. Az újoncok közül a 2. találkozón először pályára lépő Shazier (Béla) nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő, volt ugyan két hibája is, de a 9 tackle és az 1 INT (egy félidő alatt) nagyon imponáló. A találkozókról Vass Ádi részletes beszámolókat írt én nem szeretném Őt idézni, olvassátok el itt és az első meccsről itt. Érdemes a Bowl.hu fórumát átböngészni rendszeresen hiszen sok hasznos infót osztanak meg ott a szurkolók egymással. A következő találkozón az Eagles ellen a belső infók szerint Ben és kezdők legalább 1 félidőt pályán lesznek. A kezdő Offensünk a Bills ellen nagyon éles volt, ezt remélhetjük a Philadelphia ellen is, és reméljük, hogy a védelem is odateszi magát. Végezetül egy érdekesség. Archert az NFL.com az idei év All-Pro választottjai közé sorolja a képességei alapján visszahordó kategóriában. Reméljük beigazolódik a jóslat és a sok éve várt kiváló spec team pozíciók, esetleg TD-k végre újra előkerülnek és ezzel nagyban segítik a csapatot a célok elérésében.