Felmosták velünk a padlót Clevelandben. Sajnos sokat nem lehet szépíteni ezen. Bár a mérkőzés első negyedében láttunk bíztató dolgokat, hamar kiderült azonban, hogy csak átmeneti volt a csapat fellángolása. A 31-10-es végeredmény teljesen reálisan mutatja, hogy mekkora különbség volt a két csapat között. A hazaiak a második negyedtől kezdve tudatosan és a hibáinkat kíméletlenül kihasználva játszottak . Hoyer mindössze 8 sikeres passzt mutatott be, de ennyiből is összejött 217 yard, alig 9-el kevesebb, mint Big Bennek, de a Steelers irányítójának ehhez 21 sikeres kísérlet kellett. Ráadásul az egyetlen TD drive-ot akkor vezettük, amikor már a mérkőzés eldőlt. Bár sok dolgot nem lehet kiemelni ezen a mérkőzésen, mégis a pozitívumokkal kezdeném: Antonio Brown ismét nagyszerű teljesítményt hozott, megnyújtva ezzel immár 22 mérkőzés óta tartó sorozatát. Szerencsére a fogadóirodák még mindig jól fizetnek ha Brown elkap legalább 70 yardot, érdemes lehet kipróbálni jó pénzért. Bell ismét jó teljesítményt nyújtott, ezúttal 105 yardot hozott össze. Sajnos hamar nagy lett a különbség, így folyamatosan passzokkal kellett próbálkozni. Timmons vezette a védelmet és összesen 10 tackle-t mutatott be. Nem rajta múlt, mert jól játszott. Nagyjából ők azok akiket ki lehet emelni, bár a támadófal sem volt rossz, hiszen rendre sikerült megvédeni Bent és még a futások is mentek a mérkőzés elején. Ha összegezzük a csapat teljesítményét a legrosszabbak talán a RZ-ban voltunk. Komoly kritika ez az offense számára. Vérrel és verítékkel eljutunk az ellenfél endzone-jáig, aztán kevés ponttal vagy pont nélkül távozunk. Big Ben játéka nagyon gyenge volt. Többször is túldobta az elkapókat, pedig volt amikor már tényleg csak egy pontos passz hiányzott a TD-hez. 50%-os pontosság nagyon gyenge tőle, főleg, hogy 42 kísérlete volt. Igaz az eladott labda egyszerűen nevetséges volt, csak a vezető bíró látta azt interception-nek. Amikor azonban Ben eltalálta mondjuk Wheatont, akkor sajnos a fiatal elkapó is többször belehibázott. Pedig most valóban tehermentesíthette volna Brownt, akit pedig a hazaiak legjobb cornere próbált szerelni. A védősorban már megszokott módon ismét lefelé lógott ki Cam Thomas. Gyanítom egyre kevésbé fogják erőltetni a játékát. Spence is sajnos egyelőre messze van Shazier teljesítményétől. Jövő héten már talán láthatjuk ismét a pályán az idei első körös játékost. Ezúttal sajnos Polamalu is a gyengébbek közé tartozott. Nem könnyű persze neki, mert mindenhol ott akar lenni és a csapat védekezése annyira gyenge időnként, hogy nem tudja hova kellene éppen besegítenie. Egy játékot borzasztóan elnézett és csak Kiesel teljesítményén múlt, hogy ideig óráig megúsztuk TD nélkül. Sajnos ismét nagyon gyenge volt Cortez Allen. Amíg az egyik oldalon Gay mellett alig van elkapás, Allen felé nyugodtan dobálnak. Nem igazán értem miért esett ennyire vissza, pedig a képességei megvannak, sebességből azonban még egy TE is megveri. Ezen a mérkőzésen semmi nem sikerült. Nehéz hetünk lesz, hiszen hétfő esti rangadó előtt állunk. Ellenfelünk a Texans már csütörtök óta készül. A védelmük helyre fogja tenni a támadófalunkat, talán abban lehet bízni, hogy Big Ben menekülőből jobban fog játszani.