Értékes győzelem után ismét pozitív a mérleg. Nem volt azért ez a győzelem sima, de nem is számíthattunk rá. A kezdő védelemből különböző okok miatt öt játékos is hiányzott, igaz a vendégeknek is nélkülözniük kellett 1/1-es védőjüket. Mégis reményt adhatott, hogy a Steelers a liga legjobb hétfő esti hazai mérlegét tudhatja magánénak. Az első negyed azonban nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. A támadók hoztak ugyan first down-t, viszont az endzone-ig nem jutottak el és a punt után egy hosszú drive-ból a vendégek sima TD-t értek el. Nem ment ezután se a támadóknak, gyenge hívások, rossz kivitelezés jellemezte a csapatot. Labdavesztés is tetézte a bajt, de a védelem egyre inkább mutatta, hogy a helyén van. Az elmúlt idők problémái ellenére is összeszedett volt a védelem, így a vendégek csak FG-ig jutottak. Jött is a fordulat…kellett persze ehhez a védelem mellett, hogy két nagyszerű játékot mutasson be az offense. Előbb Bell egy remek screen után Pouncey mögött tett meg jelentős yard mennyiséget, majd pedig az újonc Martavis Bryant kapott el nagyszerűen egy 40-42 yardos labdát. Ezek a percek a legszebb napokat idézték. Jason Worlids úgy állította meg Fostert, hogy fumble is lett, ezt pedig egy trükkös játékkal váltottuk TD-re. Nem volt ekkor még vége a félidőnek, mert Fitzpatrik labdája kalandos körülmények között Kiesel karjaiban végezte, így újabb vörös zónás játék következett, ahol a teljesen szétesett texasi védelem elváltotta magát és ezzel Bell-nek volt nagy lehetősége TD-t szerezni. Ő élt is vele, így nagyszerű fordítással ért véget a félidő. A második játékrészben már a vendégeknek volt sietős, a védelem azonban rendre a helyén volt és a támadóknak is sikerült pontokat tenni a táblára. Csak a mérkőzés utolsó perceiben sikerült TD-t elérnie Foster-nek, így az onside kick még tartogatott némi érdekességet, szerencsére azonban baj nem történt belőle. Összességében egy eredetileg papírforma győzelmet sikerült behúznia a csapatnak, néha döcögős, néha pedig gördülékeny játékkal. Ki kell emelni a csapatból Antonio Brown-t, aki megint, immáron 23. alkalommal teljesítette sorozatban a legalább 5 elkapás és legalább 50 yardot, de ezen felül is átlag felettit nyújtott. Végül 90 yardot kapott el, illetve szerzett egy később visszavont TD-t, ami ismét csak millimétereken múlt. Bell is ismét extraklasszist nyújtott. Összesen 145 yardot hozott és TD-t is szerzett egy elkapás után. Végre egy igazán nagyszerű teljesítményt láthattunk az O line-tól is. Pouncey remekül blokkolt, sokat segítve ezzel Bell egyik hosszú játékánál is. A védelemben is több jó teljesítmény volt, de talán a legjobb Timmons-é, aki összesem 12 tackle-t mutatott be, ebből 11-et egyedül. Mindenhol ott volt, igazi vezére volt a védelemnek. Egy alkalommal Fitzpatrikot is elkapta és volt amikor ügyesen „odafejelte” a labdát Kiesel kezébe is :) Kiesel és Worilds is remekül játszottak a védelemben. Előbbi interception-t, szerzett, utóbbi pedig kierőszakolt egy labdavesztést. Több alkalommal említettem Mitchell hibáit ezúttal azonban ő is jól teljesített. Labdaszerzés és 6 tackle is áll a neve mellett. Nem mehetünk el szó nélkül a hibák mellett sem: Cortez Allen például ismét hozta gyengébbik formáját. Nem csak elkapások voltak mellette, de egy ízben zászlót is dobtak rá, többször pedig elhibázta a szerelést. Különösen az első játékrészben volt több hibája a támadófalnak is. Big Bent három alkalommal sack-elték. Kettő ezek közül jött a Foster-Beachum páros oldaláról, az egyik vége ráadásul labdavesztés lett. DeCastro-nak is Ben megvédése okozott problémát. Szerencsére ezúttal a hibák nem okoztak nagy problémát, ráadásul a második negyedtől már itt is fejlődés mutatkozott. Még Adams sem játszott rosszul, miután Gilbert cseréjeként pályára lépett. Pár szó a sérültekről: Gilbert agyrázkódás miatt hagyta el a pályát, jelenleg a szokásos teszteket csinálják. Megsérült Beachum is a mérkőzésen, de szerencsére vissza tudott térni. Tomlin elmondása szerint a Colts ellen már számíthatunk Shazier és Shamarko Thomas játékára is. McLendonról egyelőre nincs friss hír.