Rekorddöntő összecsapás, nagy győzelemmel. Nem könnyű a földön maradni a tegnap esti Colts elleni mérkőzés után, mégis azonban egyelőre ragaszkodnunk kell a talajhoz, főképp az elmúlt évek teljesítménye miatt. Tegnap este a Steelers fergeteges játékot produkált, aminek köszönhetően egy igazi pontpárbajban múlta felül a liga egyik legjobb alakulatát. Azt a Colts-ot verte hazai pályán a csapat, amelyik a múlt héten 0 pontot és mindössze 8 első kísérletet engedélyezett a Bengalsnak. Végig irányítva a mérkőzést végül 51-34-re nyert az 1934-es csapatra emlékeztető mezében az acélvárosi alakulat. Sok-sok pozitívumot láthattunk tegnap, érdemes ki is emelni őket egyesével: Először beszéljünk a támadókról, ahol Roethlisberger elképesztő mérkőzést hozott. 40 sikeres elkapás 49 kísérletből 522 yard és 6 TD. Ráadásul ez még szebb lehetett volna, ha nincs néhány drop, mert Ben labdái kevés kivételtől eltekintve tökéletesek voltak. Big Ben lett az első olyan játékos az NFL történelmében, aki két 500 yardos mérkőzést csinált. Ehhez persze kellett egy tökéletesen kidolgozott taktika is: a Bengals ellen megcsodált blitzparádét úgy kerültük ki, hogy sokszor 7 ember is bent maradt védeni Bent. Sokat elmond ennek sikerességéről, hogy nem kaptunk sack-et és Big Bennek bőven volt ideje célpontot keresni. Érdemes kiemelni a Adams-et, aki Gilbert cseréje volt. Már többször lemondtunk róla, szerintem utolsó lehetőségeinek egyike volt ez. Nagyszerűen játszott, jó volt látni, hogy ha a vakoldalon nem is tudott eddig jó teljesítményt nyújtani, de RT pozícióban lehet rá számítani. Ben kiválóan találta meg az elszakadó elkapókat, akik közül most többen is igyekeztek felnőni Brown mögé. De Brown teljesítménye megint extraklasszis volt. 10 elkapásból 133 yardot és két TD-t hozott. 852 elkapott yardjánál csak a tegnap 155 yardot elkapó Hilton csinált többet (866). Brown viszont 7 TD-nél tart, Hilton csak kettőt tudott. Ki kell emelni mindenképp Martavis Bryant-et is. Pontosan ezért választottuk őt az idei draft 4. körében. Igazi RZ célpont, de gyorsaságát is tudja kamatoztatni. 5 elkapásból 83 yardot és 2 TD-t hozott. Meg kell említeni még Wheaton-t is. Voltak ugyan gyengébb meccsei, de most megmutatta, hogy igenis lehet rá számítani. Megszerezte első TD-jét az NFL-ben és kulcsszituációban is jó elkapásokat csinált. Miller szintén nagyszerűen játszott és 7 elkapásból 112 yardot, valamint 1 TD-t tett hozzá. Ezt a TD kulcsszituációban egy 4. kísérletnél szerezte. Végül, de nem utolsósorban Bell 92 yardot futott és 56-ot elkapott. Egy kisebb bokasérülést is összeszedett, de szerencsére ebből is vissza tudott térni. Jó volt a pass protection-ben is. A z egész offense munkája most Haleyt dicséri. Jó döntések, jó hívások jellemezték végig a csapatot. Ben nagyon élvezte a területet és az extra időt, amit a 7 fős védelemtől tudott kapni. Jól blokkolt a fal és jól adták el a futókísérleteket is, aminek köszönhetően rendre nagy rések nyíltak a Colt LB sor és a secondary között. Két labdát sajnos elszórtunk. Ez sosem jön jókor, viszont a Blount fumble 5 yardra az ellenfél végzónájától különösen fájdalmas, DHB labdavesztése pedig nem sokkal a Colts szépítése után, különösen ijesztő volt. A védelem annak ellenére, hogy bőven kapott yardot és pontot is jól teljesített. Főleg bizonyos kulcsszituációkban. Luck-on folyamatosan nagy volt a nyomás, egy pillanatra sem érezhette magát biztonságban. Végül két sack jött össze, de többször megütötték az irányítót. LeBeau nagyot alkotott, ezúttal is. Többször teljesen visszanyomták a támadófalat. Luck nagyságát jelzi, hogy ennek ellenére is 400 yardot passzolt, szerencsére nem fogunk minden héten ilyen jó irányító ellen játszani. Hogy Luck ne érezze magát komfortosan a legtöbbet talán Worilds tett. Nagyon jó meccse volt, annak ellenére, hogy nem tudott sacket elérni. A másik oldalon viszont Harrison visszatérése óta legjobb meccsét hozta. Mivel futójáték most kevés volt, a középső LB-k szerepe talán nem volt olyan nagy, de érdemes kiemelni még V. Williamset is. A secondary talán kicsit haloványabb volt. Buta szabálytalanságokat fújtak rájuk, ami miatt kétszer is lehetetlen helyzetből jöttek vissza. Gay azért jól játszott a picksix-el. Arra azért lehetett számítani, hogy nem lesz könnyű dolguk a legjobb passzjátékot bemutató támadócsapat ellen. Sajnos C. Allen mélyrepülése folytatódik, viszont ez segítheti a csapatot, hogy egy-egy új fiú szépen bemutatkozzon. Legutóbb McCain volt aki berobbant a köztudatba, most miután Tomlin már nem bírta nézni a szenvedést, Blake kapott lehetőséget és élt is vele egy szép interceptiont szerezve. Ezen a mérkőzésen kijött végre az offense tudása, ráadásul az elején megszerzett momentumot is végig tudtuk tartani. Bár többször is, például az elejtett labdáknál úgy tűnt fordulhat a kocka, de a védelem erőn felül teljesítve, többször is labdát szerezve jó alapokat tett le a mérkőzés megnyeréséhez. A továbbiakhoz azonban még egy kicsit több kell. Az edzői stáb remekül felkészült a Colts-ból, de a Ravens ellen még nehezebb lesz, hiszen a két csapat nagyszerűen ismeri egymást. Az biztos, hogy tovább kell folytatni az ötletes kiismerhetetlen játékokat. Több TE-es felállások, mélységi és screen passzok felváltva. Bell hatalmas fegyver lehet, de a Ravens rendre megmutatja, hogy oda tud érni Ben szájába és úgy nyilván már sokkal nehezebb lesz. Bár év elején a legnagyobb hiányosságunk a RZ játék hatékonysága Bryant-el sokat javult. Legutóbb egyébként ilyen sok pontot (akkor 52-t) a San Diego ellen szereztünk 1984 november 25-én. 1940 óta ez volt az 5. legtöbb pontot szerző Steelers. Vasárnap előtt mindössze 17 olyan mérkőzés volt ahol a Steelers több 49 vagy több passzkísérletet mutatott be. De ezek közül csak egy olyan mérkőzés volt ahol nem kaptunk sack-et. Az elmúlt 4 héten a Colts ellenfelei a harmadik kísérleteik mindössze 9,8%-át tudták megcsinálni. Tegnap a Steelers 8-at megcsinált 13-ból (61,5%) Az 522 szerzett yard a legtöbb a Steelers történelmében. Az előzőt is Big Ben tartotta. A 6 szerzett TD szintén rekord Bennek is és természetesen a Steelers-nek is. Olyan is mindössze csak egy alkalommal volt, hogy a Stelers irányítói 5 TD-t szerezzenek és ne legyen interception. Még egy 2006-os mérkőzésen Big Ben 3, Charlie Batch pedig 2 TD-t szerzett int nélkül. Ennek ellenére mégis kikaptunk az Atlantától 41-38-ra hosszabbítás után. Bell mind a 8 idei mérkőzésen több mint 100 scrimmage yardot szerzett. Összesen 1086 yardnál jár. Ez rekord a Steelers történelmében. Blount az elmúlt 5 mérkőzésen csak 111 yardot futott. Csak a Carolina ellen 118-at. Big Ben legutóbb a Packers elleni 36-35-re az utolsó pillanatban megnyert mérkőzésen dobott 500+ yardot, még 2009-ben. Azóta ez volt a legjobb mérkőzése Millernek is a 112 elkapott yarddal. A védelem 7 db 20+-os játékot is benyalt a tegnapi mérkőzésen. James Harrison 355 nap után ért el ismét sack-et. Gay 2007 óta van a ligában, de 2012 óta ez már a 4. interception-je volt. Idén ez már a második olyan találkozó volt ahol legalább két int-t szerzett a csapat, amiből az egyiket vissza is hordták TD-re. Utoljára 2010-ben volt ilyen. Suisham még sosem rúgott egy mérkőzésen hét jutalompontot. Eddig öt volt a rekordja.