Igen, tudom, valóban még az alapszakaszban tart a szezon, de a mai találkozót egyáltalán nem túlzás rájátszás meccsnek nevezni. Aki itt nyer az januárban is játszhat (nagy valószínűséggel), aki pedig vereséget szenved, az becsületből játszhat a jövő héten, de komoly számolgatás és szerencse kell, hogy legyen akár gyertyalángnyi esélye is továbbkerülni. A Kansas 8-6-al 2. a csoportjában és az egyik még elérhető WC helyért van harcban. Mi ugyebár még a csoportgyőzelmet is megszerezhetjük, igaz ehhez hibátlan két találkozót kell lejátszani egymás után. Ez idén egyszer már sikerült, sőt akkor 3 is megvolt, ha megvan az utolsó két hibátlan, akkor 4 meccset hozunk le egymás után hibátlanul, ráadásul akkor, amikor a legfontosabb. Amennyiben nyerünk a Chiefs ellen, akkor a jövő héten még a Bengals-t is verni kell ehhez, persze ha nem botlik a csoport többi pozíció vadásza. Sajnos a szezon vége felé a sérült lista már nem rövid, ellenben igen hosszú. Persze nem csak nálunk, az ellenfélnél is vannak maródiak bőséggel. Szinte biztos, sőt biztos, hogy Polamalu és Ike Taylor nem fog beöltözni a találkozóra. Ellenben a többi sérült igen nagy valószínűséggel igen. Így Harrison és Gilbert is visszatérhet. Még Spaeth lehet kérdéses, de látva Miller fejlődését blokkokban idén, talán Ő nem akkora érvágás. A vendégek oldalán az LB Hali és a WR Bowe kapott Q minősítést, vagyis nagy az esély a játékukra. A Kansas az NFL.com statisztikái szerint a 2. legjobban védekező csapat a passzok ellen, vagyis itt az idő futni, hiszen a futásmegállításában erősen a liga végén kullognak, 28-ok. Vagyis Bell becsengethet és újra egy komoly elit teljesítménnyel bejelentkezhet az MVP cím várományosai közé. Persze a címet megnyerni nincs valós esélye. Nálam például Watt is előrébb van a rangsorban, bár tudom, hogy mint nem rájátszásba jutó csapat, nem fog nyerni. A probléma az lehet, hogy a Kansas pont az egyik achilles inunkat, a futás elleni védekezést támadhatják a legsikeresebben. A védelmük sokkal biztosabb lábon áll mint a Steelers alakulata, de ma este meg kell mutatni, hogy a statisztikák nem a valóságot mutatják. Fontos lenne, hogy Gay ismét villantson és labdát szerezzen, sőt akár vissza is hordja, valamint fontos lesz a front 7 erőszakos, ellentmondást nem tűrő játéka, ahol Kovács Sanyin folyamatos nyomás van, és a futások rendre a LoS-on vagy akár mögötte elhalnak. Az esélyünk csak az lehet, hogy teljesen limitáljuk a KC offensét. Persze a labda másik oldalán a fegyvereinket tökéletesen kell használni. Bryent, Brown, és Wheaton alkalmas lehet arra, hogy teljes káoszt okozzanak a sec-ben. Bell pedig itt is ott is feltűnve, mint földön, mind a közeli passzoknál pusztíthat. Reméljük Haley az egykori csapata ellen olyan taktikát dolgoz ki, amivel egy percig sem lesz kérdés, ki lehet a találkozó győztese. Nézzük a két karmestert. Alex Smith-t ugyebár már említettem. Rutinos öreg róka az egykori 1/1-es irányító. Híresen labdabiztos, nem vállal felesleges kockázatot. Azonban nyomással, folyamatos terrorral el lehet bizonytalanítani és hibákra lehet kényszeríteni. Ben mint tudjuk ezt, mármint a terrort imádja, lesz is benne része valószínűleg, hiszen a Hali (ha játszik) Houston duó tud ám rettegést teremteni. Ezért is lesz fontos Gilbert visszatérése. A fal szerencsére olyan fejlődésen ment át az elmúlt időszakban, hogy a liga legjobb passzsiettetőit is egészen tűrhető módon limitálják. Mondjuk a tavalyi, vagy az az előtti szezonhoz viszonyítva. A futás támogatásában eddig már-már ligaelit lett, ami a számokat illeti, igaz ehhez kell, hogy megszólaljanak a csengettyűk. Mindent összefoglalva, holnap talán a szezon eddig legfontosabb találkozója következik. Mindenki a képernyők elé, valamint az Endzone-ba és szurkoljunk együtt még egyszer karácsony előtt a srácoknak. Here We Go