Sorozatban három győzelmet aratva PO-ba került a Steelers. Mindig öröm egy győzelem után írni mérkőzésről, de most különösen jó érzés. És nem csak azért mert 2011 után ismét elértük a rájátszást, hanem mert a Steelers egészen jól játszva vert egy kiváló védelemmel rendelkező csapatot. Igazán azt se lehet mondani, hogy nagyon izgalmassá tudta volna tenni a Chiefs a mérkőzést, persze ezt már inkább csak a mérkőzés után merem mondani. Na de kezdjük az elején: jól felépített támadássorozattal indultunk, azonban a RZO ismét döcögősre sikerült így végül Suisham FG-jával sikerült vezetést szerezni. Azonnal jött a válasz Santos 35 yardos rúgásával, de már a védelem így is megmutatta, hogy milyen játékra képes a saját vörös zónájában. A támadók nem tudtak haladni, de a védelem továbbra is állta a sarat. Előbb negyedik kísérletre kényszerítették a KC-t a vörös zónában, majd egy trükkös játékot követően újabb három goal kísérletet is megállítottak. Ez talán felrázta kicsit a támadókat is, mert gyönyörűen masíroztunk át a pályán és Bell 1 yardos TD-t szerzett, egy olyan csapat ellen, akik összesen kettő futott TD-t kaptak az alapszakaszban és a liga legjobb vörös zónás védekező egységével rendelkeznek. A félidő utolsó támadását a vendégek vezették, akik ismét elérték a 20 yardos vonalát, de itt a védelem megint megállította őket egy 4&1 szituációban. A második félidőben a védelem még többet tudott hozzátenni. Charles kezéből Tuitt szedte ki a labdát, amit Vince Williams összeszedett. Az offense pedig élt ezzel a lehetőséggel és Antonio Brown 4 yardos elkapásával növelte az előnyt. A játék során egy rúgás következtében megsérült Big Ben, aki azonban néhány perc után vissza tudott térni az orvosi szobából. Az utolsó negyedben már csak FG-ok estek, a Steelers rendkívül tudatosan játszott és csak a középső területeken engedett játékot, hogy pörögjön az óra. Nagyon dicsérni kell a védelmet ezen a mérkőzésen. A liga egyik legjobb futója 29!! yardot tudott teljesíteni. Nem kaptak TD-t, összesen 6 alkalommal sack-elték Simth-t és nagyon komoly munkát végeztek a red zone-ban. Utoljára ennyi sack-et 2012-ben a Bengals ellen tudtunk bemutatni. A mérkőzés emberre James Harrison lett. A 36 éves edge rusher 1,5 sack mellett még összesen 7 tackle-t mutatott be és Erik Fisher-t hülyére verte több alkalommal. Igazi terror volt, amit a pályán művelt. Annyira jól ment neki, hogy Jarvis Jones összesen 8 játékot töltött a pályán, Moats pedig ezúttal nem kapott lehetőséget OLB-ben. Külön ki kell emelni a támadófalat is, akik összesen 1 sack-et engedélyeztek a liga egyik legtöbbet sack-elő csapatának. Bennek volt elég ideje passzolni, Bell pedig 60 yardot futott 20 kísérletből. Érdekesség, hogy a Steelers drive-onként átlagosan 51,67 yardot haladt. Összesen 6 drive-ot vezetett. Ezzel a győzelemmel tehát bejutottunk a rájátszásba. Hogy pontosan milyen helyen, az a hétfő esti illetve a jövő heti mérkőzésektől függ. Ha vasárnap este verjük a cicákat, a harmadik helyen végzünk és várhatjuk a Bengals-Ravens-Chargers-Chiefs-Texans ötösből az ellenfelünket.