Előzetes: Steelers - Bengals

A Bengals jelenleg vezeti a csoportot, a Steelers pedig a második helyről szorongatja őket. Olyannyira, hogy ha győzni tudunk, a Steelers végez az AFC North élén. Így mondhatni, a tét nem kicsi, a csoportgyőzelem mellett a győztes hazai pályán kezdhet a rájátszásban az első körben. Ugyanakkor egy esetleges vereség után sincs veszve semmi, hiszen mindkét csapat már biztos Playoff résztvevő, így elsődlegesen mindkét oldalnak a játékosok megóvása lehet még nagyon fontos cél. Mondhatnánk, hogy nem fogunk vérre menő küzdelmet látni ma éjjel, de a két csapatot ismerve még bármi megtörténhet.   A Steelers ha nyerni tud, az sorozatban a negyedik győzelem lenne. Ez idén még nem sikerült a csapatunknak. Ezzel együtt az a nehézség is következik, hogy ez után már a rájátszásban sem lehet hibázni. Ez nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen küldetés. Természetesen ha a Steelers veszít, akkor sincsen semmi veszve (az esti meccsen kívül). Ugyanakkor ez csak akkor megengedett, ha a csapat mindent megtett, keveset hibázott, és a játék utolsó percéig küzdött. Ebben az esetben a vereséget is elnézzük, és lehet koncentrálni a rájátszásra, már újult erővel!   A sérültekről: Polamalu és Ike Taylor is limitáltan, bár tudott edzeni, a játékukat én semmiképp nem erőltetném, rájuk óriási szükség lesz majd a rájátszásban. A Bengalsnél A. J. Green is limitáltan edzett a héten, nála szintén ott van a lehetőség, hogy nem játszatják, ugyanakkor ő egy sokkal nagyobb X-faktora csapatának, és hiányát sokkal jobban megérezhetik. Bár Green hiányzása lehetőséget is adhat lehetséges és még nem ismert potenciális titkos fegyverek, kevésbé használt célpontok felfedezésére.   Hogy fogunk-e végül győzni? A tudás persze adott, ha csak a statisztikát tekintjük, akkor egy ligaelső elkapóval, valamint egy-egy ligamásodik futóval és irányítóval azért nyugodtabbak lehetünk. A Total Defensek között sokkal kiegyenlítettebb a helyzet, a Bengals több futást, míg a Steelers több passzt enged ellenfeleinek. Mivel előfordulhat, hogy egy biztonsági meccset láthatunk majd, a védelmek kulcs szerepet játszhatnak a mérkőzés kimenetelében. Nekik mindenképp el kell kezdeni ébredezni, ugyanis a rájátszásban ők már különösen nem hibázhatnak, hiszen tudjuk, „a védelem nyeri a bajnokságot!”   Összességében, bármi is lesz az este kimenetele, a rájátszásban mindenképp folytatódik a történet! Ezért ma ne izguljunk, a szívgyógyszereket hagyjuk a dobozban, tartogassuk őket nehezebb időkre. Úgyhogy estére csak annyit: GO STEELERS!

Top