A 2014-es szezonnak vége

Vasárnap hajnalban 30-17-es vereséget szenvedett a Steelers. A vereség különösen fájó, mert korábban még sosem kaptunk ki a rájátszásban csoportellenféltől. Sajnos azonban most szinte mindenben felülmúltak minket. Előzetesen nagy esőket jósolt a meteorológia, de ehhez képest remek football-idő fogadta a csapatokat. Ez végül sajnos nem Ben, hanem a másik oldalon Flacco különösen jó passzait hozta. Remek edzői húzásokkal nyerte a mérkőzést a Ravens. A két külső passzsiettető játékosuk nagyszerűen dolgozott, középen pedig a visszatérő Ngata omlasztotta össze a falat. Így is tudtunk azért haladni, de a legnagyobb probléma, vagyis a RZO hatékonysága miatt ismét hátrányban kerültünk a hosszú labdabirtoklások ellenére. Ezen az estét a vendégeknek lényegében minden sikerült. Amikor kellett folyamatosan harmadik és hosszú szituációkat oldottak meg, de szerencsével is hadilábon álltunk több alkalommal. Volt, hogy mindössze tizedmásodperceken múlt, hogy a Steelers TD-t tud e szerezni (Beachum az utolsó pillanatokban csak holdinggal tudta megállítani ellenfelét) és volt, hogy hasonló szituációban az egyik oldalon DPI-t fújtak a játékvezetők, ami a másikon elmaradt. De ezek mellett volt olyan is, hogy Suggs a lábával szerezte meg az interception-t, míg a másik oldalon a már kézben lévő átadások is kipattantak.  Sajnos a védőfal sem tudott elég hatékony lenni a Ravens lyukas támadófalával szemben, így a zone blokkolásból több alkalommal is jó futások, majd remek passzok születtek. Wild Card Playoffs - Baltimore Ravens v Pittsburgh Steelers Mindent egybevetve teljesen megérdemelt volt a Ravens továbbjutása, mert úgy tűnt, mintha jobban akarnák ezt a sikert és rátapintottak a gyenge pontunkra. Bell hiányát megéreztük, de gondolom ez várható is, volt, hogy a csapat MVP kiválása érzékeny veszteség lesz. Az idény tehát véget ért, de rövidesen itt az oldalon elkezdjük a felkészülést a 2015-ös szezonra. Senki ne felejtse, hogy a pünkösdi hétvége szombatján, majd ismét családi napot tartunk, ahová mindenkit szeretettel várunk. Köszönjük, hogy követtetek az egész idényen keresztül. Jó meccsnézést mindenkinek a PO további szakaszára és ne felejtsétek, hogy rövidesen jelentkezünk a offseason legérdekesebb mozzanataival, történéseivel.

Top