Isten veled Troy Aumua Polamalu
A nagy generáció egyik legutolsó tagja is szegre akasztotta. Már csak James Harrison maradt abból a legendás védelemből, amely az elmúlt 10 év talán legjobbja volt. Az a csapat azzal az állománnyal a győzelemre volt kódolva. Felsorolhatnék statisztikai számokat, hogy mennyire nem tudtak velük a korszakosnak mondott támadóegységek sem mit kezdeni, de ezt talán már mindannyian hallottátok és ismeritek, nem untatnálak vele.
Nézzük hát a Tasmán Ördög, Troy Polamalu játékos pályafutását.
A tisztán látás miatt kezdjük egészen az NCAA sőt már a középiskolás korszakánál.
Troy középiskolába Oregonban járt, a Douglas High School-ban. Itt még nem csak safety, hanem futó is volt csapatában, sőt. Volt olyan év, hogy a legjobb támadónak választották. Ennek ellenére a University of Southern California egyetemen, amely Polamalu számára ösztöndíjat adott, végül a védelmet választotta. Első évében még csak kiegészítő ember volt, mindkét safety poszton játszva. Bár csak nyolc mérkőzésen szerepelt, mégis két sack, két kiharcolt labdaejtés és egy blokkolt punt is volt a neve mellett. A következő évben aztán, mint strong safety lett kezdő és három blokkolt punt, valamint két kiharcolt labdavesztés is volt a statisztikájában. Troy három év alatt a Trojans csapatában 36 mérkőzésen volt kezdő. Ezen időszak alatt 278 szerelést mutatott be, 29-et a negatív yardon, hat interception-t szerzett, 13 labdát leütött és négy puntot blokkolt. A 2002-es szezonja után konszenzusos first-team All-American lett, kétszer pedig beválasztották a PAC-10 konferencia legjobbjai közé. Csapattársaitól megkapta a Most Inspirational Player díjat, illetve döntős volt a Jim Thorpe Award-on is, amely díjat az év legjobb defensive back-je kap.
Utolsó mérkőzése az egyetemen az Orange Bowl volt. A mérkőzésre való bemelegítés során, azonban a térde megsérült és csak nagyon limitáltan tudott játszani. A sérülés miatt ki kellett hagyni a végzősök számára megrendezésre kerülő Senior Bowl-t is, de a draft előtti NFL Combine-on se tudott részt venni. Utolsó lehetősége, hogy megmutassa magát az NFL csapatok edzőinek végül a USC pro day volt. De szerencsére itt már egészséges volt.
A 2
003-as drafton azután az első kör 16. helyén elhangzott egy Samoai ősökkel rendelkező USC játékos neve. A fiatal játékosról egy bizonyos Pete Caroll (talán sokaknak ismerős a neve) aki akkoriban az USC edzője volt az alábbit nyilatkozta:
"He's as good a safety as I've ever coached," Carroll has said. "He's a brilliant football player. He's just as effective as those NFL guys I've coached." Nagyon velősen a legjobb játékos a poszton akit valaha is látott ( a szavak nem ezt takarják, de az interjúban máshol ez elhangzott). Ekkora dicséret után a Steelers azt gondolta, az akkor már épülőben lévő védelembe kell egy ilyen játékos. Mennyire nem volt ez rossz gondolat.
A 3. szezonjá
ban beállította a safety poszton egy meccsen belül elért sackek számát (3). A 2007-es trainig camp előtt julius 23-án a Steelers a történetének addigi legnagyobb szerződését tette a fiatal játékos elé. Addig még ekkroa számokkal (évekre lebontva) senkit sem kínáltak meg. troy akkor is már elmondta, nem akar csapatról csapatra ugrálni. Az akkori szerződése $30 millio dollár volt ebből $15 millio garantált és 4 évre szólt. Azon év decemberéig, ezzel ő volt a legjobban fizetett Safety a liga történetében.
Látható volt, hogy a csapat hitt benne, és elhitte, hogy minden pénzt megér. Hát még mi szurkolók hogy hittünk az akkor már 1 bajnoki gyűrűvel büszkélkedő játékosban. Ebben az időben már nem volt kérdéses, hogy a Pro Bowl-on
(8× Pro Bowl 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2010,2011, 2013) ott volt az év végén, hiszen évről évre, meccsről meccsre bizonyította, hogy a SS pozíció teljesen más értelmet nyerhet ha azt egy ilyen magas játékintelligenciájú játékos játssza.
2010-ben aztán elnyerte minden védőjátékos "álmát" a DPOY címet, ezzel együtt csapat MVP is lett, mégsem lehetett maradéktalanul boldog, hiszen a 3. Super Bowl-ján szerepelve nem sikerült a csapatot győzelemhez segíteni. Nem sikerült a triplázás.
Aztán 2012-től eljött az az idő amire talán már Ő sem szívesen emlékszik vissza a szezon felét egy sérülés miatt amelyet még az előszezonban szedett össze, ki kellett hagynia. Ezután már sosem volt az a játékos, és már csak villanásai voltak, mint az emlékezetes "superman" tackle a Tenesse ellen, íme.
Miközben a cikket írtuk, sajnos az elfoglaltságaink miatt hosszabb időt vett ez igénybe mint szerettük volna, Ike "swaggin" Taylor is bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakját. Így a következő írás róla készül majd el.