Már csak két előszezon mérkőzés és alig több, mint két hét van addig, hogy az NFL csapatok 75-re szűkítsék jelenlegi játékoskereteiket. Néhány nappal utána pedig meg kell adják végső 53-as keretüket is, így itt az idő, hogy gyorsan áttekintsük milyen játékosállománnyal mehetünk Bostonba, elintézni a Bradyt nélkülöző hazafiakat. Lássuk posztokra bontva, hogy állhat majd az 53 fős keret. Első körben a támadókat mutatjuk. QB(3): Ben Roethlisberger,Bruce Gradkowski, Landry Jones Big Ben formája elképesztő volt a Jaguars elleni nyitányon. Tele önbizalommal, igazi vezérként szerepelt. Gradkowski a hét végén aktiválta a csapat. Reméljük sérülése teljesen a múlté és a következő előszezon meccseken újra láthatjuk milyen formában is van. Jones ott lesz a rosteren ez már szinte borítékolható. Még azt nem igazán tudom, hogy minek, de nyilván egy harmadik számú QB-tól nincsenek nagy elvárások. Az első két idei mérkőzésen megmutathatta magát, de túl sok pozitívum nem érződött a játékában. Talán utolsó éve az NFL-ben. RB(3): Le'Veon Bell, akit sajnos az első két mérkőzésen nélkülözni kell, de a Jacksonville elleni 1-2 megvillanása is mutatta, hogy jó formában van és reméljük sérülése is végleg a múlté.
DeAngelo Williams lesz a helyettes, aki a későbbiekben is segíthet tehermentesíteni Bell-t.
Dri Archer a Hall of Fame mérkőzésen nagyot villantott, majd limitált szerepet kapott a múlt héten. Reméljük megtalálja a FO a rá építhető játékokat, amikre építhetünk. Gyakorolja a visszahordásokat is.
FB(1)
Will Johnson az egyik legbiztosabb pont a csapatban.
TE(3):
Heath Miller pótlása még nem oldódott meg, így az "öreg" biztosan idén is komoly szerepet kap a passzjátékoknál. Bár a WR állomány elég minőséginek tűnik, Miller egyik kedvenc célpontja Bennek.
Matt Spaeth fog reméljük jó nagyokat blokkolni a futók előtt.
Jesse James újoncként fog a rosteren szerepelni. Nincs könnyű dolga, de nagyon kellene, hogy egy tanulóév után már egyre több lehetőséget kaparjon ki magának.
OL(9):
Kelvin Beachum rengeteget fejlődött az elmúlt évben és szakértők már közvetlenűl a legjobbak mögött tartják számon. Futásblokkolásban még lenne hová fejlődnie, de az tény, hogy pass protection-ben nagyszerűen dolgozott tavaly is. Ramon Foster talán a leggyengébb láncszem a kezdő ötösben, viszont nincs igazán alternatívája és összességében bőven elfér kezdő ötösben. Maurkice Pouncey erányeit nem kell bemutatni, minden szempontból ligaelit. David DeCastro pedig óriásit fejlődött. Végre azt kapjuk tőle, amit draftolásakor vártunk. Remélem van még benne fejlődési potenciál. Marcus Gilbert nem kezdte jól a tavalyi évet, aztán azonban összeszedte magát és egyelőre nincs veszélyben a helye. Aki tackle poszton bevethető még, az Alejandro Villanueva, akinek a munkáját nagyon dicsérik a szakértők. Cody Wallace, Chris Hubbard és Mike Adams lehet még a rosteren, akik közül egyik sem számítana minőségi cserének.
Kilenc embert soroltam ide, de a legnagyobb változás talán az lehet, hogy Adams elveszíti a harcot az első számú csere tackle posztért, az egyre biztatóbban játszó Villanueva ellen.
WR(5):
Antonio Brown esetében az egyetlen kérdés, hogy mikor lesz fizetésemelés. Remélem ez nem fog a teljesítménye rovására menni. A csapat vezetése ugyanis nem szeretne idén emelni neki, mondván, hogy várja ki a sorát. Jövőre tárgyalnának vele, amikor már csak egy év van szerződéséből. (Remélem idén Beachum szerződésében sikerül majd a FO-ak megállapodnia)
Hogy Martavis Bryant vagy Markus Wheaton lesz e a kezdő(nek mondott) WR azt nem tudom (szerintem utóbbi), de az biztos, hogy Bryant nagyon biztató idén. Hatalmas potenciál van még benne, viszont Wheaton is megmutatta már, lehet és kell is vele számolni. Reméljük idén elmaradnak a sérülései és akkor végre mutathat valami igazán biztatót.
A legfrissebb információk szerint hivatalosan ugyan Wheaton lesz a második kezdő WR, a szélen azonban majd Bryant kezd és Wheaton slot elkapóként lesz a pályán.
Darrius Heyward-Bey és Sammie Coates vív harcot a negyedik helyért. Mindketten mutattak már szép dolgokat. Egyelőre azt várjuk, hogy melyikük fog tudni jobb speciel team munkát mutatni. Erre mostani állás szerint én Coates-nak adok nagyobb esélyt. De DHB rutinja sokat jelenthet a későbbiekben. CJ Goodwin lehet még az aki a roster helyekért beleszólhat a versenybe. Remek játékos, akinél nem lenne meglepő ha idén éles meccsen is pályára léphetne. Reméljük azonban, hogy sérülés vagy betegség miatt nem lesz ilyen probléma.