49ers at Steelers előzetes

Idei első hazai mérkőzésére készül a Steelers. Az ellenfél a 49ers, akik az első fordulóban alaposan helybenhagyták az előzetesen esélyesebbnek gondolt Vikingeket. Big Ben első hazai mérkőzésein 7-1-es győzelmi mutatóval rendelkezik, ami igencsak impozáns adat. Szükség is lenne a jó hazai szezonkezdetre, mert az első fordulóban Bostonban kapott ki a csapat 28-21-re. A mérkőzésen továbbra is hiányozni fog Bell és Bryant, de ennek ellenére a bukiknál 6 pontos favorit az acélvárosi gárda.A héten szerencsére nem volt sok probléma a sérültekkel, bár jó ideig úgy tűnt Boykin nem tudja vállalni a játékot, az utolsó lista alapján erre mégis nagy az esély. Az egyetlen játékos aki valószínűleg kimarad, az Cortez Allen, ő térdproblémák miatt kérdéses státuszt kapott. A másik oldalon a futó, Reggie Bush fog hiányozni a mérkőzésről. A csapatnak 10 napja volt felkészülni és ez kellett is, hogy javítani tudjanak a hibákon. Különösen fontos lesz, hogy az offense keményen és agresszívan odategye magát. A Frisco védelme szinte a semmiből játszott egy hatalmas meccset a Vikings-al, de a Steelers támadóegysége azért még Bell nélkül is egy másik kategória. Az azonban mindenképpen beszédes, hogy Adrian Peterson mindössze 31 yardot tudott futni. Bridgewater 231 yardja nem rossz teljesítmény, viszont a Viking támadói rendkívül rossz napot fogtak ki, még magukhoz képest is. A legtöbb szakértő szerint Big Ben passzaival lehet igazán valamit keresni, persze ehhez az is kell, hogy ne kövessünk el buta hibákat. Ilyen hibák voltak Bostonban a goal line szituációban elkövetett false start, vagy DHB kilépése, a biztos TD-t jelentő helyzetben. Ha ezeket a hibákat kijavítjuk, szinte bizonyosan sikerül majd annyi pontot a táblára tenni, ami elég lehet a győzelemhez. Mert a védelem azért korántsem megingathatatlanan. A Pats nem túl acélos futójátékát limitálni tudtuk ugyan, de most Carlos Hyde következik. Az volt Ohio State játékos nagyot alakított a vikingek ellen, ugyanis 168 futott és 14 elkapott yard-ja volt, két TD-vel. Ha az ő limitálását sikerül is megoldani, sok probléma lehet a kaliforniaiak TE játékával. V. Davis és G. Celek összesen 87 yardot kaptak el, benne mindkettőnek egy-egy 20 yardos elkapással. Ráadásul rajtuk kívül azért a két egykori baltimori elkapó Boldin és Torrey Smith is tudja milyen a Heinz Field-en játszani. Ezért a győzelemhez egy fejlődő védelemre is szükség lesz. Különösen a secondary volt gyenge, igaz Kaepernick és Brady olvasási és passzolási képességei között hatalmas szakadék tátong. Kaep-nél viszont mindig figyelni kell a futásra is, így az OLB-knek nagy meccset kell játszaniuk. Játékra kész a Philly-től érkező Boykin is, akire nagy szükség lehet a secondary-ben. Ő és Crockell lehet friss erő, ha valóban úgy alakul, hogy Cortez Allen nem tud játszani. Mindenképp a siker kúlcsa lehet, hogy mennyire lesz összeszedett a társaság, mert olyan hibák, mint a Pats elleni idénynyitón, nem biztos, hogy beleférnek. Persze mondhatja már mindenki, hogy Pittsburgh-ben a védelem hibáit majd az Offense javítja, azonban még nem elég komplex ez az egység. A támadófal jó, még Pouncey nélkül is. A futások remekül mentek és "csak" három alkalommal tudták Bent földre vinni. Brown mögött azonban jelentős visszaesés van, igaz a csúcsokat döntögető Antonio képes bármikor nagy játékot csinálni. Wheaton és DHB lehet még megfelelő célpont, de Miller is hozhatja majd a yardokat, mert a passz elleni védekezése a 49ers-nek nem tűnik túl erősnek. A gond nálunk akkor kezdődik, amikor a vörös zónába ér a csapat, ezen még sokat kell javítani. Utolsó mérkőzésünkön négy éve a 49ers 20-3-ra verte hazai pályán a Steelers-t. Este 19:00-kor kezdődik a mérkőzés, találkozunk majd Pesten a Kandalló-ban (Kertész u 33).   Go Steelers!!!

Top