Vasárnap magyar idő szerint 19:00-kor a Steelers az NFL egyik legkiszámíthatatlanabb csapatának otthonába látogat. Könnyed vasárnapi kirándulás lehetne a múlt heti eredmények ismeretében, azonban figyelmeztető jel lehet, hogy a Rams két héttel ezelőtt hazai pályán intézte el a XLIX. Super Bowl vesztesét. Ezek után azonban sima mérkőzésen kaptak ki a több sebből is vérző fővárosiak ellen, így most nehéz eldönteni, hogy melyik az igazi arca a Rams-nek. Ezzel szemben az acélvárosi csapat a második fordulóban jelentősen javuló játékot mutatva nyert a 49ers ellen, ugyanakkor ez a mérkőzés nem mutatott valós képet a Steelers erősségeiről és gyengeségeiről. Mondhatni túl hamar eldőlt a mérkőzés, ami persze jó, hiszen a támadók bármit csinálhattak a pályán. Talán ennek a bárminek köszönhető, hogy nem azzal kezdtem: Bell eltíltása lejárt, ismét jelentkezhet játékra. Nagyszerű hír ez, függetlenül attól, hogy nem is várhattunk volna jobb helyettesítést DeAngelo Williams-től, azért Bell játékára most nagy szükség lehet. Nem is elsősorban a földön, mert azokat a yardokat Williams is hozni tudta, inkább a passzjátékban nyújtott teljesítménye miatt lehet komoly előrelépés, illetve újabb fegyver. Jól látszott, hogy a nem túlzottan veretes Seattle-i és Washington-i támadók is bőven tudtak pontokat felrakni a táblára, így ez Big Benéknek sem jelenthet problémát, annak ellenére, hogy a liga egyik legjobb DL-ja áll a másik oldalon. Na de nézzük a fontos és kevésbé fontos információkat a mérkőzésről: BEN ROETHLISBERGER az elmúlt héten szerezte meg 107. győzelmét, ezzel utolérte ebben is TERRY BRADSHAW-t. Big Ben egyik kedvenc ellenfele lehetne a Rams, hacsak nem dupla-szökőévente találkozna velük. Négy évvel ezelőtt ugyanis, egy sérülés miatt a 27-0-s Steelers sikert hozó mérkőzésen Charlie Batch volt a csapat irányítója. Nyolc éve tehát, hogy utoljára találkozott Ben a kosokkal és akkor 41-24-re nyertünk. 261 yards 3 TDs és 0 INT, 158.3 rating volt a termés. Az elmúlt 5 mérkőzésen NFC csapatok ellen LE’ VEON BELL-nek sem megy rosszul. 153.6 scrim. yards/mérkőzés & és 4 futott TD. NICK FOLES kezdőként megnyerte az elmúlt 4 mérkőzését AFC csapatok ellen. 79 sikeres átadása volt 122 kísérletből (64.8 %) és 1,183 yards valamint 11 TD, 3 INT került a neve mellé. Ez 116.3 rating. Kulcs a győzelemhez: -Az OL-nek meg kell fognia Aaron Donaldot. Hihetetlen jó játékos Donald, ezért az interior OL játékosoknak kontroll alatt kell tartaniuk, hogy ne tudjon a backfielden garázdálkodni. -Minden azon múlik mit csinál a Steelers támadóalakulata. Big Ben és a nagy visszatérő Bell, ha elegendő pontot tesz a táblára, a győzelem biztos. Különösen elkapásoknál lesz nagyon fontos, bár a Redskins-nek a földön is könnyedén ment. -Jared Cook nagyon veszélyes célpont. A kiváló TE sok passzra számíthat. Az első mérkőzésen az extraklasszis Gronk azt csinált amit akart, de a 49ers ellen, már egész jól fel tudtuk venni a TE-eket. Most azonban nem lesz Shazier. -Nagyon kell figyelni a hazaiak kiváló speciel team munkájára. Nagyon sok látványos TD-t szerzett ez az egységük mostanában. Különösen a rendkívül robbanékony Austin, akivel szemben természetesen majd a védőknek is nagyon észnél kell lenni. -Foles play action játéka külön kiemelendő. Remekül adja el ezeket és rendre pontosan is passzol, miután megtartja a labdát. Nem könnyű persze, hiszen remek futók vannak a Rams-nél, így bőven hihető, hogy nekik fogja átadni a labdát. -Alec Ogletree a másik védő, akit külön ki kell emelni. Már 23 tackle-nél tart. Mindenhova odaér, de reméljük a Steelers papíron jobb OL-je most kordában tudja tartani. -Végül nem szabad hagyni, hogy nagyon elkapják a fonalat. Ennek köszönhetően a Seattle is kikapott St. Louis-ban, így jó lenne már a mérkőzés elejétől kontroll alatt tartani az eseményeket. A legnagyobb probléma, hogy a 49ers ellen igencsak harapós védelem legjobbja Shazier, egy vállsérülés miatt nem tud játszani vasárnap. Szintén sérült (a térdre kapott ütést) McCullers, aki nagyszerűen játszott a múlt héten goal line szituációkban. Rajtuk kívül a kulcsemberek közül még Cortez Allen fog hiányozni, bár játéka kérdéses, szerintem felesleges kockáztatni, hiszen láttuk korábban, hogy egy sérülés mennyire visszaveti Allen teljesítményét. A hazaiaknál az újonc futó Todd Gurley valószínűleg nem léphet pályára, illetve Sims és Reynolds biztosan nem játszanak. A Steelers Offense viszont teljes, úgyhogy a győzelem reméljük most se marad el a Rams ellen. Ezt közösen szurkolva is segíthetjük, ezúttal új helyszínen a Bp. III. ker, Zay utcában a Dallas étteremben. Go Steelers